Luxusvánkossal temették el a hetedik századi svéd harcosokat
Új részleteket tártak fel a hetedik századi északi temetkezési szokásokról a Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem (NTNU) régészei: megtudták, hogy a Valsgärdeban eltemetett férfiakat tollas derékaljon bocsátották utolsó útjukra. Ez azért is érdekes, mert ez a legkorábbi vánkos, amit Svédország területén találtak, a maradványok mikroszkópos elemzéséből pedig az is kiderült, hogy milyen madarak tollaival töltötték meg. Ez sokat elárulhat a hetedik század élővilágáról is, igaz, elképzelhető, hogy egyes tollakat távolabbról szállítottak a temetkezési helyre.
A férfiakat a korabeli szokásoknak megfelelően hajóban temették el, és bőven ellátták őket mindennel, amire a túlvilágon szükségük lehet. A hajók tíz méter hosszúak voltak, 4-5 evezőpárral. A derékalj mellett a férfiakat ellátták a vadászathoz és főzéshez szükséges eszközökkel is. Brigitta Berglund, a kutatás vezetője szerint a sír mellett talált lovakat azért ölték le a harcosoknak, hogy azon gázoljanak majd partra, ha átértek a túlvilágra.
Berglund szerint a holttestek alatt talált tollaknak szimbolikus jelentőségük lehetett – emellett azért is számítanak szokatlannak, mert Európában a hetedik században még nem terjedt el a puha, tollas derékaljak használata. Abból, hogy más sírokban ebben az időszakból nem találtak hasonló leletet a környéken, a régészek arra következtetnek, hogy a két férfi a társadalom elitjéhez tartozhatott.
A csirkétől a bagolyig
A tollmaradványokat Jorgen Rosvold biológus próbálta meghatározni. A tizenegy különböző minta alapján arra jutott, hogy az egyik derékalj főként kacsa- és libatollal volt megtöltve, míg a másikban több különböző faj tollát találta meg. Ebben az esetben a liba- és kacsatollak mellett fecskétől, varjútól, csirkétől, fácántól és uhutól származó tollakat is találtak. A sírban megtalálták egy nagy fülesbagoly lefejezett testét is, erről azt feltételezik, hogy a túlvilágon a vadászatban kellett segítenie a gazdáját.
Berglund szerint nem véletlenszerűen válogatták össze a tollakat: a dán és svéd folklórban a madártoll különösen fontos szerepet játszik, egyes vidékeken pedig úgy gondolták, hogy a libatoll megkönnyíti a lélek távozását a testből – elképzelhető, hogy itt is ennek a néphitnek egy korai példájára bukkantak a kutatók.
A régész szerint különösen érdekes, hogy a nagy fülesbaglyot lefejezték a temetés előtt: Berglund szerint elképzelhető, hogy ezzel azt akarták meggátolni, hogy a halott esetleg fegyverként fordítsa a későbbiekben az élők ellen. Ez a szertartás nagyon hasonló lenne, mint a későbbi viking temetkezési szokásokban előforduló törött vagy elgörbített kard: ezt is azért adhatták a halott mellé, hogy ne maradjon fgyver nélkül a túlvilágon, és valószínűleg azért tették tönkre, hogy ne fordíthassa az élők ellen.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: