A világjárvány idején a cenzúra jelenti az egyik legnagyobb veszélyt

A kínai cenzúra hónapokig próbálta titokban tartani az országban a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetet. 2019. december 30-án Li Wenliang vuhani orvos volt az első, aki figyelmeztette egyetemi kollegáit a vírus által okozott veszélyre. A kínai hatóságok rögtön retorziókat alkalmaztak: Wenliang rendőri megrovásban részesült, és alá kellett írnia egy nyilatkozatot, amiben elismerte, hogy rémhíreket terjesztett, amivel súlyosan megzavarta a társadalmi rendet. 

A koronavírus terjedéséről szóló első jelentős tudományos cikk csak január végén jelent meg a New England Journal of Medicine-ben, egy héttel azután, hogy a kínai politika a teljes tagadás és cenzúra helyett taktikát váltott, és engedélyezte a járványról való kommunikációt. 

Azóta tudjuk, hogy a kínai cenzúra nagy mértékben hozzájárult a járvány világméretű terjedéséhez. A Southamptoni Egyetem kutatói március elején közöltek egy tanulmányt a koronavírus-járvány kezelésének nem gyógyászati alapú eszközeiről, köztük a Kínában bevezetett, az utazásokra és a társas érintkezésekre vonatkozó korlátozásokról. A tanulmány legderűlátóbb becslése szerint Kínában a koronavírus-fertőzés mértéke akár 86 százalékkal is alacsonyabb lehetett volna, ha ezeket az intézkedéseket akár csak két hónappal korábban vezetik be. 

Az intézkedések elmaradásának számos oka lehet. A Riporterek Határok Nélkül sajtószervezet elemzése szerint az intézkedések bevezetése többek között azért váratott magára, mert a kínai kormány eleinte teljes információs zárlatot rendelt el, sőt a szervezet egyenesen azt állítja,  hogy elképzelhető: ha Kínában szabad a sajtó, a koronvavírus-járvány talán nem is válik világméretű járvánnyá. És bár nyilvánvaló, hogy a szabad információáramlás önmagában nem elég a járványhelyzet megfelelő kezelésére, az is egyértelmű, hogy annak hiánya mindenképpen akadályozza a megalapozott egyéni és a kollektív döntések meghozatalát. 

Veszélyhelyzetben létfontosságú az információ

Veszélyhelyzetekben elengedhetetlen, hogy a lakosság megfelelő információhoz jusson, ennek pedig egyik eszköze a szabad szóláshoz való jog, ami magában foglalja a szabad beszédet, a média, a tudományos viták és a tüntetések szabadságát, illetve az információk szabad áramlását is. Ez a jog, mint a legtöbb alkotmányos alapjog, veszélyhelyzetben korlátozhatóvá válik, többek között azért, hogy az élethez való jog korlátozhatatlan joga biztosítva legyen. A szólásszabadság egyes részterületeinek korlátozhatósága más és más, időben változó, ráadásul az esetleges korlátozásoknak az adott helyzetben szükségesnek és arányosnak kell lenniük. 

Világjárvány idején a tüntetések megtiltása igazolható annak érdekében, hogy a társas érintkezést korlátozzák. Madridban például március elején, a nőnapi hétvégén 120 000 fős tüntetést tartottak úgy, hogy akkor mát 202 igazolt fertőzött volt a városban. A tüntetések, és tegyük hozzá, a futballmeccsek szabad látogatásának eredménye az lett, hogy következő hétre tízszeresére nőtt a fertőzöttek száma. Mára népességarányosan Spanyolország a világ második legfertőzöttebb országa. Kijelenthető, hogy a tüntetések megtiltása szükséges és arányos lett volna..  

A szólás szabadságát az igazság keresése legitimálja

Ezzel szemben a tudományos viták szabadságának korlátozása még a mostanihoz hasonló veszélyhelyzetben is aránytalan és szükségtelen. Itt ugyanis a mai napig igazolható az a John Milton 17. századi művében, az Areopagiticában kifejtett érv, amely szerint a szólás szabadságát az igazság keresése legitimálja. A tudományos közegben ráadásul az egyes eredményeket hamar megcáfolják, ha tévedéseket tartalmaznak. 

A tudományos vitákkal szemben más elbírálás alá esik az álhírek terjesztése, amelyek szándékosan félrevezetik a lakosságot, és hatalmas károkat tudnak okozni, hiszen könnyen káoszt vagy pánikot válthatnak ki. Az álhírek egyes fajtái leginkább a közösségi médiában terjednek, ahol az álhírek körüli vita esetén nem érvényesül a tudományos közeg esetében érvényesülő ellenőrző szerep. Az ENSZ, az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottság (IACHR) és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságért felelős megbízottja közös állásfoglalást adott ki arról, hogy miként kell támogatniuk a kormányoknak az információhoz való hozzáférést a koronavírus-világjárvány idején. Az álhírek elleni küzdelem kapcsán például felhívják a figyelmet arra, hogy az ellenük folytatott küzdelem nem vezethet cenzúrához. A cél az, hogy a kormányok a sajtóval együtt küzdjenek az álhírek ellen.

Léteznek azonban intézményesített hátterű álhírek is. A konzervatív amerikai televíziós csatorna, a Fox News például március közepéig tömeges hisztériának nevezte a koronavírus-járványt, és utazásra ösztönözte az embereket, maga az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump pedig heteken át bagatellizálta a járványt. Választási Facebook-oldalán például a következő üzenet szerepelt: “Ne figyeljetek oda az álhír pánikkeltőkre a koronavírussal kapcsolatban! Az egész egy politikai hype. A dolgok nagyszerűen mennek”; közben az elnök folyamatosan álhírgyártóknak bélyegezte a járványról hitelesen tudósító sajtó munkatársait. 

A hírekről sok helyen tájékozódhatsz. A Qubit krízisben és békeidőben is arra törekszik, hogy az események mögött álló mélyebb összefüggéseket is megértsük – szigorúan a modern tudomány szemszögéből, több mint 100 tudós-szerzőnk és szakértő újságíróink révén. Ez nekünk sokba kerül, de reméljük, nektek is sokat ér.
Támogasd a Qubit fennmaradását!

A bizalmatlanság komoly károkat okozhat

Nem Trump az egyetlen politikus a világon, aki ezzel az eszközzel ássa alá a független sajtó hitelességét: Jair Bolsonaro, Brazília elnöke vagy Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke is ezzel próbálja diszkreditálni a kritikus sajtót. A politikusok azonban hatalmas árat fizetnek ezért, az emberek ugyanis éppen azokban veszítik el a bizalmukat, akik a kormányzati intézkedésekről és a járvány valódi állásáról tájékoztatják őket. Az Európa Tanács által a krízishelyzetekre kidolgozott 2007-es iránymutatások kimondják: a médiának kimagasló szerepe van abban, hogy a lakosság megfelelő, időszerű és széles körű információhoz jusson. Az iránymutatás értelmében az újságírók a megelőzéshez és a megoldásokhoz is nagyban hozzá tudnak járulni, ezért munkájuk végzésre külön biztosítékokat kell kidolgozni. Emellett azt is kimondja, hogy az államoknak az újságírókat félrevezető, manipulatív közhivatalnokokat büntetni érdemes. Nem az újságírókat kell tehát azzal fenyegetni, hogy büntetőeljárás indul ellenünk, hanem az őket hamis információval ellátó közfeladatot ellátó személyeket.

Az újságírók büntetőjogi fenyegetése bizalmatlanságot eredményezhet, ami késlelteti a hiteles információk elérését, és káros hatással lehet a szólásszabadságra, egyúttal a járványhelyzet kezelésére is. Sőt, az ilyen szabályozás dermesztő hatással lehet az újságírókra, ha attól kell tartaniuk, hogy retorzió éri őket egy-egy információ megosztása miatt, ezért esélyes, hogy inkább öncenzúrát alkalmaznak, ami értelemszerűen akadályozza az információk szabad áramlását. 

A sajtónak krízishelyzetekben kiemelt szerepe van a hatalmi struktúrák ellenőrzésében. A kormányok és egészségügyi igazgatási-rendszerek ellenőrzésének egyik formája, hogy a sajtó továbbra is kérdezhet, és ellenőrizheti a közhatalom gyakorlóit. Ellenőrző szerepén túl veszélyhelyzetekben a sajtónak az is feladata, hogy hiteles forrásként szolgáljon. Felerősíti a kormányok és hatóságok hangját, hogy mindenkinek pontos információja legyen a bevezetett intézkedésekről, mint például a kijárási korlátozás szabályairól vagy a maszkok és kézfertőtlenítők hatósági áráról, már ahol azt megszabták. Csak akkor tudunk megfelelő döntéseket hozni az életünket érintő kérdésekről, ha megfelelő információk birtokában vagyunk. 

A szerző jogász, a berlini székhelyű emberi jogi szervezet, a Civil Liberties Union for Europe szólásszabadság programjának vezető munkatársa.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: