Az idei Neumann János-díj nyertese, Mariana Mazzucato közgazdász az állam és a gazdaság újragondolásáról tartott előadást hétfő este a díjátadó ünnepség keretében. A járványhelyzetre való tekintettel az évente megrendezett esemény kivételesen az online térben valósult meg, így a több száz magyar és nemzetközi érdeklődő streamen keresztül hallgathatta meg a University College London (UCL) professzorának előadását. Mazzucato meglátása szerint az állam feladatának nem szabad pusztán a piackorrekcióra korlátozódnia, ehelyett aktív, az innovációt ösztönző, kockázatvállaló és a nyereségből részesedő szereplővé kellene válnia – ezzel az álláspontjával Mazzucato eltért a korábbi díjazottaktól.

A Neumann János-díjat negyedszázada minden évben olyan tudósnak adományozza a Corvinus Egyetem Rajk Szakkollégiuma, aki kiemelkedően járult hozzá az egzakt társadalomtudományok fejlődéséhez, és ezáltal komoly hatást gyakorolt a kollégisták szakmai fejlődésére és gondolkodására. A Neumann-díj abban is különleges, hogy odaítéléséről diákok döntenek: a mindenkori Rajk Szakkollégium tagsága vitatja meg a jelölteket, és szavaz a díjazottról.

Az online gála kezdetén Chikán Attila, a Kollégium elnöke és Eső Péter korábbi diákbizottsági titkár közösen emlékezett a kezdetekre. Mint mondták, a díj alapításánál kiemelt szempont volt, hogy olyan szaktekintélyek részesüljenek az elismerésben, akik hatottak a szakkollégisták szakmai fejlődésére, így kapta meg elsőnek Harsányi János, majd Hal Varian, Kornai János, Jean Tirole. A 25 év során ez a szempont mit sem csorbult, és a díjat a mindenkori szakkollégisták hosszas viták, egyeztetés után ítélik oda. Közülük néhányan megosztották emlékeiket, milyen nagyszerű élmény elmélyülni a díjazottak munkásságában, és személyesen találkozni olyanokkal, akiket eddig csak könyvborítókról ismertek.

Mariana Mazzucato olasz-amerikai közgazdász, a UCL Institute for Innovation & Public Purpose alapítója és igazgatója. Igazán ismertté az Entrepreneurial State (2013) és a Value of Everything (2019) című könyveiben kifejtett, az uralkodó közgazdasági fősodortól eltérő nézeteivel vált, miszerint az innovációs hajlam serkentéséhez nagyobb állami szerepvállalás szükséges, illetve újra kell gondolni számos alapvetőnek gondolt fogalmat – például az értékteremtést vagy a közjót –, ezzel meghaladva a neoklasszikus álláspontot. Az innováció mozgatórugóit és a fenntartható növekedés lehetőségeit vizsgáló tudományos munkássága mellett jelentős Mazzucato innovációs, zöld- és iparpolitikát reformáló hatása is, mivel számos kormányfőnek és nemzetközi szervezetnek ad tanácsot világszerte az Egyesült Államoktól Finnországig, sőt a koronavírus következményeinek kezelésében az olasz kormány is a segítségét kérte. A szakkollégisták laudációjukban hangsúlyozták, hogy Mazzucato munkássága kitűnő alap lehet a hazai és nemzetközi szakpolitikák átgondolására, célkitűzések (missziók) megfogalmazására, valamint felhívták a figyelmet a tudáson, adatelemzésen alapuló szakpolitikák fontosságára.

Új égető problémákhoz új megoldások kellenek

Mazzucato szerint azért szükséges a teljes kapitalista gazdasági rendszer és az állam szerepének újragondolása, hogy lehetőség nyíljon új nézőpontokon keresztül megoldást találni olyan égető problémákra, mint a növekvő egyenlőtlenségek vagy a klímaváltozás – mivel azokat az ortodox modell képtelen hatékonyan, „utólagos ragtapaszokkal”orvosolni. Vagyis meg kell haladni a neoklasszikus felfogást, miszerint az állami szerep csak a piaci kudarcok korrekciójára, a magánbefektetések ösztönzésére és a verseny biztosítására korlátozódjék. Ehelyett az állam feladata a gazdaság hatékony és fenntartható növekedése érdekében a piacok létrehozása és formálása lenne a közgazdász szerint.

Továbbá az államok mindenütt részt vesznek és vettek az innovációs folyamatban, a mítoszgyártás hatására a nagyközönség mégis a vállalatokhoz köti az innovációt, megfeledkezve az állam komoly anyagi ráfordításairól. Pedig az aktív államok új célkitűzések megfogalmazásával (például a Holdra szállás) és a különféle állami ügynökségek fejlesztésfinanszírozásán keresztül rengeteg innováció megvalósulását segítették, például az internet, a GPS vagy különféle gyógyászati eredmények létrejöttét, sőt induló vállalatoknak kockázati tőkefinanszírozást biztosítottak. A jövőben ilyen missziók lehetnek az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai vagy a Green New Deal megvalósítása. (A hétfő esti előadás videón:)

Mazzucato meglátása szerint Polányi Károly, John Maynard Keynes és Joseph Schumpeter munkássága alapján új értelmezési keretet kell kialakítani, ami teret enged a közpolitika szerepének, a közösségi és a magánszektor viszonyának átgondolására, hogy egymást segítve küzdjenek meg a jövő kihívásaival. Átrendezéssel lehet véget vetni a rövidtávú szemléletnek (shorttermism), a túlzott profithajszolásnak, amelyek mind a jelenleg uralkodó piaci szabályok következményei. Ehhez célorientált, vállalkozói, befektetői, kockázatvállaló államra van szükség, amely képes felszínre hozni azt a gazdasági rendszerben rejlő többletet, ami a beavatkozás nélkül nem realizálódott volna – így az állam partnere lehetne a vállalati szektornak.

Az állam részvétele még az iPhone-hoz is kellett

Az alapkutatástól hosszú út vezet az innovációig és profitig, ezért Mazzucato szerint a piaci logika miatt a vállalatok nehezebben vállalnak hosszú távú befektetéseket, így nem költenek eleget kutatásra és fejlesztésre, és ez a feladat az alkotó államra hárul. Például az iPhone számtalan korábbi államilag támogatott fejlesztést ötvöz, amelyeket az Apple helyezett egy készülékbe. Az állami ügynökségek nem magát a technológiát akarták megvalósítani, hanem nagyívű gondolatokra kerestek megoldást, mint a műholdas kommunikáció vagy a stratégiai helyzetmeghatározás. Az állam segítette a részek megvalósítását, de az értékesíthető csúcsterméket az Apple rakta össze, mivel az állam küldetése egy elméleti probléma megoldása volt – viszont az állami célkitűzés biztosította az előrelépést, az innovációs lehetőséget. Ehhez hasonlóan az állam a Holdra szállás kivitelezésén is számos vállalattal közösen dolgozott, aminek egyik továbbgyűrűző hatása a szoftveripar szárnyalása lett.

A célkitűzések végrehajtásában komoly kihívást jelent a célok szétszedése kisebb és konkrétabb küldetésekre, amelyek megvalósításában a különböző szektorok résztvevői már könnyebben együttműködhetnek. Jól hangzik az óceánok megtisztítása, de sokkal kézzelfoghatóbb, ha az óceánok műanyag-mentesítését tűzzük ki célul – mondta a közgazdász. A missziók meghatározását, teljesítését a szakpolitika mellett az állampolgárok szélesebb rétegeinek bevonása is segítheti.

Mazzucato rámutatott, hogy nem csak a vállalatok teremtenek értéket: az értékteremtés közösen, sokféle beruházáson keresztül valósul meg, ugyanakkor ezt az együttműködést újra is kell gondolni a paradigma meghaladásához, hogy ne az árban fejeződjön ki az adott tárgy értéke. Az árazás hiányosságát illusztrálandó kifejtette,hogy a COVID-19-gyógymódok fejlesztése komoly támogatásokat kapott a vállalkozó államtól, a gyógyszerárak mégis az egekben vannak, így az árazás nem tükrözi a közösségi értékteremtést. Mivel a gyógyszerárakat a piac határozza meg, újbóli állami támogatás kell az árak mérséklésére,

vagyis a gyógyszerinnovációért akár többször is fizetnek az állampolgárok (még ha világjárvány van is).

Mazzucato szerint egy célszemléletű rendszerben a beruházási és kockázati terhek mellett a jutalmazásból is együttesen kell részesülni. Amennyiben az állam közvetlenül is részesülne a közösen teremtett értékekből, a nyereséget új fejlesztésekbe fektethetné – ezzel fenntartva a növekedést, amit az állam megreformálásán keresztül lehet elérni, hogy nyitott legyen az újításokra, a kísérletezésre és ösztönözze a tettvágyat.

Kína a helyes úton?

Nézői kérdésekre válaszolva Mazzucato kifejtette, hogy Kína megtanulta a leckét, ami a Szilicium-völgy kialakításához kellett, elsajátította a hosszú távú szemléletet, míg az Egyesült Államok fokozatosan leépíti az állami ügynökségeket, amelyek az innováció motorjai lehetnének, de jelentős idejű finanszírozást igényelnek. Viszont meglátása szerint Kínának komoly kihívást jelenthet a merev fejlesztő intézményrendszer decentralizációja, amivel meghaladhatná a Szovjetunió központilag, felülről irányított innovációs sémáját.

Az Európai Unió iparpolitikáját firtató kérdésre – miszerint a horizontális jelleg nehezítheti a vállalkozó állam kialakítását tagállami szinten – Mazzucato ismertette, hogy először a vertikális stratégiát kell átrendezni, hogy érvényesüljön a problémamegoldó szemlélet. Ez a Horizont Programmal megvalósulni látszik, de az irányváltás még mindig nem elegendő a megfelelő anyagi ráfordítások hiányában, ezért szükséges az uniós és tagállami fejlesztési célokat összehangolni és olyan környezetet kialakítani, ami élénkíti a beruházásokat.

A szerző a Rajk Szakkollégium tagja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: