Állatok is képesek nevetni egy új elemzés szerint
Az emberi nevetést jól ismerjük, az evolúciós biológusok azt is tudják, hogy a játék részeként, az együttműködés és a barátságosság jeleként vált be és terjedt el az emberi fajnál. De hogyan fejlődött ki a nevetés, és vajon kizárólag az emberre jellemző?
Egy új kutatás szerint szó sincs erről: az állatok is nevetnek. A Bioacoustics folyóiratban áprilisban megjelent tanulmányban Sasha Winkler primatológus, a Kaliforniai Egyetem (Los Angeles) végzős antropológusa, valamint a Kaliforniai Egyetem kommunikációval foglalkozó tanára, Greg Bryant vizsgálta a nevetés előfordulását az állatok világában, illetve e hangok kapcsolatát az emberi nevetéssel.
A tehenektől a főemlősökig
A kutatópáros átvizsgálta az állatok játékos viselkedéséről szóló szakirodalmat, azokra a játékosságot kifejező vokális jelekre koncentrálva, amelyeket akár nevetésnek is lehet tekinteni.
Mint a tanulmány absztraktjában leírták, a spontán emberi nevetésnek számos faj játék közbeni hangadásával vannak közös akusztikai és funkcionális jellemzői, de legnagyobb mértékben az emberféle főemlősökével mutat rokonságot. Több főemlősnél és egyéb emlősnél a játék közben kiadott hangok része a zihálás is, ami alátámasztja az elméletet, miszerint az emberi nevetés a játék közben felgyorsult légzés hangjaiból fejlődött ki.
Az elemzés szerint legalább 65 fajnál figyeltek meg eddig vokális játékos magatartást. A listán megtalálható egy sor főemlős, de a háziasított teheneknél és a kutyáknál, valamint egyebek mellett rókáknál, fókáknál, mongúzoknál és három madárfajnál – köztük törpepapagájoknál és az ausztrál szarkáknál – is feljegyezték ezt a viselkedést.
Mint Bryant elmondta, a kutatás gazdag képet ad arról, hogy ez a kizárólagosan emberinek tartott jelenség – a nevetés – milyen szorosan kapcsolódik ahhoz a magatartáshoz, ami közös bennünk és a tőlünk évmilliókkal ezelőtt elvált fajokban.
A kutatók a játékhangok ismert jellemzőit keresve azt vizsgálták, hogy a játékos viselkedéssel társuló állati hangok vajon csak zajkeltőek voltak-e, vagy szervezettek, hangosak vagy csendesek, magas vagy mély hangúak, rövidek vagy hosszúak, egyetlen kiáltásból álltak-e, vagy volt-e ritmikus mintázatuk.
Mint a kutatók megjegyezték, a játékhoz tartozó állati testnyelvről is sok tudományos feljegyzés született, a főemlősök játékos arckifejezésétől kezdve a kutyafélékre jellemző játékos pózig, amikor hátsó lábukat kinyújtják, a testük elülső részével pedig a fölre lapulnak.
Mivel az állatok játékai meglehetősen vadak, és a küzdelemre is emlékeztethetnek, a hozzá társuló hangok fejezhetik ki, hogy nem agresszióról van szó. „Amikor nevetünk, azzal gyakran jelezzük is a többieknek, hogy jól érezzük magunkat, és másokat is erre invitálunk. Némelyik kutató arra jutott, hogy ez a hangzó viselkedés megjelenik számos állatfajnál is játék közben, és így a nevetés az evolúció során a játék kisérőjeként kialakult hangadás emberi változata” – mondta Winkler.
A szerzők szerint hasznos lenne az állati nevetés további tanulmányozása, ugyanakkor ez a vadonban igen nehezen kivitelezhető, különösen azoknál a fajoknál, ahol a játékos viselkedés hangjai nem olyan erősek. Az ilyen vizsgálatok mindenesetre segítenek jobban megérteni az emberi nevetés formáit és funkcióit, ezzel együtt az emberi társas viselkedés evolúcióját is – írták a kutatók.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: