Fogyásra szólítja fel az agyat egy új ultrahangos terápia, amellyel a cukorbetegség is elkerülhető lenne
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Ígéretes eredmények születtek abban a kísérletben, amelyben azt vizsgálták, kezelhető-e az elhízás, és így elkerülhetők-e a hozzá kötődő betegségek (mint a cukorbetegség vagy számos szív- és érrendszeri, valamint bélrendszeri betegség) azzal, ha a májat irányított ultrahanggal stimulálják. A New York állambeli Feinstein Orvostudományi Intézet kutatói a Scientific Reportsban jelentették meg a tanulmányukat.
A terápiát elsőként egereken próbálták ki. Miután az egerek mája felé rendszeresen ultrahangot irányítottak, a felhizlalt állatok hamar visszaálltak a normális súlyra, miközben az egészséges étrenden tartott egerek súlya egyáltalán nem változott a terápia hatására. A kutatók ebből arra következtetnek, hogy a módszer kifejezetten a súlyfeleslegtől szabadítja meg az alanyokat, és nem általánosságban okoz súlycsökkenést.
A kísérletet a Feinstein Intézet professzora, Sangeeta Chavan korábbi kutatásai alapján dolgozták ki, amelyekben a szerveinket az aggyal összekötő útvonalakat térképezte fel. Chavan megfigyelte, hogy az agy bizonyos területeinek ultrahangos vagy elektromos stimulációjának hatására egyes szervek (például a lép vagy a máj) is aktivitást mutatnak, és ez fordítva is működik. Ennek a neuromodulációnak nevezett jelenségnek kereste a gyakorlati hasznát, amikor kitalálta az ultrahangos májterápia módszerét.
Azzal, hogy az egerek májára nyolc héten keresztül minden nap ultrahangot irányítottak, az agy hipotalamusz nevű régióját aktivizálták, annak is kifejezetten azt a területét, amely például a glükóz vagy a zsírok anyagcseréjét szabályozza. A máj stimulálásával így az egerek gyorsan le tudták adni az a súlyfelesleget, amit a zsírokban és kalóriában gazdag étrendjük során felszedtek. Az egészséges egerek súlya nem változott, és mellékhatások sem léptek fel a terápia során.
„Minden adatunk azt mutatja, hogy a máj stimulálásával javult az állatok glükózszintje, ezzel javult az inzulinra adott válaszuk is. Ez nagyon fontos a cukorbetegségre hajlamos páciensek szempontjából, hiszen ha késleltetni tudjuk az inzulinrezisztencia fellépését, akkor késleltethetjük a 2-es típusú diabétesz megjelenését is” – mondta Chavan a Futurismnek. A kutató szerint a terápia legnagyobb reménye az, hogy gyógyszerek és invazív eljárások nélkül lehet képes az elhízás kezelésére és a betegségek megelőzésére.
Az embereken végzett vizsgálatokig azonban még hosszú az út: a szakértők szerint előbb még több egéren, majd lehetőleg majmokon is tesztelni kell az állításokat, ha azok már eléggé megalapozottak lesznek, és akkor embereken is ki lehet próbálni a terápiát egy klinikai vizsgálat formájában.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az elhízás a legnagyobb kockázati tényező a kórházi ápolást igénylő COVID-19 kialakulásában
Több mint 900 ezer kórházi ápolást igénylő koronavírusos páciens adatait vizsgálva állapították meg kutatók, hogy a kórházi esetek 63 százaléka megelőzhető lett volna. Az elkerülhető súlyos tünetek a legtöbbször az elhízás miatt alakultak ki, és ez minden korcsoportban így volt.
Fiatal magyar orvost díjaztak a cukorbetegséggel kapcsolatos kutatásaiért
Nádasdi Ákos terhességi diabéteszen átesett nők anyagcsere-jellemzőit vizsgálja. Doktori munkájában arra keresi a választ, hogyan befolyásolják genetikai tényezők a 2-es típusú cukorbetegség és a nem alkoholos eredetű zsírmájbetegség közötti összefüggést.
Lerombolták a sztereotípiát: mégsem a városiak, hanem a vidékiek körében nagyobb az elhízás
Egy több mint ezer főből álló kutatócsoport 200 ország testtömegindex-változásait vizsgálta 33 éven keresztül. Kiderült, hogy a közhiedelemmel ellentétben mégsem a jómódú városiak felelősek a globális elhízásért.