Hiába jött a múlt hét végén az újabb lezárás híre, vasárnap nem maradtak otthon magyarok
Lassan három hete hivatalosan is tart a koronavírus-világjárvány harmadik hulláma Magyarországon, és a kormány a múlt hét végén a hétfőtől érvényes újabb hatósági korlátozásokat is bejelentette. Vajon ebből megértették a magyarok, hogy most kellene csak igazán tartózkodniuk a fertőzésveszély találkozóktól? A mobiltelefonok mozgása alapján nem igazán.
Sok más járványügyi mutatóhoz hasonlóan a mobilitásnak is vannak heti mintái, és néha tisztább képet kapunk, ha egyszerűen az egy héttel korábbi számokhoz hasonlítjuk egy-egy nap aktivitását. Ezeket az egyhetes különbségeket ábrázoljuk most a Google által követett látogatások és az otthon töltött idő, illetve a Facebook által követett otthon töltött napok és útba ejtett térségek esetén.
A karácsony előtti sürgést-forgást követte egy lassulás, ami után az újranyitás gyorsulásnak tűnik. Azonban amióta januárban visszaállt az ország a rendes kerékvágásba, egészen minimális az ingadozás hétről hétre, és nem látszik a harmadik hullám veszélyével arányos lassulás. A Google mutatói szerint múlt hét vége felé, a lezárások bejelentése után (de még az életbe léptetésük előtt) tovább nőtt az élelmiszerboltok, patikák és vendéglátóhelyek forgalma az egy héttel korábbihoz képest. Ezt sem az oltakozás, sem a testmozgás sem magyarázhatja.
A brit lezárásokat kétszer is túl későn eszközölte az ottani kormány, ennek is volt az eredménye a hosszabb lezárás, a nagyobb gazdasági kár és a több áldozat. (A héten jelentek meg előzetesek és podcast-epizódok a fiaskó kulisszatitkait feldolgozó oknyomozó újságírók jövő héten megjelentő könyvéből.) Magyarországon sokan várták az új korlátozásokat, de maguktól kevesen maradtak otthon.
Az elkerülhetetlen, halaszthatatlan találkozók biztonságos lebonyolítására továbbra is ajánljuk magyar nyelvű útmutatónkat.