Hiába a nagy vihart kavart törvény, nem igazán büntetik a hajléktalanokat Magyarországon
Magyarországon 2012-ben tették szabálysértéssé, tehát büntethetővé a „közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmának megszegését”. Persze vannak itthon történeti előképei és más módjai is a szegénység üldözésének, de a rendszerváltás utáni jogban ez volt az első olyan eset, hogy önmagában a hajléktalan létet üldözte a jogalkotó. A 2012-es verzióban még az önkormányzatok dönthettek arról, hogy pontosan hol nem szabad a közterületen életvitelszerűen tartózkodni. Ezt a szabályt az Alkotmánybíróság azért semmisítette meg, mert „jogellenes magatartás jogkövetkezményeként büntetés, szankció megállapítása, amely állami kényszer alkalmazására ad lehetőséget, nem tartozik a helyi közügyek körébe”. Azaz ilyesmiben az önkormányzatok nem dönthetnek.
2018. június 26-án azonban – egy idevágó Alaptörvény-módosítás után – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes új szabályozási javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé. E szerint az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése már minden közterületen szabálysértés, és akár elzárással is büntethető. A szabály 2018. október 15-én lépett hatályba, és ezt már az Alkotmánybíróság sem semmisítette meg. A hajléktalanok jogait védő szervezetek a jogszabályt és az Alkotmánybíróság döntését is elítélték.
A büntetéssel az egyik legnagyobb probléma, amit az Alkotmánybíróság felkérésére a Menhely Alapítvány is elmondott: „(...) tényszerűen megállapíthatjuk, hogy jelenleg hazánkban a kialakult hajléktalanellátó szolgáltatások kapacitásvolumene nagyságrendileg nem elegendő az életvitelszerűen közterületen tartózkodó emberek befogadására”. Tehát az állam úgy büntet embereket, hogy megoldást nem tud kínálni. Emellett a szabálysértési eljárások végrehajtásával kapcsolatban is merültek fel komoly kérdések. Lehet egy ilyen eljárást emberségesen lefolytatni? Mindennek ellenére az életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértését a szabálysértési törvény 2018. október 15 óta bünteti.
A bíróságok és a rendőrség adatai
A szabály megsértését a hatóság elzárással is büntetheti, emiatt csak bíróság dönthet első fokon, és a rendőrség nem. 2018 októberében még nagy volt a lelkesedés: az Országos Bírósági Hivatal (OBH) adatai szerint az eljárások egyharmadát az első két és fél hónapban indították, pedig a szabálysértés már több mint két éve hatályban volt az adatok kikérésekor. Az OBH adatai szerint összesen 51 eljárás indult az országban életvitelszerű közterületi tartózkodás miatt.
Volt még egy fellángolás 2019 júniusában, amikor az Alkotmánybíróság eldöntötte, hogy nem az új szabálysértés nem ütközik az alaptörvénybe. Azóta viszont a szabálysértés alkalmazása gyakorlatilag megszűnt, pedig a hajléktalanság okozta problémák biztosan nem oldódtak meg. Kérdés persze, hogy a 2020-ban október végéig megindult három eljárás megindítására miért volt szükség, ha alig alkalmazzák ezt a tényállást.
Arról nem vezet nyilvántartást az OBH, hogy a fenti esetek közül hányban lett elzárás a szabálysértés következménye.
Amit még megtudhatunk, az az, hogy az ország kilenc megyéjében és a fővárosban indultak ilyen eljárások 2018. október 15. és 2020. október 30. között. Talán nem meglepő, hogy Budapesten zajlott a legtöbb eljárás.
A rendőrségtől származó közérdekű adatok szerint viszont ugyanebben az időszakban még kevesebb, csak huszonöt eljárás indult, ebből tizenöt a fővárosban. Az adatok közötti különbségnek egy magyarázata lehet: a rendőrség egy-egy eljárásban több személy ellen járt el. Viszont ez sem magyarázza meg, hogy az OBH adatai szerint három eljárás is zajlott a Miskolci Törvényszék területén, miközben az ORFK adataiban nem található Borsod-Abaúj-Zemplén megyében indult eljárás.
A kezdeti lelkesedés utáni kiugrás ezekben az adatokban is 2019 júniusára esik, amikor az Alkotmánybíróság meghozta a döntését.
A tavaszi karanténszabályok megszegése miatt büntettek
A Léthatáron Alapítvány és a Twist Olivér Alapítvány ügyfelei közül senki ellen nem indult eljárás a fenti szabálysértés miatt 2018 októbere óta – közölte a Qubit kérdésére Tápi Eszter, a két alapítvány utcai gondozó szolgálatainak szolgálatvezetője. Szóbeli felszólítások előfordultak, de lényegében 2 éve nincs napirenden ez a téma, aminek oka lehet „a rendőrség leterheltsége, valamint a törvény betarthatatlansága, kidolgozatlansága, életszerűtlensége” is. Tápi tudomása szerint egy-két helyen álltak bele ebbe a rendőrök, de valószínűleg „úgy voltak vele, hogy maguknak csinálnak munkát, ami lássuk be, értelmetlen, hiszen tudjuk, hogy ezzel a hajléktalanságot megszüntetni nem lehet, csak eltüntetni szem elől” – fogalmazott.
