Mérnökök 6,7 millió faj DNS-ét küldenék a Holdra, biztos, ami biztos
A Holdon szeretné biztonságba helyezni több millió földi faj magvait, illetve pete- és hímivarsejtjeit egy tudóscsoport. A génbankot, amelyet a Noé bárkája mintájára holdi bárka (lunar ark) néven emlegetnek, azokban a holdi alagutakban és barlangokban rejtenék el, amelyeket láva mart a felszínbe több mint hárommilliárd éve. A Holdon mintegy kétszáz ilyen „lávacső” rejtőzik, ami 2013-ban vált ismertté a tudomány számára. A lefagyasztott genetikai anyagokat rejtő objektum energiaelleátását napelemekkel biztosítanák.
A Földön élő fajok számáról pontos, egyezményes adatok nincsenek, a génbankban mindenesetre 6,7 millió növény-, állat- és gombafaj örökítőanyagát tárolnák el. Minden fajtól mintegy ötven mintát tennének el, amihez a terv kiötlői szerint összesen 250 rakétakilövésre lenne szükség. Ez meglepően kevés – mondta Jekan Thanga ötletgazda, az Arizonai Egyetem repülő- és gépészmérnöke, egy űrrobotfejlesztő és egy NASA-támogatott aszteroidakutató laboratórium vezetője. A Nemzetközi Űrállomás megépítéséhez például 40 rakétát kellett elindítani.
A grandiózus ötletről szóló tanulmányt az IEEE nemzetközi elektronikai és informatikai szervezet repüléstechnikai konferenciáján terjesztették elő március 7-én.
A biodiverzitás őrei
Thanga az előadáson arra hivatkozva vetette fel a génbank szükségességét, hogy a Föld természeténél fogva instabil környezet. Mint mondta, 75 ezer éve az ember is alig úszta meg a Tobe szupervulkán kitörését, ami ezeréves lehűlési periódust idézett elő a Földön, és sokak szerint egybeesett azzal, hogy az emberi diverzitás jelentősen lecsökkent. „Mivel az emberi civilizációnak ma ilyen nagy lábnyoma van, ha összeomlik, annak negatív továbbgyűrűző hatása lehet a bolygó többi lakójára is” – tette hozzá a mérnök az ember és a természet közötti erős kölcsönhatásra hivatkozva. Thanga szerint „felelősségünk, hogy a biodiverzitás őrei legyünk”.
A klímaváltozás további rizikófaktort jelent: ha a tengerszint tovább növekszik, szárazföldek kerülhetnek víz alá, így például a norvégiai Spitzbergák Nemzetközi Magbunker is, amely a biodiverzitás vészes lecsökkenése esetére több százezer faj genetikai mintáit tárolja. Thanga csapata a távoli jövőben gondolkodva azon az állásponton van, hogy ha egy másik égitesten tárolja a mintákat, azzal megelőzheti a biodiverzitás durva csökkenését akkor is, ha valamilyen katasztrofális esemény, például egy újabb szupervulkán vagy az atomháború kitörése a földi élet megsemmisüléséhez vezet.
A Földön a lávaüregek mérete gyakran nem nagyobb, mint egy metróalagúté, ráadásul a földrengések, a tektonikai lemezek mozgása és egyéb természetes folyamatok erodálhatják ezeket. A holdbéli alagutak átmérője azonban a száz métert is eléri, és mivel becslések szerint 3-4 milliárd éve érintetlenül állnak ott, menedéket nyújthatnak a Nap sugárzása, a mikrometeoritok és a felszíni hőmérséklet-ingadozás elől is.
A holdbázis-építés gondolata már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, és a lávaüregek felfedezése új lendületet adott ezeknek az elképzeléseknek. A holdi körülmények azonban nem valami barátságosak, sem víz, sem levegő nem áll rendelkezésre, és mínusz 25 Celsius-fok körül alakul az átlaghőmérséklet. Ezek a sanyarú körülmények azonban tökéletesen megfelelnek arra, hogy genetikai mintákat tároljanak ott.
Mikrorobotok és kvantum levitáció
A mérnökcsoport koncepciója egy korábban felvetett projektjükre épül. Ebben SphereX nevű miniatűr repülő és ugró robotok hódítanák meg a lávaüregeket, hogy regolitokból gyűjtsenek mintát, és megfigyeléseket végezzenek a lávacsövek fekvéséről, hőmérsékletéről és egyéb adottságairól. Ez a projekt szolgáltatna információt a holdbázis építéséhez is.
A Hold-felszínen elhelyezett napelemek biztosítanák az elektromosságot, két-három liftakna vezetne le a felszín alatti építménybe, ahol kriogenikus modulok őriznék a Petri-csészékben tárolt mintákat. Egy további liftakna az építőanyagok transzportjával segítené az objektum esetleges későbbi bővítését.
A magokat mínusz legfeljebb 180 Celsius-fokon, az őssejteket pedig mínusz 196 fokon kellene tárulni. Ilyen hidegben már igen nagy az esély, hogy a fém alkatrészek megsérüljenek, földi körülmények között ezért nem szuperálnak a kereskedelmi légi járművek ha mínusz 45-50 foknál hidegebb van.
Az extrém hideget azonban ki is lehet aknázni, mégpedig a kvantum levitáció bevezetésével. Ebben a folyamatban a kriogenikus állapotra hűtött szupravezető (vagyis olyan anyag, amely hővesztés nélkül továbbít energiát) egy erős mágnes fölött lebeg. A két rész egymástól változatlan távolságban lebegve rögzül, tehát ahova mágnes megy, oda megy a szupravezető is, mintha láthatatlan zsinórok kötnék őket össze.
Thanga szerint „ha az ember eléri a kriogenikus hőmérsékletet, furcsa dolgok történnek. Egy része varázslatnak tűnik, valójában azonban kipróbált és laboratóriumban tesztelt fizikai elvek működnek, amelyek a megértésünk határain mozognak.” A tudóscsoport ezzel a technológiával oldaná meg, hogy a mintákat tároló polcok fém felületek fölött lebegjenek, a robotszemélyzet pedig a mágneses pályák felett manőverezve közlekedne a létesítményben.
Azt is ki kell még kutatni, hogyan lehet megépíteni és működtetni a bárkát, ahogy az is vizsgálatra vár, hogyan hat a mintákra a gravitáció hiánya. De olyan egyszerűnek látszó dolgok is megoldásra várnak, mint a folyamatos kommunikáció a Földdel. A génbank-holdbázis megépítéséhez tehát egyelőre nem minden eszköz áll rendelkezésre, a tudóscsoport mégis abban bízik, hogy 30 éven belül megvalósulhat az egyelőre sci-finek hangzó terv kivitelezése.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: