Egy adag vakcina is elég lehet azoknak, akik már átestek a COVID–19-en

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

„Annak a több tízmillió embernek, aki már átesett a fertőzésen, egy adag is elég, így több vakcina marad másoknak” – mondta a Business Insidernek James Hildreth, a nashville-i Meharry Medical College elnöke, aki tagja az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) koronavírus-vakcinákat engedélyező bizottságának is. Az USA-ban egyelőre három vakcinát engedélyeztek: az egyaránt két adagos Pfizert és Modernát, valamint a Johnson & Johnson egy dózisban beadott vakcináját.

Az Egyesült Államokban ez azt jelenti, hogy mivel 29 millióan már átestek a fertőzésen, közel 15 millió adag Pfizer- és Moderna-vakcina szabadulna fel, így jóval fel lehetne gyorsítani az oltási programot.

A New York-i Mount Sinai Kórház kutatói egy kis létszámú vizsgálatban figyelték meg, hogy a COVID–19-en átesett páciensek szervezete legalább 10-szer, de akár 45-ször több antitestet termel a Pfizer és a Moderna oltóanyagának első dózisa után, mint azoké, akik korábban nem fertőződtek meg. Ezáltal az első adag vakcina szolgál az úgynevezett emlékeztető dózisként, ami miatt két adagosra tervezik az oltásokat.

A kutatók szerint persze a régebben megfertőződött embereknek biztosra kell menniük, hogy jelen vannak-e még a szervezetükben az antitestek, amelyek száma idővel csökken. Azok, akiknek még nem volt pozitív koronavírus-tesztjük, de feltételezésük szerint már átestek a fertőzésen, egy antitest-teszttel bizonyosodhatnak meg arról, hogy még dolgoznak-e a szervezetükben a vírust felismerő anyagok. Ha igen, akkor a New York-i kutatók szerint felesleges a két dózis. „Mi értelme lenne? Csak elpazarolnánk egy adag vakcinát” – mondta Akiko Iwasaki, a Yale Egyetem immunbiológiai szakértője.

Oltáshoz készítik elõ a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját Budapesten, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház oltópontján 2021. február 28-án.Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

Egy korábbi kutatásban arról számoltak be, hogy a fertőzésen átesett egészségügyi dolgozók már egy héttel az első oltás után magas antitest-szintet mutattak, miközben a covidos betegeknél két-három hetet is igénybe vesz, amíg a szervezetük elkezd hasonló mennyiségű antitestet termelni.

Február végén egy brit kutatásban is arra jutottak, hogy nagyjából azonos mennyiségű antitest található azok szervezetében, akik már átestek a fertőzésen, de még nem kapták meg az oltást, és akik korábban nem fertőződtek meg, de már megkapták az első adag Pfizer-vakcinát. Azoknál, akik már egyszer elkapták a vírust, majd később az oltás első dózisához is hozzájutottak, 140-szer magasabb antitest-szintet mértek a vakcina előtti legmagasabb szintjükhöz képest.

A szakértők óvatosak, de a T-sejtek új reményt adhatnak

Az amerikai járványfőnök, Anthony Fauci februárban azt nyilatkozta, hogy érdemes megfontolni a felvetést. „Elég meggyőzőnek tűnnek az adatok, miszerint ha egyszer átestél a fertőzésen, akkor már egyetlen adag vakcina óriási mértékben megerősíti a szervezet védekezését” – mondta az NBC Newsnak.

Antitest-gyorstesztekFotó: SVEN HOPPE/dpa Picture-Alliance via AFP

A szakértők többsége azonban egyelőre óvatosan bánik ezekkel a javaslatokkal, mivel még nem telt el elég idő ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket tudjanak levonni a vakcina által nyújtott immunitás mértékével és hosszával kapcsolatban. Iwasaki szerint azonban nem okozna fennakadást az oltási programban, ha a korábbi fertőzöttek esetében még néhány hónapot várnak a második dózis beadásával – ha egyáltalán szükségük lesz rá.

A kutatók emellett abban is reménykednek, hogy ha az antitestek szintje csökken is az idő múlásával, az emlékező T-sejtek hosszabb távú védelmet nyújtanak a COVID-19-en átesettek számára. Ezt támasztja alá az Oxfordi Egyetem virológusainak februári tanulmánya is, amelyben arról számoltak be, hogy egy adag Pfizer-oltás erősebb T-sejtes immunválaszt eredményezett azoknál, akik korábban már megfertőződtek a koronavírussal.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: