Perlik a számik az egyik legnagyobb norvég szélerőművet, mert a turbinák elriasztják a rénszarvasaikat
Az engedélyezési tervekben nem szereplő előkészítő munkák miatt pereskednek Norvégiában az őslakos számik a szélerőműveket telepítő és üzemeltető Øyfjellet Vind nevű cég ellen – írja a Guardian.
A számik szerint Norvégia legnagyobb szélparkjaként megvalósítandó erőmű, pontosabban az akár 200 méter magas tornyok építése megzavarja a rénszarvasok (Rangifer tarandus) vándorlását, elvágja a hagyományos terelési útvonalakat.
A Guardian szerint ez nem az első ilyen per Norvégiában. Az elmúlt öt évben a számi közösségek több eljárást is kezdeményeztek szárazföldi szélerőműveket üzemeltető és telepítő cégekkel szemben, és az ENSZ-nél is panaszt tettek, mondván, hogy a szélparkok sértik területi és kulturális jogaikat.
A Norvégia, Svédország és Finnország északi területein élő számik a mostani eljárásban olyan tanulmányokra hivatkoznak, amelyek szerint a rénszarvasok messzire kerülik a szélturbinák környékét. A máig rénszarvas pásztorkodással foglalkozó őslakosok azzal érvelnek, hogy a szélparkok infrastruktúrájának kiépítése visszafordíthatatlan változásokkal jár a korábban alig bolygatott természeti környezetben.
Az északi sarkvidéken azután indultak el a szélpark- és vízerőműfejlesztések, hogy a klímaváltozással járó felmelegedés miatt a tundrán egyre inkább megközelíthetővé váltak a korábban az év nagy részében hóval és jéggel fedett területek. A befektetők és az engedélyeket kiadó állami szervek ugyan több konzultációt is szerveztek a pásztorkodó számik képviselőivel, de az őslakosok szerint érveiket gyakran figyelmen kívül hagyták. Az Øyfjellet ellen indított perüket ősszel első fokon elvesztették, de abban reménykednek, hogy a bíróság másodfokon figyelembe veszi a rénszarvasok viselkedéséről szóló tudományos bizonyítékokat.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Százával hullanak a rénszarvasok a norvég Spitzbergákon a klímaváltozás miatt
A világ leggyorsabban melegedő területén a hevesebb esőzések miatt nem hó, hanem jég borítja a talajt, ami elzárja a táplálékot a rénszarvasoktól. Néhány egyednek sikerült alkalmazkodnia a kihívásokhoz: több csorda algával kezdett el táplálkozni a tengerpartok közelében.
A klímaváltozás egyik legnagyobb vesztese: a rénszarvas
Miért feleződött meg az Északi sarkkör közelében élő rénszarvasok száma mindössze húsz év alatt? Azért, mert élőhelyükön gyorsabban jelentkeznek a klímaváltozás hatásai, mint a Föld egyéb területein.
Svédország és Norvégia komolyan összeveszett a határokon átbóklászó rénszarvasokon
A számik különleges engedéllyel már évszázadok óta figyelmen kívül hagyhatják a határt, amikor a rénszarvasnyájakat terelik, ám most Norvégia megelégelte ezt a gyakorlatot, és az illegális határátlépő szarvasok lemészárlásával fenyegetőzik.