Mi a közös Odüsszeuszban, Drakulában és a kolbászban?
Ma ünnepeljük a fokhagyma világnapját, fokhagyma nélkül márpedig nagyon unalmas lenne az élet: a legtöbb konyha elképzelhetetlen lenne nélküle. Talán csak az angolok barátkoztak meg vele nehezen – nem is csoda, hogy az angol konyhát hagyományosan rettenetesnek tartja gyakorlatilag mindenki, aki nem angol. Miután jó hatezer éve fogyasztják, és számtalan bajra tartották hatékony orvosságnak, egészen csodálatos történetek gyűltek össze róla, és a gyógyító erejébe vetett hit a mai napig olyan erős, hogy a legkedveltebb házi gyógynövény maradt. De mit köszönhetünk a fokhagymának?
Piramisok
Fokhagyma nélkül valószínűleg nem lennének piramisok, vagy legalábbis jóval kevesebb lenne belőlük. Az ókori Egyiptomban a fokhagyma alapvető élelmiszernek számított, és úgy tartották, hogy természetes teljesítményfokozóként keményebb munkára sarkallja a dolgozókat. Az nem világos, hogy a munkásokon kívül milyen mértékben fogyasztották, de tény, hogy Tutankhamon sírjában is találtak fokhagymagerezdeket. Az sem lehetetlen, hogy valamelyik építőmunkás felejtette ott az ebédjét háromezer évre, de valószínűbb, hogy a fokhagyma (akár valódi volt, akár agyagból készült) a gonosz ellen is védelmet nyújtott. Alastair Williams, a méltán népszerű fokhagyma-kiskönyv szerzője Hérodotoszra hivatkozva azt írja, hogy amikor Kheopsz-piramis építésekor csökkentették az építőmunkások fokhagymaadagját, azok egyszerűen megtagadták a munkát. Nincs fokhagyma? Nincs piramis.
Odüsszeusz
Fokhagyma nélkül Odüsszeusz karrierje dicstelen véget ért volna. Amikor a hajós Aiaié szigetére érkezett, Kirké mérget kevert Odüsszeusz társainak ételébe-italába, amitől azok egytől egyig amnéziás tüneteket produkáltak, valamint disznóvá változtak. Alighanem magára Odüsszeuszra is ez a sors várt volna, ha nem találkozik Kirké palotája felé tartva magával Hermésszel, aki varázsfüvet adott a hősnek, ami megóvja Kirké varázslatától. Az isten arra is felszólítja Odüsszeuszt, hogy először ijesszen rá Kirkére, amikor az disznóvá akarja változtatni, de a varázsfű miatt nem sikerül neki, majd feküdjön le vele, és hízelegje ki belőle, hogy a társait is engedje ki a disznóólból, és változtassa vissza őket emberré. Az a növény, amivel Hermész meglepte Odüsszeuszt, persze a fokhagyma volt, nem csoda, hogy a görögök azóta is szeretik.
Drakula
Vámpírok nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes. Bár a fokhagymának már korábban is varázserőt tulajdonítottak, és úgy tartották, hogy távoltartja az ártó szellemeket (egyebek mellett azokat is, amelyek bányaomlásokat okoznak, ezért Németországban a bányászok gyakran hordtak magukkal fokhagymát a tárnákban), Bram Stoker ír író miatt ismerte meg a világ a fokhagyma vámpírtaszító hatását. Hogy ennek mi állhat a hátterében, arról megoszlanak a vélemények: Juan Gomez-Alonso spanyol neurológus szerint az erdélyi vámpírok rendszerint akkor kerültek elő, amikor veszettség tört ki a környéken. Gomez-Alonso szerint a veszett férfiak 25 százaléka hajlamos megharapni embertársait, a betegség pedig így terjed, a fokhagyma pedig úgy kerül a képbe, hogy a betegség gyakran együtt jár a szagok iránti érzékenységgel, így a veszett vámpír nem tudja elviselni a fokhagyma illatát. Mások szerint Stoker amellett, hogy sokat merített az erdélyi babonákból, azt is kihasználta, hogy a viktoriánus britek egyáltalán nem fogyasztottak fokhagymát, így valamivel egzotikusabb vámpírűző anyagnak tűnhetett, mint mondjuk a hasonló célból régóta alkalmazott só.
Kolbász
A piramisok, a hőseposzok és a vámpírok lenyűgöző dolgok, de olyan nagyon nem érintik az ember hétköznapjait. Nincs piramis? Annyi baj legyen, úgyis sok helyet foglal. Odüsszeusz disznó maradt? Lemaradtunk tizennégy énekről. De ha nincs kolbász, baj van. Dedinszky Gyula békéscsabai helytörténész, evangelikus lelkész a csabai kolbászról szóló könyvében azt írja, hogy bár a csabai legfőbb fűszere a paprika, tesznek bele köménymagot és fokhagymát is. Fontos, hogy „sem a só, asem a köménymag, sem a fokhagyma íze nem ütközhet ki belőle, külön egyik sem érvényesülhet a többi rovására, szép harmóniában olvadnak össze” – de a fokhagyma ott van. Dedinszky egyébként kiváló könyvében a kolbászhoz használt fokhagyma aprításának módjára is kitér: sokszor hagyományosan a balta fokával zúzták péppé a gerezdeket, de úgy tartották, hogy ezzel elillan a fokhagyma lelke, elvész a leve, ami pedig az ízét adja, ezért csak annak a kolbásznak volt becsülete, amihez késsel apróra vágták a fokhagymát. A növény jelentőségét az is jól mutatja, hogy a könyvben 26 alkalommal szerepel a „fokhagyma” szó, míg a Drakula eredeti angol nyelvű kiadásában mindössze 21-szer említik.
Olaszország
A római katonák bátorságot és erőt merítettek a fokhagymából, a kelta szakácsok pedig rájöttek, hogy némi fokhagyma még a tarlórépát és a hasonlóan unalmas dolgokat is feldobja. A fokhagyma el is terjedt az egész világon, de talán sehol nem kapott olyan központi szerepet, mint az olasz konyhában: Carol F. Helstosky történész szerint egyenesen a fokhagyma és az olaj határozta meg a modern olasz történelmet. Ha van tésztád, fokhagymád és olajad, mindened van: Helstosky szerint a második világháború alatti élelmiszerhiány alatt az egyszerű, népies fogásokat tudatosan azért tüntették fel hazafias színben, mert nem nagyon volt más, de nem volt nehéz dolguk, az olaszok korábban is büszkék voltak a helyi fogásokra. Lénárd Sándor A római konyhában a konyhai évben a tavasz hírnökének nevezi a fokhagymás-rozmaringos báránysült illatát. A franciák jöhetnek ugyan a fokhagymakrémlevessel, az ázsiai konyha a fekete fokhagymával, Gerald Durrell görög parasztasszonyai pedig a marékszám fogyasztott nyers fokhagymával, az olasz focaccia és a pasta con aglio e olio kiütéssel nyer.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: