Hajtóvadászat indult egy visszahúzódó szupermasszív fekete lyuk után
A csillagászok eddigi megfigyeléseik alapján univerzális jelenségnek vélték, hogy minden galaxis vagy galaxishalmaz középpontjában található egy, a Napnál milliószor, milliárdszor, esetleg több száz milliárdszor nagyobb tömegű szupermasszív fekete lyuk. A Tejútrendszerben ilyen a 4 millió naptömegű Sagittarius A*, tőlünk 26 ezer fényévre.
A csillagászok sokáig azt feltételezték, hogy a 2,7 milliárd fényévre található Abell 2261 galaxishalmaz közepén található szupermasszív fekete lyuk az univerzum egyik, ha nem a legnagyobb ilyen objektuma, tömege akár százmilliárdszorosa is lehet a Nap tömegének. Csakhogy a megfigyeléseik nem támasztják alá mindezt – pontosabban semmiféle nyoma nincs annak, hogy ott is van, aminek ott kellene lennie.
A Phys.org ismertette azt az Amerikai Asztronómiai Társaság folyóiratában publikált tanulmányt, amelyben az Abel 2261 galaxishalmazt vizsgáló csillagászok beszámolnak a fekete lyuk utáni hajtóvadászatukról.
Az amerikai űrhivatal, a NASA Chandra röntgenobszervatóriuma, a Subaru és a Hubble Űrtávcső is számos felvételt készített a galaxishalmazról az elmúlt két évtizedben, legutoljára két éve vizsgálták tüzetesebben az Abell 2261-et.
A kutatók korábban azt feltételezték, hogy a rendszer két galaxis összeolvadásával, illetve összeütközésével keletkezett, és ez a magyarázata annak, hogy nem észlelhető egyetlen központi szupermasszív fekete lyuk. A két gigantikus objektum akkora energiával egyesülhetett, hogy az újonnan létrejött fekete lyukat elsodorták a gravitációs hullámok, ahelyett, hogy a galaxis közepére süllyedt volna. A szakterminológiában visszahúzódásnak (recoiling) nevezett jelenséget ismerik a fekete lyukakat vizsgáló csillagászok, de ennek ellenére nem csak az Abell 2261 centrumában, de más területein sem akadtak eddig a szupermasszív objektum nyomára.
A tanulmány szerzői így arra a következtetésre jutottak, hogy a galaxishalmazban vagy nincs is fekete lyuk, vagy az aktivitása nem akkora, hogy ezt a megszokott módokon észlelni lehetne. A kutatók abban bíznak, hogy a NASA jövőre beüzemelendő James Webb űrteleszkópjának felvételei alapján közelebb kerülnek a rejtély megoldásához.
Az alábbi videóban látható a kutatás összefoglalója:
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Közel a fizika leghíresebb paradoxonjának megoldása – vagy mégsem?
A gravitáció, az elektromágnesesség és a kvantummechanika törvényei megfelelnek az időtükrözési szimmetriának. A fekete lyukak azonban ellentmondanak ennek a szabálynak: irreverzibilis folyamataik ütköznek a fizika reverzibilis törvényeivel. Ha egy űrhajós megkérdezi, biztosan kijut-e majd egy fekete lyukból, arra igen a válasz. De ha azt is megkérdezi, hogyan, arra még mindig csak azt tudjuk mondani, hogy fogalmunk sincs.
Úgy szippantotta be a Nap méretű csillagot a fekete lyuk, akár egy szál spagettit
A 215 millió fényévnyire lévő csillag túl közel került egy fekete lyukhoz, amelynek extrém gravitációs tere magához vonzotta, majd csíkokra szabdalta a jobb sorsra érdemes égitestet.
A fekete lyukak titkainak feltárásáért jártak a 2020-as fizikai Nobel-díjak
Egy elméleti fizikus, egy asztrofizikus és egy csillagász osztozik a fizikai Nobel-díjakon, amelyeket a galaxisunk közepén található szupermasszív objektum felfedezéséért, és Einstein óta az általános relativitáselmélet legjobb kiegészítéséért ítéltek oda a győzteseknek.