A hajléktalan emberekkel foglalkozó alapítványi vezető szerint a törvény mérhetetlen szorongást váltott ki mind a kunyhókban meghúzódó, mind pedig a nyilvános helyeken élő ügyfeleik körében. Volt, aki a szociális munkásoktól, más a rendőrségtől értesült arról, hogy az új törvény életbe lépett. A Léthatáron és az észak-pesti hajléktalanellátással foglalkozó Twist Olivér Alapítvány egyeztetett a kerületi rendőrséggel, és igyekezett időben tájékoztatni pártfogoltjait arról, hogy mi lehet ennek a törvénynek a következménye, ha elkezdik betartani. „A kezdeti sokk és feszültség mind a kollégák, mind pedig az ügyfelek részéről megvolt.”
Ám ahogy az várható volt, nem az történt, hogy a közterületen élő emberek megindultak volna tömegesen a szállók felé, hanem eltűntek még az utcai segítők szeme elől is. A törvény hatályba lépésének napján egyetlen ember sem jelent meg az alapítványok átmeneti szállóján, amikor a felvételi beszélgetéseket szokták tartani. Az ügyfelek a már kialakult bizalmi kapcsolatnak köszönhetően idővel bejelentkeztek telefonon, vagy a nappali melegedőn mondták el, merre találják őket az alapítvány munkatársai. Tápi kollégáit az aggasztotta leginkább, hogy ha éppen a krízisidőszakban veszítik szem elől pártfogoltjaikat, akkor a kihűlés veszélyeitől sem óvhatják meg őket.
Mint Tápi felhívta a figyelmet, a közterületen való életvitelszerű tartózkodás miatt nem, de a kijárási korlátozások megszegése miatt előszeretettel indított eljárást a rendőrség és a közterület-felügyelet is hajléktalan emberek ellen 2020 áprilisában és májusában. Mind az átmeneti szálló lakóit, mind pedig az utcán élő ügyfeleket érintették az intézkedések, leginkább a IV. kerületben. Mint az alapítvány munkatársa elmondta,
„ebből lakóink és utcán élő ügyfeleink megközelítőleg egymillió forintos szabálysértési bírságot halmoztak fel”.
Jogalkotás és jogalkalmazás
Egyértelműen látszik, hogy a jogalkotói szándék ellenére ezt a szabálysértési tényállást nem alkalmazzák a hatóságok. A kezdeti fellángolások óta nem igazán indulnak ügyek, aminek az okai csak sejthetők. Abban egészen biztosan lehetünk, hogy a hajléktalan emberek nem találtak időközben otthonra, és nem tűntek el a közterületekről. Hogy az alacsony esetszámok mögött a hatóságok humanizmusa rejlik, vagy pedig az, hogy az ilyen eljárások megindítása körülményes, miközben egyáltalán nem lesz tőlük jobb és biztonságosabb hely Magyarország, azt nem lehet tudni.
Az viszont fontos tanulság, hogy a jogalkotói szándék gyakran nem éri el a célját, mert a jogalkalmazók motivációja, egyetértése nélkül a jog erőtlen – és ez sokszor így van jól.
Tanulmány a hajléktalanság büntethetőségéről
Cikkünkkel egy időben jelent meg Lápossy Attila, Burján Evelin és Ambrus István tanulmánya a közterület életvitelszerű használatának szankcionálásáról szóló alkotmánybírósági határozatról. A szerzők már az AB-határozat elemzésekor arra jutottak, hogy a kriminalizáció nem fog átmenni a gyakorlatba alkotmányos és szakjogági okokból. A rendes bírósági gyakorlatot is elemezve kiemelik például, hogy a szabálysértés megállapításához minden egyes esetben bizonyítani kellene az elérhető és hozzáférhető férőhelyet a hajléktalanellátásban.
Ahogy a tanulmányuk végén fogalmaznak: ha „ez a helyzet a jövőben sem változik meg, úgy e tényállást nem csupán a régtől fogva ismert desuetudo (azaz egy adott jogszabály hatályának megszűnése abból az okból, hogy nem alkalmazzák), hanem akár az újabb szakirodalomban a szimbolikus jogalkotás kategóriája alá lehet majd sorolni. Mindezek ugyanakkor csak megerősítik azt, hogy a bemutatott alkotmányos aggályok és súlyos jogalkalmazási problémák azonos tőről fakadnak: a hajléktalansággal együtt járó életvitelszerű közterületi tartózkodás általános büntethetőségének eredendő problémájáról.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: