Alapvető emberi jog-e az internet-hozzáférés?

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Ez a cikk az első része egy háromrészes sorozatnak, ami a hálózati szolgáltatások monetizációjával foglalkozik – a fizetős internettel, ha úgy tetszik. Ebben a részben körüljárjuk, hogy érdemes-e alanyi jogon járó szolgáltatásként gondolni az internet-hozzáférésre. A második részben az online adatforgalmi rendszerek fajlagos és infrastrukturális költségeit vizsgáljuk meg. A harmadik, befejező rész a fizetős tartalmakról és a paywall térnyeréséről, illetve az előfizetéses szolgáltatások üzleti modelljéről szól.

„Az internet-hozzáférés nem luxus, hanem emberi jog, amit erkölcsi kötelességünk biztosítani. Mindenkinek meg kell adni az ellenőrzés és cenzúra nélküli hozzáférés lehetőségét ehhez a globális közeghez. Azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, ingyen kell kapniuk. Sokan vannak, akik internet-hozzáférés nélkül nem tudnák befolyásolni és elszámoltatni a szupranacionális törvényalkotókat és intézményeket. Ezek az egyének nem tudnának beleszólni a kötelezően betartandó, az életünk esélyeit meghatározó szabályok megalkotásába.”

írta dr. Merten Reglitz, a Birminghami Egyetem Globális Etikai Tanszékének oktatója 2019 végén a Journal of Applied Philosophy folyóiratban közölt tanulmányában. A cikkben Reglitz felvázolta az univerzális internet-hozzáférés biztosításának nehézségeit, amit azzal illusztrált, hogy két éve a Föld lakosságának 51 százaléka fért hozzá az internethez.

Egy másik, a Conversationre írt véleménycikkében Reglitz azt is kifejtette, hogy az internet-hozzáférés nélkülözhetetlen a tisztességes élethez, ami nemcsak a túlélésről szól, hanem az emberi jogok gyakorlásáról, illetve az életünkre kiható szabályok és előírások befolyásolási lehetőségéről is. Reglitz megemlítette, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is alapvető jogként kezeli a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát, illetve az információhoz való hozzáférés jogát.

Az internet elterjedése előtt a demokráciákban élők nagyjából egyenlő esélyekkel érvényesíthették a politikai jogaikat: szavazhattak, levelet írhattak az újságoknak vagy a parlamenti képviselőiknek, nyilvános fórumokra járhattak, és különféle szervezetekhez csatlakozhattak. Az internet-hozzáféréssel rendelkezőknek jóval több lehetőségük van ezek gyakorlására. Közzétehetik a nézeteiket az online fórumokon, rendszeres találkozók nélkül köthetnek szövetségeket, és az internet nélkül megszerezhetetlen poltikai ismeretekhez juthatnak.

Reglitz levezetésébe nehéz belekötni – legfeljebb az tűnhet szokatlannak, hogy a filozófus javaslatait egyes államok látszólag a hivatalos politikájuk részévé tették:

  • az indiai Kerala államban emberi jogként ismerték el az alanyi jogon járó internet-hozzáférést, így 2019-től az állam 35 millió lakója ingyen jut internethez;
  • az EU kezdeményezése, a WiFi4EU célja az volt, hogy az európai városok és falvak központi létesítményeiben ingyenes vezeték nélküli internet legyen;
  • a globális internet-hozzáférés biztosítása része az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak. A szervezet felszólította a tagállamait, hogy segítsék elő az internet terjesztését a fejlődő országokban.
Sreelakshmi Suresh is az indiai Kerala tartományban született 1998-ban. Valamikor ő volt a világ legfiatalabb webdesignere.Fotó: AFP

Szabad legyen vagy ingyenes?

Az internet-hozzáférés esetében a szabadság kétféleképpen értelmezhető. Az első az internet akadálymentes eléréséhez fűződő jog. Az ENSZ Közgyűlése egy 2016-os, nem kötelező érvényű állásfoglalásban úgy fogalmazott, hogy az internetnek ellenőrizetlennek, cenzúrázatlannak és leállíthatatlannak kell lennie. Harminc éve a World Wide Web megálmodói is nyílt, szabad hozzáférésű hálózatként gondoltak az online világra, de ezt a szabadságot az elmúlt években sokszor lábbal tiporták. Egyes országokban, például Eritreában, Etiópiában, Irakban, Indiában, Kongóban, Szíriában és Szudában egyre gyakrabban élnek az online adatforgalom részleges vagy teljes leállításával. Joshua Franco, az Amnesty Tech igazgatóhelyettese a BBC-nek elmondta, hogy bár nem foglalkoznak a globális internet-leállítások átfogó megfigyelésével, a gyakorlat láthatóan egyre elterjedtebb.

Ha az internet kilövése drasztikus lépésnek tűnik, gondoljunk bele, hogy Oroszország párhuzamos, csak az ország határain belül elérhető internetes hálózat kialakításán dolgozik, amivel a kormány minden állampolgár aktivitását nyomon követheti. És ők csak kispályások lehetnek Kína mellett, ahol a világ legfejlettebb, egyben a legszigorúbban ellenőrzött online terei működnek, és a Nagy Tűzfal miatt szinte lehetetlen külföldi weboldalakat és szolgáltatásokat elérni.

A másik értelmezés szerint a kormányoknak biztosítaniuk kellene az internet-hozzáféréshez szükséges infrastruktúrát, ami minden állampolgárt megillet, függetlenül a vagyoni helyzetétől – nagyjából úgy, ahogy a törvény előtti egyenlőség értelmében annak is jár jogi védelem, aki nem tud megfizetni egy sztárügyvédet.

Tőkeerős techcégek támogatásával

Az angol nyelvben ugyanazt a szót (free) használják az ingyenesre és a szabadra. Az internet szabadságára vonatkozó elvi jellemzőket az imént ismertettük – de mi a helyzet az ingyenességével? Hiszen az internet nincs ingyen. Az online elérhető tartalmak, a havidíjas előfizetések, valamint a szolgáltatás kiépítéséhez és működtetéséhez szükséges hardveres infrastruktúra mind pénzbe kerülnek.

A globális internet-hozzáférés biztosításában a magánszektor is fantáziát (értsd: pénzt) lát. Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója 2013-ban írt nyílt levelében  azt a kérdést vizsgálta, hogy alapvető jog-e az internethez való hozzáférés – és arra jutott, hogy igen. A világ behálózását célzó kezdeményezéshez, az Internet.org-hoz több Szilícium-völgyi nagyvállalat csatlakozott – igaz, olyan messzire kevesen merészkedtek, mint Zuckerberg, aki olyan technológiák fejlesztésében gondolkodott, mint a napenergiával hajtott, az elszigetelt régiók lakóinak adatkapcsolatot biztosító drónok. Igaz, őt nem az emberi jogok tisztelete motiválta, hanem az, hogy becsatornázza azt az ötmilliárd embert, akik még nem regisztráltak a Facebookra.

„A Facebook közösségi előírásai és vállalati politikája nem helyettesítheti az ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozatát.”

– mondta Franco a BBC-nek.

A Facebook Aquila-projektjének napenergiával meghajtott drónja. A Facebook Connectivity Lab által tervezett jármű szárnyfesztávolsága a Boeing 737-esével vetekedett, de a tömege egy kisebb autóét sem érte el. A tervek szerint a drón három hónapig kibírta volna leszállás nélkül, és közben 18-27 ezer méteres magasságból, lézeralapú kommunikációs eszközökkel biztosított volna internet-hozzáférést a világ elmaradottabb régióinak. A 2014-ben indított projektet a Facebook négy évvel később lefújta.Fotó: Drones.org

Hasonló, bár nem a fejlődő országokat célzó kezdeményezéssel rukkolt elő Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX is. Az idei év első felében a vállalat 45, Texas elszigetelt részein élő családnak fog ingyen internet-hozzáférést nyújtani a 900 műholdból álló Starlink hálózattal. De ahogy a többi nagyvállalat, úgy a SpaceX sem önérdekmentesen cselekszik: a szolgáltatásért az Ector megyei független oktatási körzet (ECISD) háromszázezer dollárt fizet évente a SpaceX-nek.

Ezekre az eszközökre azért van szükség, mert az elszigetelt régiókban a hagyományos online infrastruktúrák kiépítése nehéz, soha meg nem térülő befektetés lenne. Ha viszont az új technológiák olcsóbbá válnak és jobban elterjednek, egyre többen csatlakozhatnak majd a hálózathoz. Ennek az ösztönzése azért is fontos lenne, mert az új internetezők számának növekedése az elmúlt években észlelhetően lelassult.

„Az univerzális internet-hozzáférésre nem kell vagyonokat költeni. A politikai szempontból fontos lehetőségekhez – mint amilyen a blogolás, a virtuális közösségekhez való csatlakozás, az információszerzés, vagy az emailek küldése és fogadása – nincs szükség a legújabb információs technológiákra. A web elérésére alkalmas telefonokkal az emberek hozzáférnének ezekhez a szolgáltatásokhoz és nyilvános felületekhez. Azoknak, akik olyan régióban élnek, ahol a magáncélú belföldi előfizetés túl drága lenne, online hozzáférési lehetőséget adhatnánk a közösségi könyvtárakhoz is”

– mondta Reglitz.

Digitális kapcsolat korona idején

A koronavírus-járvány bebizonyította, hogy az internetnek közszolgáltatásnak kellene lennie – ezt a címet viseli Ephrat Livni, a jogi és politikai ügyekkel foglalkozó washingtoni riporter véleménycikke.

Livni szerint a XXI. században az internet-hozzáférésre olyan alapszükségletként kell tekinteni, mint a vízre, a gázra vagy az elektromosságra. Igaz, hogy a szó nomád értelmében az internet nem nélkülözhetetlen a túléléshez, de a villamosság és a víz sem az. Nem halnánk bele, ha gyertyafényre vagy vödörrel hazacipelt forrásvízre kellene váltanunk – de nem is gondolhatnánk magunkra fejlett társadalomként.

Igen, az internet lehet alapszükséglet. Nemzetközi krízisek idején létfontosságú, hogy gyorsan hozzáférjünk a naprakész és megbízható információkhoz; ez az elidegenedés és a tájékozatlanság legjobb ellenszere. (Nem véletlen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is a gyors, széleskörű elérést biztosító Facebookon hirdette ki a járványügyi intézkedéseket: a Facebook kétségkívül hatékonyabb platform volt ehhez, mint a lassúbb, kisebb elérésű tévékre, a rádióra vagy az újságokra támaszkodott volna.)

A koronavírus-járvány rávilágított, hogy mára minden és mindenki összekapcsolódott. Részben ezért bírjuk ki ép ésszel, hogy az otthonainkba vagyunk zárva: az internet segít a kapcsolattartásban és a tájékozódásban is. Ha viszont nem értesülnénk a fertőző betegségek terjedéséről, vagy nem ismerhetnénk meg a betegségek természetét, az halálos kockázatot jelentene.

Mit csinálnék egy ingyen igáslóval?

A filozófusok, a szociálisan érzékeny újságírók és az emberi jogi szervezetek képviselői nyilván máshogy közelítik meg az alanyi jogon járó internet kérdését, mint a műszaki-tudományos szférából érkező szakértők. Az előbbiek a „jár-e ez nekünk?” perspektívájából indulnak ki, és igenlő választ adnak. Vinton Gray Cerf azonban úgy látja, hogy már az alapvető emberi jogok definíciója is problémás. 

Vint Cerf, az internet egyik alapító atyja előadást tart az internet kialakulásáról 2004. november 15-én PennsylvaniábanFotó: William Thomas Cain / AFP

Cerföt az internet egyik alapító atyjaként tartják számon. Részt vett a TCP/IP protokoll létrehozásában, dolgozott az IBM-nél, a DARPA-nál és a Google-nél, az életművét pedig az informatikai Nobelnek is hívott Turing-díjjal, illetve a műszaki-tudományos világ legrangosabb amerikai díjával, az NMTI-vel (National Medal of Technology) díjazták. Cerf 2012-ben, az arab tavasz eseményei kapcsán véleménycikket írt a New York Times-ba, amiben kifejtette, hogy az internet egy technológia, és a technológia nem maga a jog; legfeljebb bizonyos jogok érvényesítő eszköze lehet. Ahhoz például jogunk van, hogy egészséges, értelmes és öntudatos életet élhessünk, de ezt nem érdemes konkrét technológiákkal összemosni.

„Volt idő, amikor csak nehezen élhetett meg az, akinek nem volt lova. De ilyenkor a megélhetéshez, és nem a ló birtoklásához való jog biztosítása a fontos. Ha ma jogomban állna, hogy lovat tartsak, azt sem tudnám, hogy hová tegyem.”

– írta Cerf. Szerinte az emberi jogok definiálásánál szerencsésebb megközelítés, ha  az elérni kívánt eredményt vesszük figyelembe. Bár a szólásszabadság és az információhoz való hozzáférés joga kritikus fontosságúak, ezek az alapjogok nem kötődnek konkrét technológiákhoz. Még az internet-hozzáférést alapvető emberi jogként leíró ENSZ-jelentés is úgy fogalmazott, hogy az internet egy cél elérésének értékes eszköze lehet, és nem önmagában képvisel értéket.

Cerf nézeteit látszólag sokan osztják – köztük azok a technológiai cégek is, amelyek a jövő internetét formálják. Zuckerberg kezdeményezése, az internet.org a kezdeti lendület után lassú sorvadásnak indult; a telekommunikációs cégek nem vezetnek be adatforgalmi szolgáltatást azokban a régiókban, ahol többet kereshetnek az sms-ekkel és hanghívásokkal; és a napelemes drónok fejlesztésével foglalkozó Aquila projektet is lelőtte a Facebook.

Akkor kire számíthatunk? Ki fogja biztosítani az alapvető jogaink gyakorlásának lehetőségét? A szükséges technológiát birtokló vállalatok biztos nem. Ők azt nézik, hogy pozitív lesz-e a pénzügyi mérleg, és a jelek szerint az ingyennet-szolgáltatás inkább viszi, mint hozza a pénzt. Ha azonban az alanyi jogon kínált internetszolgáltatásra jóléti kiadásként tekintünk, azt nem a profitorientált magáncégeknek, hanem az államnak kell finanszíroznia.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: