A pszichopátia jeleit kereste, és legnagyobb megdöbbenésére a saját agyában talált rájuk

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

James Fallon, az irvine-i Kaliforniai Egyetem neurobiológusa és viselkedéstudomány-professzora 2005 őszén két kutatással is foglalkozott párhuzamosan. Az egyik eredményeiről már a tanulmányt fogalmazta „Egy fiatal pszichopata agyműködésének neuroanatómiai háttere” címmel, míg a másikban az Alzheimer-kór kialakulásának genetikai vonatkozásait vizsgálta csapatával. Előbbihez pszichopata gyilkosok, utóbbihoz a kórban szenvedők agyáról készítettek képeket, a kontrollcsoport alanyaiként pedig Fallon és családtagjai is alávetették magukat az agyi képalkotásnak.

Ezután pontosan az történt, ami egy hollywoodi filmben történne ezen a ponton: Fallon az Alzheimer-kutatás elvben egészséges kontrollcsoportjának anonimizált felvételeit nézegette, amikor az egyik alany agyáról készült képen felfigyelt azokra a pszichopátiára jellemző jelekre, amelyeket épp a másik kutatásban definiált. Először persze azt hitte, hogy összekeveredtek a két kutatás papírjai, de aztán szép sorban kizárt minden lehetőséget, és rájött: ő is tagja volt a kontrollcsoportnak, és a felvétel, amelyen felfedezte a pszichopátia jeleit, saját agyáról készült.

Különös történetét számos előadásban, tévéműsorban, interjúban bemutatta, majd 2013-ban könyvet is írt róla – ez jelent meg 2020 végére magyarul is, „A pszichopátia belülről - Egy agykutató utazása agyának sötét bugyraiba” címmel, a Park Kiadónál.

James FallonForrás: Youtube / Mind Science

Mitől pszichopata a pszichopata?

Elsőre talán furcsán hangozhat, de ahogy Fallon is írja könyvében, a pszichopátia olyan, mint a zöldség. Mindenkinek van fogalma arról, hogy mit jelent, de valójában nincs rá tudományos definíció: ahogy a zöldség sem biológiai, hanem csak egy mesterséges gasztronómiai fogalom (ezért nincs értelme a közkedvelt „zöldség vagy gyümölcs a paradicsom?” vitának), úgy egy pszichopatát is körül lehet írni, de a fogalmat nem tartalmazza a pszichológusok és pszichiáterek bibliája, az Amerikai Pszichiátriai Társaság által szerkesztett A mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSM).

A kézikönyvben az antiszociális személyiségzavar áll a legközelebb ahhoz, amit általában pszichopátiának neveznek. Mivel a viszonylag könnyen diagnosztizálható betegségekkel szemben a pszichiátriai zavarok kiváltó okait és biológiai hatásait ritkán ismerik az orvosok és a kutatók, leginkább csak személyiségtesztekre, genetikai vizsgálatokra és a páciens agyáról (PET vagy fMRI eljárással) készült képekre hagyatkozhatnak a különböző zavarok megállapításánál. Ebből az is következik, hogy az egyes személyiségzavarok között átfedések lehetnek.

A pszichopátia mérésére a legszélesebb körben elfogadott teszt, az úgynevezett Hare-skála négy kategóriára osztja a vonatkozó jellemvonásokat (ezeknek nem kell mind teljesülniük egy adott pszichopatánál, de minél több megfigyelhető, annál biztosabb a diagnózis):

  • interperszonális faktor (felületesség, beképzeltség, hazudozás);
  • affektív faktor (a megbánás hiánya, az empátia hiánya, a tettek miatti felelősség elutasítása);
  • viselkedési faktor (impulzivitás, a célok hiánya, megbízhatatlanság);
  • antiszociális faktor (hirtelen harag, fiatalkori bűnözés, büntetett előélet).

Ezek valamilyen kombinációja jellemzi a pszichopatákat, persze különböző súlyozással: a büntetett előélet nem nevezhető tipikusnak, míg az empátia hiánya gyakorlatilag kötelező összetevője a pszichopatakoktélnak.

A felismerés után

Amikor Fallon 2005-ben meglátta a felvételeket, és felismerte, hogy az empátiáért és az erkölcsökért felelős területeken csökkent aktivitást mutat az agya, meglepődött, de nem ijedt meg. Boldog házasságban élt, három gyereket nevelt, akiket szeretett, és sosem volt erőszakos vagy manipulatív. Nem volt egy Hannibal Lecter – bár Fallon szerint egyébként sem Lecter a legjobb példa a pszichopata gyilkosokra, sokkal inkább a Nagymenőkben Joe Pesci által alakított Tommy DeVito.

A kutató jobb ötlet híján megvizsgáltatta magát néhány pszichiáterrel, és kikérdezte a családját arról, hogy mutatott-e valaha pszichopatikus jeleket. A tesztek rendre azt mutatták, hogy a proszociális pszichopaták csoportjába tartozik (vagyis a társadalomba jobban be tud illeszkedni, még empátia nélkül is), és kis híja van annak, hogy kategorikusan pszichopatának lehessen nevezni. Emellett a családban keringő anekdoták is új értelmet kezdtek nyerni.

Fallon eleven gyerek volt, az osztály bohóca, aki mindent megtett egy jó poénért, és ebben mindig társakra is akadt. A gimnáziumban már a gyújtogatástól vagy a patikában beszerezhető alapanyagokból összerakott robbanószerektől sem riadtak vissza, de számára sosem az volt a cél, hogy kárt okozzon másnak (állítása szerint ezért nem is vett részt soha verekedésekben), csak épp ezt tartották jó bulinak. Autókat is loptak, de Fallon mindig visszavitte őket a tulajdonosoknak. Hogy ezekből sosem volt komoly problémája, azt valószínűleg a pszichopátiájának köszönheti: mivel feszült helyzetekben sem volt képes szorongani, manipulatív képességei mellett pedig még jó humorral is megáldotta a sors, a rendőröknél mindig kidumálta magát, és a hatvanas években az sem volt nagy szám, hogy a kiérkező tűzoltókat lekenyerezte egy füves cigivel.

Fiatalkorát különböző pszichés zavarok tarkították. Kényszerbetegsége (OCD) már az általános iskolában kijött, ekkoriban épp a katolicizmusba vetette bele magát: miközben a templom felé menet úgy érezte, minden szemetet össze kell szednie saját tízméteres körzetében, a mise alatt végig erkölcsi bűnöket generált magának a fejében. Ha nem mosott elégszer kezet szemétszedés után, vagy ha túl sokáig nézte a templom falának bal oldalát, elhanyagolva a jobb oldalt, úgy érezte, megbocsáthatatlan bűnt követ el – a gyóntató pap hosszan magyarázta neki, hogy az ilyenek miatt nem feltétlenül sújt le rá az Isten.

A gimnáziumi és egyetemi évek alatt igazi partiállat vált belőle, miközben a tanulással sem akadt gondja. Egyre merészebb ötletei támadtak, egyre veszélyesebb helyzetekbe keveredett, de kalandvágya önmagában még nem lenne pszichopatikus. A probléma ott kezdődött, amikor másokat is kezdett belevonni a kis játékaiba.

James FallonForrás: Youtube / Google Zeitgeist

A kilencvenes években például az egyik bátyját rángatta el egy afrikai túrára, egy Uganda és Kenya határán fekvő barlang bejárására. Ez az a hely, ahonnan a feltételezések szerint a több száz emberéletet követelő Marburg marburg-vírus eredt. Mivel Fallon tudta, hogy testvére ennek tudatában fontolóra se venné a meghívást, úgy látta a legjobbnak, ha nem szól róla – ahogy arról sem, hogy a táboruk környékén oroszlánok és hiénák tanyáznak. Az ekkor már negyvenes éveit taposó kutató egy pillanatig sem érezte rosszul magát attól, hogy mindezt elhallgatta bátyja elől, és egyáltalán nem mérlegelte a helyzetben rejlő veszélyeket.

Az örökzöld kérdés: genetika vagy környezet?

Amikor elkezdte a pszichopátiát kutatni, édesanyja rámutatott arra, hogy a család a híres gyarmatos, Thomas Cornell vérvonalából származik, amit évszázadokig kísértek a családon belüli kegyetlen gyilkosságok – igaz, ezek a 19. századra abbamaradtak. Fallon genetikai vizsgálatoknak vetette alá magát, és kiderült, hogy többek között a MAOA gén egy olyan variánsával rendelkezik, amely az agresszióra való hajlammal kapcsolatos, és a pszichés zavarok kialakulásában is részt vehet – ezt harcos génnek is szokás nevezni. Ezzel már két pontot is kipipálhatott az általa felállított elméletből, amely szerint a pszichopátiát három tényező alakítja:

  • a szokatalanul gyengén funkcionáló orbitális prefrontális kéreg és elülső halántéklebeny, az amigdalát is beleértve;
  • több gén magas rizikófaktorú változata, többek közt a híres harcos géné;
  • valamint kisgyermekkori érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás.

Az erőszakos tetteikért börtönbe került pszichopaták vizsgálatai ezzel a három faktorral 99 százalékos átfedést mutatnak. De Fallon sokáig a genetikai determinizmus elkötelezett híve volt, vagyis úgy gondolta, hogy génjeink alapvetően és szinte kizárólagosan határozzák meg személyiségünk fejlődését, és a szociális környezet ezt legfeljebb elhanyagolható mértékben módosíthatja. Ha viszont ez igaz lenne, akkor az érzelmi vagy szexuális abúzusnak nem feltétlenül kellene a listában szerepelnie, és így a kutató sem lenne különb a pszichopata gyilkosoktól.

Hogy ez nem így alakult, annak valószínűleg egy olyan örökölt szerotonintranszporter génvariáns az oka, amely amellett, hogy fokozza a pszichopátiára való hajlamot, az agy egy bizonyos területének (ventromediális prefrontális kéreg) befolyásolásával fogékonyabbá teszi az adott embert a környezeti hatásokra. A gyerek- és fiatalkorban ért hatások így óriási szerepet játszanak az egyén személyiségfejlődésében – akit bántalmaztak, az továbbviszi a negatív mintákat, akit viszont szeretetben neveltek fel, az a pozitív minták hasznosításával ellensúlyozhatják a pszichopátia tüneteit.

Fallon nem titkolja, hogy bár szereti a családját, lehet, hogy ezt csak kiemelkedő intelligenciája miatt képes elhitetni magával, és empátia híján nem képes az igazi szeretetre – bármi is legyen annak a biokémiai magyarázata. Vannak viselkedésformák, amiket egyszerűen nem tud levetkőzni: unokáit a mai napig nem hagyja nyerni Scrabble-ben (ez intellektuális agressziónak is nevezhető), és még mindig szereti megbotránkoztatni a környezetét. De az, hogy gondoskodó szülők nevelték fel, akik megtanították a világ dolgaira, és óvták az erőszaktól, az ő esetében nemcsak az egészséges felnőtt élet lehetőségét alapozta meg, hanem valószínűleg attól is megmentette, hogy kíméletlen sorozatgyilkos váljon belőle.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: