Szén-dioxidból hoztak létre repülőgép-üzemanyagot oxfordi kutatók
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Bár általában az üzemanyag égetéséből keletkezik a szén-dioxid, az Oxfordi Egyetem kutatói visszaforgatták a folyamatot: a szén-dioxidot egy kémiai folyamat segítségével varázsolták újra felhasználható repülőgép-üzemanyaggá.
A technológiától azt remélik, hogy két lépcsőben vet véget a légi közlekedési ipar óriási mértékű környezetszennyezésének: azzal, hogy a klímaváltozást hajtó szén-dioxidot a légkörbe engedés helyett visszaforgatja a rendszerbe, és így egyben a sugárhajtóművek üzemanyagának gyártási folyamatát is zöldebbé teszi.
A fosszilis tüzelőanyagok (mint a kőolaj vagy a földgáz) égetésével a bennük található szénhidrogének szén-dioxiddá alakulnak, valamint víz és energia szabadul fel. Az oxfordi kísérlet ezt a folyamatot fordította vissza: a szén-dioxidhoz hidrogént, citromsavat és egy vasból, mangánból és káliumból álló katalizátort adtak, 350 Celsius-fokosra melegítették, és így olyan üzemanyaghoz jutottak, amelyeket repülőgépek sugárhajtóművében is fel lehet használni.
A Nature Communicationsben megjelent tanulmány szerint azonban egyelőre nem tudják, hogy skálázható-e a folyamat, hiszen eddig csak a laborban sikerült néhány grammnyi üzemanyagot kinyerni szén-dioxidból. A kutatók szerint még kidolgozásra vár az ipari felhasználás menete, de reményei szerint a jövőben közvetlenül a fosszilis erőművek mellé épülhetnek ilyen üzemanyag-előállító üzemek, egyfajta körkörös széngazdaságot létrehozva.
A kutatók szerint az új módszer olcsóbb is lenne a hidrogén és a víz üzemanyaggá alakításának mai technikáinál, mivel kevesebb áramra van hozzá szükség. A fenntartható repülőgép-üzemanyagokkal kereskedő holland cég, a SkyNRG szerint ennél tovább kell menni: megújuló energiaforrásokból kell áramot termelni az üzemekben, hogy teljesen ellensúlyozni tudják a fosszilis erőművek és a nagy szennyezők (pl. cementgyárak)kibocsátásait. A Wired által megkérdezett külső szakértő szerint a kísérlet ígéretesnek tűnik, ha sikerül rájönni, hogyan lehet ipari környezetben alkalmazni.
A hagyományos repülőgép-üzemanyagoknak mindenesetre lőttek, hiszen az oxfordi kísérlet csak egy a rengeteg folyamatban lévő kutatás közül, amely az üvegházhatású gázokat kibocsátó üzemanyagok alternatíváját keresi. Jelenleg olyan zöld üzemanyagok előállításával kísérleteznek, amelyekhez városi hulladékot, szalmát és biomasszát is felhasználnak, a BP pedig étolajból készítené el a jövő kerozinját.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Műanyagszemétből gyárt üzemanyagot egy új eljárás
A brit, kínai és szaúd-arábiai tagokból álló kutatócsoport most publikált technológiai újításával a három legelterjedtebb műanyagtípus hulladékából hidrogént és magas minőségű, nanocsövekhez felhasználható szenet lehet előállítani.
10 éve a klímaváltozás elleni csodafegyvernek tartották, ma már tévedésnek tűnik a bioüzemanyag
Az EU 2030-tól zéró toleranciát hirdetett a pálmaolaj alapú biodízelre, de már évek óta gyűlnek az érvek a bioüzemanyagok ellen, pedig tíz éve még a klímaváltozás elleni harc egyik szuperfegyverének tartották.
A környezetbarát repülést hirdeti, de leginkább a légitársaságoknak segít spórolni egy francia cég
A SkyBreathe projekt 0,0006 százalékkal csökkentette a repüléshez kötődő károsanyag-kibocsátást, miközben 150 millió dollárt takarítottak meg a légitársaságok az üzemanyag-optimalizáló rendszerrel.