Inkább szenvedjek a vörösen izzó fájdalomtól, mint hogy gondolkodnom kelljen!
Szerinted mi az elviselhetetlenebb: ha egy bonyolult mentális kihíváson kell gondolkoznod, vagy az, ha tűzforró tárgyakat szorítanak a bőrödre? A Livescience által ismertetett pszichológiai tanulmányban a résztvevők túlnyomó többsége inkább a fájdalomra szavazott. Igen: inkább megégették magukat, csak hogy ne kelljen törniük a fejüket.
A tanulmányt november 17-én publikálták az eLife folyóiratban. Az eredmények alapján a bonyolult szellemi kihívások legalább annyira megterhelők lehetnek, mint a fizikai bántalmazás. A résztvevők maguk dönthettek róla, hogy a fájdalmas hőhatást, vagy a memóriajátékok megoldását választják.
„Az első gondolatod biztos az, hogy ugyan, ki választaná inkább a fájdalmat? Ezek a kognitív képességek… hát, nagy szívás. Nem vicces. De ártalmatlanok, és nem okoznak sem fizikai sérülést, sem kényelmetlenséget.”
– mondta Todd Vogel, a tanulmány vezető szerzője, a montreali McGill Egyetem pszichológia tanszékének doktorandusza.
A gondolkodás olyan taszító, mint a fájdalom
Hogy ki választaná inkább a fájdalmat? Mint kiderült, szinte mindenki. 40 résztvevőből 39 a fájdalomra szavazott a gondolkodás ellenében; csak egyvalaki választotta a memóriajátékot. Vogel szerint ez a konzisztencia a legmeglepőbb; hogy a résztvevők túlnyomó többsége választotta a fájdalmat.
Nem újkeletű elképzelés, hogy az emberek, ha csak tehetik, elkerülik a kimerítő mentális erőfeszítéseket. William James, az amerikai pszichológia alapítója már a XIX. században is foglalkozott a kérdéssel. A szakértők által korábban elvégzett tesztek bebizonyították, hogy hajlamosabbak vagyunk egyszerűbb feladatokat választani a bonyolultabbak helyett; ahogy azt is, hogy egyre magasabb jutalmakkal lehet gondolkodásra és erőfeszítésre bírni őket. Vogel tanulmánya nem a jutalmazásból, hanem a büntetésből indult ki.
„Úgy gondoljuk, hogy a kognitív feladatok elvégzése sokakban viszolygást kelt. A kísérletünkben ezt azzal sikerült bebizonyítanunk, hogy egy hasonlóan taszító dologgal vetettük össze. Szerintem elegánsak ezek a módszerek.”
– kommentálta a kutatási eredményeket Amitai Shenhav, a Brown Egyetem Kognitív, Pszichológiai és Nyelvtudományok Tanszékének adjunktusa, aki nem vett részt a kutatásban.
N-back vagy hőkezelés?
A kísérletben a tanulmány szerzői először tesztelték az egyes résztvevők egyéni fájdalomküszöbét egy úgynevezett termoszenzoros stimulátorral. Az eszköz villámgyorsan felforrósodhat a megadott hőmérsékletre, majd gyorsan le is háti magát, hogy ne égesse meg a bőrt. A résztvevők egy százas skálán osztályozták, hogy a különböző hőmérsékleteken mekkora fájdalmat éreztek: a nulla a fájdalom teljes hiányát, a 100 a nagyon intenzív fájdalmat jelölte.
A résztvevőket ezután bevonták egy trükkös memóriajátékba, amit N-backnek (N-vissza) neveztek. Az önkéntesek előtti képernyőn több tárgyat jelenítettek meg; ebben az esetben különböző karaktereket. A betűk megjelenésekor a résztvevőknek meg kellett erősíteniük, hogy a kérdéses karakter megegyezik-e egy másik, a sorozatban korábban megjelent karakterrel. Ha például az volt az utasítás, hogy „kettőt vissza” (two-back), fel kellett idézniük a kettővel azelőtti karaktert. Minél előrébb tartottak a memóriajátékban, annál nehezebbé váltak a feladatok.
A tanulmányban ötszintű N-backet használtak; a „négyet vissza” (four-back) volt a legnehezebb, a „nullát vissza” (zero-back) a legkönnyebb. Utóbbi esetben a résztvevőknek nem kellet emlékezniük, csak megerősíteniük, hogy egy X-et látnak-e a kijelzőn, vagy sem. Ugyancsak ötszintű volt a fájdalomspektrum, ami a százas skálán 10-től 80-ig terjedt. Az N-backet és a fájdalomszintet a kísérlet során végig keverték és egyeztették. A résztvevők minden fordulóban választhattak a gondolkodás és a fájdalom között.
„Azt hihetnénk, hogy ha választhatunk a legmagasabb fájdalom és a legalacsonyabb erőfeszítés közül, az emberek az erőfeszítést választanák. Ezenfelül úgy véltük, hogy az ellenkezője is igaz lehet, ha az alacsony fájdalmat nagy erőfeszítéssel párosítják.”
– mondta Vogel.
A legerősebb fájdalomélményt a négy-visszával társították; ilyenkor a résztvevők 28 százaléka inkább a fájdalmat választotta, mint a szellemi erőfeszítést. A tesztelés előrehaladott szakaszában az erőfeszítés és a fájdalom értéke nagyjából kiegyenlítődött.
„Egy idő után, attól függően, hogy hogyan értékeled őket, végül ugyanolyanná válnak. Van egy pont, ahol a kettő közötti választás olyan, mintha egy feldobott érmével sorsolnánk.”
– mondta Vogel.
A kutatási eredmények azt sugallják, hogy a fájdalom és a mentális erőfeszítés hasonlóan taszító tulajdonságokkal bírnak.
Mintha a kályhán égetnénk meg a kezünket
A kutatók azt is megmérték, hogy mennyi ideig gondolkodtak az önkéntesek, amikor választaniuk kellett a fájdalom és a gondolkodás között. Amikor a játékot választották, szinte azonnal válaszoltak, de ha a kínzás mellett döntöttek, egy pillanatig hezitáltak előtte – mintha a mélyen ható, a fájdalom elkerülését célzó impulzus dolgozott volna bennük.
Vogel szerint ez a reakció olyan, mintha a forró kályhán égetnénk meg a kezünket: olyankor nem gondolkodunk, csak elkapjuk a kezünket, hogy megszüntessük a fájdalmat. A mentális erőfeszítések elkerülése kevésbé reflexszerű, inkább tudatos döntéshozatal eredménye.
Természetesen akadtak olyanok is, akik inkább a kognitív terhelést választották, mint az égés fájdalmát. Voltak, akiket szórakoztattak a mentális kihívások, és nem kerülték őket. Az új tanulmányban a feladatokat preferáló résztvevők szerint a játék önmagában is jutalmazó hatású volt. Azok, akik inkább a fájdalmat választották, valószínűleg nem találtak örömöt a játékban. De ahogy a feladatok egyre bonyolultabbá váltak, még a játékpártiak is néha inkább a tüzes vasat választották.
Vogel a jövőben klinikai körülmények között, illetve egészséges résztvevőkkel is szeretné megismételni a kísérletet. Arra is kíváncsi, hogy milyen hatással lesz a játék azokra, akik krónikus fájdalmaktól, hangulatzavaroktól vagy depressziótól szenvednek.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: