15 éves garanciával radikálisan csökkenteni lehetne a háztartási gépek által okozott környezeti terhelést

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A klímaváltozás negatív hatásainak mérséklése érdekében nagyon sok és változatos eszközt kell összehangoltan bevetni, hiszen más és más szabályozási megoldással lehet biztosítani, de legalábbis ösztönözni mindegyik gazdasági szektor hozzájárulását a klímavédelmi célok eléréséhez. Egészen más típusú ösztönzők és szabályozás szükséges az energetikai szektorban, a mezőgazdaságban, a gépipari vagy a bányászati vállalatok számára. Ezek közül most a háztartási gépek gyártásával és e termékek túltermelésének környezeti problémáival foglalkozom, majd felvázolok egy lehetséges megoldást, amellyel a fogyasztó és a környezet is jobban járhat, mint a mostani gyakorlattal.

A háztartási gépek az utóbbi 100 évben folyamatos fejlődésen mentek át, egyre többre és többre lettek képesek, és egyre olcsóbbak lettek. Ezen tényezőknek és a fokozatosan növekvő reáljövedelmeknek köszönhetően a termelés is erőteljesen felfutott. 2014-ben csak a nagyobb háztartási gépekből (mosógép, sütő, hűtő, mikrohullámú sütő stb.) közel 500 millió darabot adtak el világszerte, nem beleértve a kisebb otthoni gépeket (robotgépek, kenyérpirító, vízforraló, párásító stb.). 

A gépek fokozatosan megfizethetőbbé váltak Magyarországon is. Az 1970-es években nagyságrendileg 3 havi átlagfizetésnek megfelelő összegért lehetett Hajdú mosógépet vásárolni, ami 2020-as árakon azt jelentené, hogy körülbelül 800-900 ezer forintba kerülne a mai fizetések mellett ugyanaz a mosógép. Ehhez képest a készülékek most jóval olcsóbbak, nagyobb a választék, többet tudnak, és még energiatakarékosabbak is. 

Így alakult ki a megveszem-eldobom kultúrája

Viszont a gépek élettartamában radikális visszaesést lehetett tapasztalni az elmúlt évtizedekben. Ennek okai többrétűek, de az egyik fő mozgatórugója a fogyasztók jogos igénye volt, hogy minél több és megfizethetőbb terméket tudjanak venni. Ennek köszönhetően a termékek gyártása és fejlesztése elmozdult az egyre olcsóbb, ám jóval kevésbé tartós gépek felé, és a technológiai fejlődés a tartósság szempontjából nem tudta ezt a negatív tendenciát megállítani. Persze ez nem azt jelentette, hogy a régebbi gépek nem romlottak volna el, nekik is szükségük volt karbantartásra, javításra. Csakhogy a javítás költsége eltörpült a beszerzési költségekhez képest, azaz a javíttatás/beszerzés költségarány alacsony volt, így ezeket a gépeket érdemes volt megjavíttatni. A javíttatás azért is volt jóval olcsóbb néhány évtizeddel ezelőtt, mert maguk a gépek és alkatrészek felépítésükből adódóan könnyebben szervizelhetők voltak, emellett maga a javíttatás, ami alapvetően igen munkaerő-igényes, az alacsonyabb (reál)bérszínvonal miatt gazdaságosabban volt kivitelezhető. 

Ez a javíttatás/beszerzés költségarány napjainkra radikálisan megváltozott, sajnos rossz irányba. A termékek a lakossági vásárlóerőhöz képest olcsóbbak lettek, miközben a szervizelési költségek a dráguló munkaerő, a komplikáltabb termékek és alkatrészek miatt megnőttek, ráadásul a silányabb termékminőség miatt jóval többször lenne igény a javításra. A gépek egyre bonyolultabb felépítése miatt a házi barkácsolás is visszaszorulóban van. 

Ennek következtében javítás helyett inkább új háztartási eszközt veszünk, hiszen „megéri”, mert sokszor alig drágább, mint megjavíttatni, ráadásul az újjal elméletileg kevesebb baj lehet, hisz még van rá 1-2, esetleg 3 év garancia, nem kell várni a javításnál a messziről jövő alkatrészekre, és esetleg még fejlettebb technológiával felszerelt gépet vehetünk. Ennek a gyakorlatnak köztudottan jelentős negatív környezeti hatásai vannak, mivel az új eszközöket le kell gyártani, a gyártásnak pedig többlet anyag- és energiaigénye van, a szállításról és raktározásról nem is beszélve. A gyártócégeknek ez érthetően kényelmes, mivel ők abban érdekeltek, hogy minél több eladott háztartási eszközt állítsanak elő, a környezetnek viszont egyértelműen rossz.

A háztartási gépek várható élettartama nagyban fühh a termék minőségétől,  típusától és a használat módjától, így nagyon nehéz átlagos értéket meghatározni, de ki lehet jelenteni, hogy minél nagyobb, minél nehezebb egy háztartási gép, annál tartósabbnak bizonyul. Míg a kanyérpirítók vagy a  porszívók átlagos élettartama 5-8 év, a hűtőgépek átlagosan 13 évig tartanak ki.

Ettől a jelenlegi gyakorlattól muszáj eltérni. Megoldás lehet, ha a gyártók a háztartási gépek garancia-élettartamát fokozatosan kiterjesztik 15 évre, emellett a meghibásodások kezelésére megfelelő sűrűségű szervizhálózatot tartanak fenn önerőből vagy szerződéses partnerekkel. 

Drágább a mosógép, mégis jobban jár a vevő

A gyártócégek a garanciális időtartam megnövelésének hatására (mivel a szervizelés drága dolog, és ennek költségét 15 évig nekik kellene állniuk) elmozdulnának a jóval tartósabb termékek irányába (hiszen egyszer jól legyártani könnyebb és olcsóbb, mint utána javítgatni). Ez kevesebb felhasznált anyagot igényelne, kevesebb kibányászott vasra, kőolajra (műanyag-alapanyaga), gumira, festékre és félvezető anyagokra lenne szükség, mivel 15 év alatt elég lenne egyszer legyártani az adott eszközt, és nem kellene két-háromszor, ha ugyanannyi ideig szeretnénk használni ugyanazt a típusú háztartási gépet. Ezen felül hosszabb távon kevesebb gyár és gyártósor tudná a szükséges eszközöket legyártani (hiszen a növekvő tartósság miatt adott időszakban kevesebb gépre van szükség), így csökkenne a termelés során felhasznált energia mennyisége is. Egy ilyen lépés természetesen megemelné a háztartási gépek árát, mivel egyfelől jobb minőségű alapanyagok kerülnének a gépekbe, másfelől meg a gyártók beleépítenék az árba a 15 év alatt várható javítási költségek jelenértékét. Egy 10 év múlva bekövetkező potenciális meghibásodás tízezer forintos javítási költségének ugyanis nem ennyi a mai ára, hanem jóval kevesebb, éppen azért, amiért tízezer forint ma többet ér, mint 10 év múlva fog (hiszen figyelembe kell venni az eltelt idő alatt a pénz használatával realizálható kamatokat). 

Azonban ha eggyel hátrébb lépünk, és nemcsak a beszerzési árat vesszük figyelembe, hanem összeadjuk azokat az összegeket, amelyeket 15 év alatt kifizetünk az újabb és újabb gépekre, akkor már jóval alacsonyabb értéket kapunk, még akkor is, ha ezen összegeket mai értékre (jelenértékre) számoljuk át. Emellett természetesen a környezeti terhelés úgy enyhül, hogy közben az életszínvonal hosszabb távon nemhogy csökken, hanem növekszik, mivel több  jövedelem marad a fogyasztónál. Fontos, hogy a 15 éves garancia nem kötelez senkit arra, hogy ha egyszer megvásárolt egy gépet, azt meg is kell tartania 15 évig, hanem jogot biztosít az ingyenes szervizre, amivel a fogyasztó élhet, ha akar.

Ellenérvek és válaszok

A gyártócégek első körben természetesen erőteljesen tiltakoznának egy ilyen szabályozás bevezetése ellen, mert jelentős változási kényszerrel és költséggel jár. Át kellene alakítaniuk a beszerzési forrásokat, a termékek felépítését, a gyártástechnológiát, a marketinget, és ki kellene bővíteniük a szervizhálózatukat, vagy több szervizhálózattal kellene együttműködési megállapodást kötniük, ráadásul a szakembereket is ki kellene képezni. A gyártók felhozhatnák érvként, hogy egy ilyen lépés inflációt okoz, mivel emelkedik a termékek ára. Csakhogy azt nem veszik figyelembe, hogy az infláció csak egy mérőszám, és ha rosszul használják, téves gazdasági következtésekre lehet jutni belőle. Ahogy fentebb is látható, rövid távon valóban drágulnának a háztartási gépek, és csökkentenék a lakosság rendelkezésre álló jövedelmét, de hosszú távon ez már nem lenne igaz, sőt az ellenkezője következne be. Ezen a területen is zajlik a rövid táv és a hosszú táv csatája, amiről már korábban írtam a Qubiten. 

Mivel a szabályozás minden gyártóra vonatkozna, versenysemleges lenne, azaz nem kell attól tartani, hogy a gyártók esetleg kivonulnának az uniós piacról, hiszen egyrészt az európai túl nagy piac ehhez, másrészt a profitot mindenki aszerint szabja meg, ahogy az érdekei és a piaci verseny diktálják. Emellett ha egy ilyen új szabályozás szellemében átalakítják a termékeket, azokat más piacokon is fel lehet használni versenyelőnyként, azaz Európán kívül is lehet hatása az uniós szabályozásnak.

A hosszú garancia másik hatása, hogy a használt gépek értéke jelentősen megnövekszik, mivel a garancia nem személyre szól, hanem magára a használati eszközre, így akik esetleg a garanciális időszak letelte előtt cserélnék le a gépet, jóval drágábban tudják eladni, mint garancia nélkül – ezáltal a magasabb bekerülési érték egy részét vissza tudják szerezni. A garancia érvényesítését jelentősen javítaná, ha az egyes termékek garanciája elektronikusan lekérdezhető lenne, és nem fizikai formában kellene a fogyasztóknak akár 15 évig megőrizniük.

Az EU is lépett, de túl kicsit

A fenti problémát az Európai Unió is felismerte, és tett is lépéseket a helyzet megoldására. 2021-ben lép életbe az EU új ecodesign framework direktívája, amelyben kikötötték, hogy a háztartási gépek alkatrész-utánpótlását a gyártás befejezésétől számított 7-10 évig elérhetővé kell tenni, és biztosítani kell, hogy a szervizhálózatok megfelelő információkkal rendelkezzenek a javítás elvégzéséhez.

Ez az uniós kezdeményezés előremutató, mégis nagyon kevés, a meglévő termelési és fogyasztási struktúrát ugyanis érdemben nem módosítja.

Az általam javasolt 15 éves garanciális időszak jelentős ugrás a mostani hatályos szabályozás szerinti minimum 2 év garanciális időtartamhoz képest. Ezért sem lehet egy ilyen intézkedést azonnal bevezetni: a gyártócégeknek biztosítani kell az időt, hogy kifejlesszék tartósabb termékeiket, és szükség szerint új beszállítókat találjanak. Emiatt a garancia időtartamát a gyártókkal megállapodva fokozatosan lenne érdemes kiterjeszteni. A 15 évet 3-4 lépcsőben lehetne elérni néhány év alatt, hogy a drasztikus változások ne okozzanak olyan negatív hatásokat, amelyek a fokozatos bevezetéssel elkerülhetők. 

Ilyen negatív hatás lehet, ha néhány olcsóbban termelő gyártó kivonul a piacról, mert számukra túl nagy beruházási terhet jelent az alkalmazkodás – ezáltal pedig csökken az unión belül a piaci verseny. Mivel a gyártók amúgy is folyamatosan beruháznak újabb és újabb eszközökbe, az évek alatt történő bevezetés jelentősen csökkentheti, és egyik évről a másikra szétporlaszthatja a szabályozás bevezetéséből fakadó extraköltségeket. Mivel az új, tartósabb termékek csak fokozatosan hódítanak majd teret, ez nem gyors megoldás, viszont tartós változást hozhat, jelentősen csökkentve a környezeti terhelést.

A módszer kiterjeszthető

Ha egy hasonló szabályozás tényleg beváltja a várt gazdasági és környezeti előnyöket, akkor a szükséges módosításokkal ki lehet terjeszteni az elektronikai cikkekre vagy akár a gépjárművekre is. Továbbá a körkörös gazdaságra való áttérés érdekében fontos lenne szabályozni a felhasznált anyagokat, úgy, hogy a háztartási cikkek az élettartamuk végén ténylegesen, minél nagyobb arányban újrahasznosíthatók legyenek. 

A klímaváltozás elleni küzdelemben nagyon sok változatos eszközt kell bevetni a siker érdekében, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak egy részüket alkalmazzuk, és lemondjunk olyan módszerekről, amelyeket rövid távon kényelmetlennek vagy hátrányosnak gondolunk.

A szerző közgazdász, korábbi cikkei a Qubiten itt olvashatók.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: