Sosem voltam jó viszonyban a bédekkerekkel: valahogy mindig az jut az eszembe róluk, ahogy tömegével tódulnak ki a turisták egy buszból, mindegyik kezében ugyanaz a kötet, és görcsösen igyekeznek három és fél óra alatt megnézni az összes felsorolt múzeumot, szökőkutat és épületet, mielőtt megrohamoznák azt a kedves, eldugott kis kávézót, amit az útikönyv szerint csak a helyiek ismernek.

Ilyenkor két lehetőség adódik: vagy büszkén nem nézek utána semminek, csak várom, hogy vajon mit találok (ehhez sok idő kell), vagy előre megpróbálom kitalálni, hogy hova menjek, de úgy, hogy ez lehetőleg ne egyezzen azzal, ahova mindenki más is megy. Így oldottam meg azt a bravúrt, hogy háromszor voltam Velencében, de a Szent Márk-székesegyházat csak kívülről láttam. Ezzel persze nem az volt a hiba, hogy nem találtam meg, mert nehéz eltéveszteni, csak mások már korábban és többen megtalálták. Van egy harmadik út is: az, ha az ember nem megy sehova.

Templomjárás

Itt jön képbe Zubreczki Dávid könyve, a Templomséták Budapesten: miután most nem nagyon megyek sehova, de régebben minden munkanapon csavarogtam egyet hazafelé a városban, tulajdonképpen a séták egy részét már részben teljesítettem is, csakhogy az esetek többségében nem tudtam, mit látok. Tudom, létezik az internet is, de az ember általában nem tervezetten jár végig több templomot egy nap, azok csak úgy ott vannak, és persze nem is nagyon tud róluk semmit. Azt persze tudhattam volna, hogy a Rózsák terén lévő Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplomot Steindl Imre tervezte, ehhez képest azt sem tudtam, hogy így hívják (maga a Rózsák tere egyébként annyira multikulti, amennyire csak lehet: itt van még az Istenszülő Oltalma görögkatolikus templom és a Gyémánt Út buddhista központ is).

A könyv a szerző szándéka szerint zsebre tehető, könnyen hordozható útikönyv az építészet iránt érdeklődő laikusok számára: ehhez elég nagy zseb kell ugyan, de nem lehetetlen, és nem is csoda, hogy a 246 felsorolt templom nem is fért el egy karcsúbb kötetben (az Art déco és modern Budapest elfért, de kevesebb épületet is érintett). Török András Budapest-könyve (amire a szerző is sorvezetőként hivatkozik) meg nem fért el, de ez eléggé elméleti kérdés, mert én mondjuk mindenhova táskával megyek, haladók meg a hideg élelmen, a fényképezőgépen és a szakirodalmon kívül bekészítenek egy távcsövet is.

A belvároson kívül is van mit nézni

Ez itt sem tűnik felesleges lépésnek: az ismertetett séták nagyjából öt kilométeresek, így nem kell bivakzsákkal és konzervekkel nekiindulni. A bédekkerjellegnek talán kevésbé kedvez a kötet ára: a könyv 6480 forintba kerül, és bár érthető, hogy egy ehhez hasonló kiadványnak már a nyomdai költségük is magas, az ember talán kicsit meginog, mielőtt bedobná a kosárba. Ez persze egyéni preferencia kérdése is, meg lassan azt is be kell látnia a fogyasztónak, hogy a könyvek sem lettek olcsóbbak, mindenesetre olvasói szempontból okozhat némi fejtörést.

Megnéztem azokat a sétákat is, amelyek olyan helyekre vezetnek, ahol ritkán vagy egyáltalán nem fordultam meg: ezek persze az újdonság erejével hatnak, de hát azok az épületek is meglepőek, amiket az ember akár nap mint nap lát. Ilyen érdekesség lehet a Frankel Leó utcai zsinagóga, amit sokáig mindig jó alaposan megnéztem a HÉV-ről, de a történetével nem voltam tisztában (körbeépítették egy lakóházzal); a Boldog Özséb Békásmegyeren, amit én egyébként Budapest egyik legcsúnyább templomának hittem, de abban különleges, hogy ez volt az első olyan templom a rendszerváltás előtt, amit nem egykori templom helyére építhettek, vagy a kútvölgyi Szűz Mária-kápolna, amiről az ember nem is hinné elsőre, hogy kápolna. Pedig az, méghozzá már 1753 óta.

Azért is fura dolog ez ezekkel a bédekkerekkel, mert a korábban már említett averzióim miatt valójában nem nagyon szoktam használni őket, amit mindig megbánok, és csak úgy nekiállok olvasgatni a könyveket, amitől vagy ideges leszek, amiért nem Sienában vagy Rómában vagyok, vagy azzal vigasztalom magam, hogy egyszer még eljuthatok akár Csepelre is, na tessék, ott is van valami, amit még nem láttam. A kiválogatott templomok közül csak néhány akkora nagyágyú, hogy garantáltan szerepel minden más gyűjtésben is: ezeket megkerülni lehetetlen és felesleges lenne, de azt például kötve hiszem, hogy máshol szerepelne a Jávorka utcai egykori zsinagóga, pedig gyönyörű épület (nagy kár, hogy olyan romos állapotban van, hogy lassan már alig maradt belőle valami, amit szerepeltetni lehetne).

24 séta

A könyv tehát drága, de megéri: huszonnégy séta tervét tartalmazza, épp annyi információval, hogy az ember ne teljesen hülyén álljon egy-egy épület előtt, ha pedig bővebben érdekli valami, annak később is utánanézhet. Az már nem a kiadvány hibája, hogy a templomok többsége nem látogatható szabadon, igaz, ebben a koronavírus is ludas egy kicsit: a nagyobb turistaattrakciókat többnyire ingyen is meg lehet nézni békeidőben. Vannak, amelyek múzeumként működnek, másokba csak nyílt napokon vagy megbeszélés alapján lehet bejutni. Legnagyobb bánatomra az örökké elzárt templomok közé tartozik a Szilágyi Dezső téren található református templom is, a hely, ahová mindig be akartam jutni körülnézni, és ami talán Milos Urban cseh író építészeti horrorregénye, A katedrális árnya miatt is érdekelt egy kicsit, bár bevallom, a gótikus elemekkel engem mindig meg lehetett venni, nem véletlen, hogy a Rózsák terét is ekkora becsben tartom.

Nem tudom, hogy a könyv templomtudósoknak és az építészet iránt alaposabban érdeklődőknek milyen újdonságokat tartalmaz, egyik sem vagyok. A séták koncepciója már Töröknél is tetszett (tudtam, hogy nagyon valószínűtlen, hogy egy idegenvezetéses programra elmenjek), bár ott azért komolyabb túrákról van szó; itt kifejezetten előnyösnek találom, hogy egy-egy ilyen kirándulás (már ha az ember budapesti) rövid idő alatt is befutható, ha pedig nem volt elég, akár folytatni is lehet, a külsőbb kerületek meg nyugodtan lehetnek laza, de egész napos programok is.

(Zubreczki Dávid: Templomséták Budapesten. Fényképek: Gulyás Attila; kiadja: Kedves László könyvműhelye, Budapest, 2020.)

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: