Ha nem ismered fel az utcán látott munkatársadat, az a hatékony agyműködés jele

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Előfordult már, hogy olyan helyen futottál össze egy ismerősöddel, ahol nem számítottál rá, és hamarjában fel sem ismerted? Nem vagy egyedül: bárkivel megeshet, aki a szupermarketben találkozik egy munkatársával, vagy a gyerek iskolájában a volt osztálytársával. Ilyenkor nyilván nem gondolunk magunkra csodálatos elmeként, inkább a pocsék memóriánkat átkozzuk, holott az agyunk hatékony működését is dicsérhetnénk.

A Bond Egyetem kutatói Oliver Baumann adjunktus vezetésével a Frontiers of Psychology legújabb számában publikáltak egy tanulmányt, ami azt vizsgálja, hogy miként reagál az emberi agy, ha egy új, az adott kontextustól idegen személlyel vagy tárggyal találkozik. A kutatás rávilágított, hogy mi történik az agyunkban az emlékek rögzítése közben.

A hippokampuszig hatoló kontextus

Az asszociatív memória – írja a tanulmány – az a képességünk, amivel összekapcsolhatók a különböző ingerek alkotóelemei. A korábbi bizonyítékok alapján a tanulmány szerzői feltételezék, hogy a vizsgálati tételek előzetes megismerése az ingerek közti kapcsolat jellegét is befolyásolja. Az újabb ingereket nagyobb valószínűséggel tanuljuk meg egy adott kontextus függvényében, mint azokat, amikkel korábban találkoztunk.

Dr. Pamela Dalton 1993-as, a Memory & Cognition folyóiratban megjelent tanulmánya (The role of stimulus familiarity in context-dependent recognition) szerint a memória kontextusfüggő működése nem magától értetődő, mivel nehéz észszerű magyarázatot találni a megelőző ismerkedés memóriaerősítő hatására. A működése alapján arra következtethetnénk, hogy ha egy-egy személyt vagy objektumot korábban más kontextusban ismerünk meg, az a későbbi kontextusban is befolyásolni fogja az asszociatív kötődést.

A tanulmány szerzői 62 önkéntest résztvevő segítségével próbálták meg reprodukálni ezt a hatást. A résztvevőket a tanulási fázisban arra kérték, hogy memorizáljanak több tárgy-környezet párt, majd a tesztelési fázisban megvizsgálták, hogy mennyit jegyeztek meg a látottakból. Az ingert jelképező tárgyakkal a résztvevők egy nappal a tesztelés előtt ismerkedhettek meg.

A tesztelési fázisban a kutatók részben az ismerős (ép pár), részben egy új környezetben (átrendezett pár) mutatták meg a résztvevőknek. Az eredményekből kimutatható volt a kontextus hatása: kiderült, hogy az objektum-kontextus párosítás felbontása inkább az ismeretlen objektumok memorizálását nehezítette meg, mint a megszokottakét.

Mivel a viselkedési memóriával végzett kísérletekkel a tanulmány szerzői nem vizsgálhatták tisztán a kódolással kapcsolatos hatásokat, úgy döntöttek, hogy mágnesrezonanciás képalkotással (fMRI) ellenőrzik, hogy az asszociatív elem-kontextus felismerés idegsejti szintű kódolását befolyásolja-e, hogy a vizsgált személyek találkoztak-e az elemekkel a kontextuson kívül. Azt vizsgálták, hogy az önkéntesek agyában a halántéklebeny aktivitásán tükröződik-e a felismeréssel összefüggő kontextuális hatás.

Az fMRI-vizsgálatokon a hátsó hippokampusz-régiókban erős kölcsönhatást mutattak ki két vizsgált tényező – a megismerés (ismerős kontra nem ismerős) és az elrendezés (önálló objektum kontra pár) – között.Fotó: Frontiers in Psychology

A 25 résztvevőtől származó adatok alapján a kontextusban bemutatott tárgyaknak nagyobb hatásuk volt a hippokampuszra, mint azoknak, amiket kontextus nélkül mutattak meg az önkénteseknek. Az eredmények szerint kimutatható összhang volt az emlékek visszahívásához köthető mintázatok, illetve a hippokampusz aktivitási mintázata között.

Nem lustaság, hatékonyság

Baumann a Medicalxpressben megjelent cikkben az alábbi gyakorlati példával illusztrálta a jelenséget: ha egy munkatársunkkal csak a munkahelyünkön szoktunk találkozni, a memóriánk pillanatfelvételt készít, ami összekapcsolja a kollégát a munkahellyel.

„Az agyunk azt hiszi, hogy az illető ahhoz a helyiséghez tartozik. Ha máshol találkoztok, az problémát okozhat, mert lehet, hogy nem fogod felismerni. Ez nem ismétlődik meg, ha az agyunk hozzászokott, hogy az illető a szobától függetlenül is létezik. Második vagy harmadik alkalommal az agyunk nem követi el ugyanezt a hibát, mert külön fogja kezelni a személyt és a helyiséget.”

– mondta Baumann. Bár a jelenség kínos pillanatokat okozhat, mivel akár lustaságot is tükrözhet, Baumann úgy látja, hogy ez a működésmód az agyműködés hatékonyságát tükrözi, mivel a memóriánk folyamatosan arra törekszik, hogy csak azt kódolja, amit feltétlenül szükséges:

„Ha látunk egy fát, ami egy erdőhöz tartozik, hatékony feltételezés lehet, hogy a fák és a kövek nem önálló entitások, így egységként kódoljuk őket. Így biztosítható, hogy az agyunk ne terhelődjön túl: az emlék ne vegyen el sok helyet, és ne pazaroljon sok energiát. Az agyunk csak akkor tesz erőfeszítéseket arra, hogy önálló egységként kódoljon bármit, ha ha hasznosnak tartja azt a feltételezést, hogy egy objektum vagy egy személy a háttértől függetlenül is létezhet.”

[…]

„A feledés hasznos funkciónak tekinthető, mivel nem szabad több információt dekódolnunk, mint amennyire szükségünk van. A több nem mindig jobb. A hipermnéziás emberek szinte mindenre emlékeznek, ami életük során történt velük, ami hasznos képességnek tűnik, de megvan a hátulütője is, mivel hatalmas információmennyiséggel kell dolgozniuk, ami megnehezíti, hogy egy adott feladatra koncentráljanak. A feledés segít a mentális terünk kitisztításában – ez a hatékonyságról szól.”

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: