Van fülük a kígyóknak?

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A kígyóknak, lássuk be, különös biológiai jellemzőik, és nem kevésbé furcsa szokásaik vannak. Végtagok nélküli test, csapkodó nyelv, sziszegő hang, kegyetlen tekintet, egészben lenyelt és megemésztett zsákmány – semmi sem stimmelt ezzel a sráccal, ahogy egy, a kollégiumi lakótársára gondoló Holden Caulfield mondaná.

Azt tudjuk, hogy a kígyók elsősorban a szaglásukra támaszkodnak a zsákmányállat becserkészése során, noha a biológusok szerint látnak és hallanak is. Ez utóbbi kijelentésből következik a kérdés: miért, a kígyóknak van fülük?

A kérdésre nem adható egyértelmű válasz: igen is, meg nem is. Sara Ruane, a New Jersey-i Rutgers Egyetem herpetológusa szerint a kígyóknak, hasonlóan más hüllőkhöz, nincs belső fülstruktúrája, ugyanakkor a fejükben olyan csontok találhatók, amik lehetővé teszik számukra, hogy meghallják a környezeti zajokat.

„Ha az állatok viselkedésére gondolsz – mindegy, hogy kutyáról vagy nyúlról beszélünk –, tudod, hogy ha zajt hallanak, a neszezés irányába fordítják a fejüket, hogy jobban meghallják, ha megismétlődne. Azonban a hallás sava-borsáért a belsőfül a felelős.”

mondta Ruane a LiveScience-nek.

A kígyóknak tehát nincs fülük, csak a hallás sava-borsáért felelős testrészeik. A fül alapvetően három részből áll: a külső fül koncentrálja a zajokat a dobhártyára, amely a külső fület különbözteti meg a középfültől. A középfülben három csont található, amelyek rezgés formájában továbbítják a zajokat a dobhártyáról a belsőfülbe. A belsőfül alakítja át a rezgéseket idegi impulzusokká, amik eljutnak az agyunkig.

Egy kígyóbűvölő művész alkotás közben az indiai Rajasthanban.Fotó: VISHAL BHATNAGAR/NurPhoto via AFP

A Journal of Experimental Biology 2012-ben közölt tanulmánya szerint a kígyóknak nincs se külső-, se középfüle, de van egy középfülcsontjuk, amely összeköti a belsőfülüket az állkapcsukkal. Ez teszi lehetségessé, hogy a kígyók meghallják a rezgéseket – például egy ragadozó közeledését az erdőben. Ugyanakkor a levegőben terjedő hangrezgésekre jóval kevésbé fogékonyak.

A sajátos fülfelépítésüknek köszönhetően a kígyók által felfogott hangfrekvencia-tartomány meglehetősen keskeny. Elsősorban a mély, és nem a magas frekvenciákat hallják, mivel a magas frekvenciák jellemzően a levegőben terjednek. Az imént említett 2012-es tanulmány szerint a királypiton hallása például a 80-160 hertzes tartományban a legérzékenyebb. Ezzel szemben az emberi hallás a 20-20000 hertzes frekvenciatartományban érzékeny.

„Képzeld el, hogy úszni mész, lebuksz a víz alá, és valaki a medence széléről kiabál neked. Meghallanád – talán a részleteket nem tudnád tisztán kivenni. Nagyjából ennyit hallanak a kígyók is a magasabb hangfrekvenciákból.

– mondta Ruane.

A kígyóknak nem származik hátrányuk abból, hogy nem hallanak olyan jól, mint az emberek, mivel egymás között nem hangokkal kommunikálnak. A sziszegésük és a morgásuk valószínűleg inkább a ragadozó madarak és emlősök elijesztését szolgálja. Ezenfelül azért sincs szükségük érzékeny hallásra, mert elsősorban a szaglásukra támaszkodnak.

Ruane magyarázata szerint a kígyók azért dugdossák ki a nyelvüket, hogy észleljék a levegőben terjedő szagmolekulákat; az így begyűjtött információkat egy speciális szerv feldolgozza, majd továbbítja a kapott jeleket az állat agyába. A kígyók tehát emberi léptékkel mérve halláskárosultnak számítanak, de Ruane szerint nem szabad, hogy ez megtévesszen bennünket: a kígyók mindezek ellenére is a kemoszenzoros észlelés királyai az állatvilágban.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: