Egy felmérés szerint az európaiak 51 százaléka lecserélné a parlamenti képviselőit mesterséges intelligenciára
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Spanyolországban több kampusszal jelen lévő nemzetközi üzleti egyetem, az IE University közvélemény-kutatásban kérdezte 11 ország 2769 lakosát arról, hogy mi lenne a véleményük arról, ha a jövőben csökkentenék a parlamenti képviselők számát az országukban, és a helyüket olyan mesterséges intelligencia (AI) venné át, ami hozzáfér a személyes adataikhoz.
Bár a mesterséges intelligenciával kapcsolatban az adatvédelmi szempontokon túl is fel szoktak merülni aggályok, a csütörtökön bemutatott eredmények szerint az európai országok többségében támogatnák ezt az ötletet: a felmérés alapján a kontintens lakosainak 51 százaléka gond nélkül az AI-ra bízná az érdekképviseletét a politikusok helyett.
A technológiai vívmányok politikai, gazdasági és társadalmi hatását vizsgáló egyetemi intézet (Center for the Governance of Change) kutatását vezető Oscar Jonsson a CNBC-nek elmondta, az emberek demokráciába mint politikai rendszerbe vetett hite évtizedek óta hanyatlik, ezt tükrözi a közvélemény-kutatás is.
„Az emberek azt gondolják, hogy a politikai helyzet egyre rosszabb, és ezért természetesen a politikusokat hibáztatják, így szerintem a felmérés jól jellemzi az általános korszellemet” – mondta Jonsson, aki a növekvő politikai megosztottságot, a véleménybuborékok kialakulását és a dezinformációs törekvéseket jelölte meg a bizalomvesztés legfőbb okaiként. Hozzátette, az eredmények annak fényében sem okoztak meglepetést, hogy mennyien tudják ma egyáltalán azt, hogy ki a saját parlamenti képviselőjük, arról már nem is beszélve, hogy mennyien állnak velük kapcsolatban, vagy ismerik a munkásságukat.
A politikusok AI-ra cserélését Spanyolországban támogatnák a legtöbben (66%), míg Olaszországban az emberek 59, Észtországban pedig az 56 százaléka értene egyet egy ilyen cserével. Nagy-Britanniában ehhez képest az ember 69 százaléka hallani sem akar az ötletről, de Hollandiában is 56, Németországban pedig 54 százalék a drasztikus lépés elutasítottsága. Magyarország nem volt a felmérésben szereplő országok között, míg Európán kívül két országban tették fel a kérdést: Kínában 75 százaléknyian támogatnák az AI-politizálást, az Egyesült Államokban viszont a megkérdezettek 60 százaléka tartja rossz ötletnek.
Az egyes generációk véleménye között is nagy a különbség: Európában a 25–34 éves korosztály több mint 60 százaléka és a 35–44 évesek 56 százaléka támogatná az ötletet, míg az 55 felettiek túlnyomó többsége elutasítaná.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az európaiak negyede jobban bízik a mesterséges intelligenciában, mint egy politikusban
Egy friss kutatás szerint az európai állampolgárok nagy része tart a mesterséges intelligenciával járó kihívásoktól, és a politikától szigorúbb szabályozást vár. Mindeközben egyre többen gondolják úgy, hogy a politikusok munkáját nyugodtan rá lehetne bízni egy algoritmusra.
Lehet, hogy a demokrácia nem is olyan jó ötlet, mint gondoltuk
A demokrácia Platón szerint előbb-utóbb óhatatlanul kitermel egy türannoszt, mivel „a túlságos szabadság szolgaságra vezet”. Azt, hogy a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma, csak épp nem találtak még ki jobbat, Churchill óta tudjuk. De mi az az episztokrácia, ami esetleg felválthatná?
Deepfake Putyin beszállt az amerikai elnökválasztási kampányba
Kim Dzsongun kollégájával együtt arra figyelmezteti az amerikai választókat, hogy az ő beavatkozásuk nélkül is felszámolják a saját demokráciájukat. Három nagy tévécsatorna az utolsó pillanatban elállt a sugárzástól.