Miért van többféle modellje a világnak, és mi a zűr az alternatív világokkal?

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Ne tessék nagyon megijedni, nem azokról az egyidejű, egymás mellett létező univerzumokról fogok beszélni, amik a fizikában és a kozmológiában újra és újra előkerülnek, és amikből őszintén szólva én semmit sem értek. Szóval nem arról lesz szó, hogy az események minden lehetséges elágazása egyidejűleg létező, egyenrangú világokhoz vezet, úgy hogy például Schrödinger szegény macskája az egyikben tovább éldegél, míg a másikban ugyanakkor már kimúlt, és csak akkor derül ki, hogy mi melyik világban tartózkodunk, ha kinyitjuk a dobozát. Egészen mást (vagy remélem, egészen mást) kezdek elmagyarázni a továbbiakban: azt, hogy a természetes nyelv jelentéstanában milyen fontos, elengedhetetlen szerepet játszanak az alternatív univerzumok. Meg fogják látni, csöppet sem olyan egzotikus és érthetetlen dolgok ezek.

Megint nem a tudomány történetének vonalát követem, nem követem végig a gondolat pontos filológiai fejlődését, inkább csak úgy kapok bele az egyes nézetekbe, ahogy szerintem a legjobban megérthetőek az elgondolások. Sőt nem is foglalkozom minden ide tartozó elgondolással, csak azokkal, amiket a magyarázat kedvéért érdekesnek tartok felvillantani.

Mit jelölnek a szavak, és mi az értelmük?

Tehát nem a történet legelején kezdem, hanem ott kapcsolódok bele, ahol Rudolf Carnap német–amerikai filozófus, a Bécsi Kör egyik fő alakja megpróbálta megragadni (hite szerint nagyrabecsült tanárának, Gottlob Fregének az elgondolásait követve), hogy mi is a különbség egy kifejezés jelölete (denotátuma, extenziója) és értelme (intenziója) között. A jelölet az a valóságbeli dolog, amire a kifejezés használatával egy adott helyzetben valaki utalni akar, tehát például annak a kifejezésnek, hogy a miniszterelnök, a jelölete lehet egy konkrét ember, valamelyik kormány vezetője, attól függően, hogy éppen melyik országról van szó, ez remélhetőleg egyértelmű – ha a helyzetből mégsem egyértelmű, akkor azt mondhatjuk, hogy abban a helyzetben nincs jelölete. Ezzel szemben a hétköznapi gondolkodásunk is azt diktálja, hogy az értelme nem egy konkrét személy, hanem mondjuk egy közjogi funkció, amit bizonyos politikai berendezkedés esetén egyetlen ember szokott betölteni, és így tovább, sorolhatnánk, hogy még mi minden jellemző rá. A jelölet és az értelem nyilván két teljesen eltérő dolog, de vajon hogyan ragadható meg pontosan a különbségük?

Legyünk egy kicsit precízebbek, mert a tudományban ez így szokás, ettől még nem lesz teljesen érthetetlen a dolog. Valójában amikor a logika vagy a jelentéstan tudományos leírásairól, magyarázatairól beszélünk, akkor sosem magáról a „valóságról” beszélünk, mert annak a mibenléte is vitatható, meg a teljes valóságot úgysem tudjuk minden részletében ábrázolni, meg nem is mindig a szó szoros értelmében vett „valóságban” léteznek azok a dolgok, amikre utalunk. Tehát amikor azt mondjuk, hogy a miniszterelnök jelöletét egy konkrét személyként adjuk meg, akkor valójában az a személy nem „a valóságban”, hanem egy modellben létezik, amit mi alkotunk a valóságról (vagy bármi másról, amiről szó van). Szokjuk meg ezt a terminológiát, nem olyan nehéz.

Tehát visszatérve az előző kérdésünkre: aki tudja, hogy melyik személyt jelöli a miniszterelnök kifejezés az éppen tekintett modellben, az ismeri ennek a kifejezésnek a jelöletét. De mit kell tudnia ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy az értelmét is ismeri? Gottlob Frege írt olyasmit (az Über Sinn und Bedeutung című klasszikus írásában), hogy aki az értelmét is ismeri ennek a kifejezésnek, annak bármelyik modellről meg kell tudnia mondani, hogy abban a konkrét modellben mi a jelölete – ha egyáltalán létezik benne ilyen. Ez is természetes, nem? Ha tudom, hogy milyen alapon lehet valakit miniszterelnöknek nevezni, akkor a dolgok bármilyen állása mellett el tudom dönteni, hogy kire illik rá. Nos, ezt a gondolatot fogalmazta meg Carnap úgy, hogy a kifejezés értelme (intenziója) nem más, mint az a függvény, amelyik bármelyik modellre megadja az illető kifejezés jelöletét abban a bizonyos modellben. Ha a modell az 1990-es évek elejének Magyarországát (vagy annak egy pillanatát) ábrázolja, akkor az, aki ismeri a miniszterelnök értelmét, rá fog bökni Antall Józsefre (a neki megfelelő entitásra a modellben); ha viszont a mai Magyarországot ábrázolja a modell, akkor meg fogja tudni mondani, hogy abban a miniszterelnök jelölete a modell Orbán Viktornak megfelelő eleme.

Nem foglalkozom most azzal a kérdéssel, hogy ez a felfogás mennyire hű Frege eredeti elképzeléséhez (pedig ez nagyon izgalmas kérdés), tehát azzal sem, hogy az értelem szó hétköznapi értelmének mennyire felel meg az, hogy modellekhez jelöleteket rendelő függvényként ábrázoljuk. A továbbiakban csak magukra ezekre a modellekre fogunk közelebbről ránézni.

Miért van többféle modellje a világnak?

Amióta az intenzió Carnap-féle fogalma a fent elmondottaknak megfelelően megszületett, óriási karriert futott be. A kifejezések jelentésének egyre több olyan aspektusára kezdték alkalmazni azt az eszközt, hogy sok-sok modellt egyszerre veszünk számításba, amiknek már nem közvetlenül a jelölet és az értelem megkülönböztetése a lényege vagy a célja. Ez tulajdonképpen magától értetődik, hiszen például éppen itt feljebb említettem egy olyan példát, amiben több modellt kell figyelembe vennünk: az 1990-es évek elejének Magyarországát egy másik modellel kell megragadnunk, mint a mai Magyarországot. A modellek nagyon sokféleképpen függhetnek össze egymással, például így is, hogy az egyik „a valóságnak” egy időben korábbi állapotát ábrázolja, mint a másik.

Mindezeknek a technikáknak egyúttal nagy sebességgel fejlődött a logikai háttere, kezelése is – ezzel itt nem fogok foglalkozni, de az olvasó biztosan el tudja képzelni, hogy a jelentéstan a technikai apparátusának nagy részét a logikából kölcsönzi, hiszen a jelentéstanban a kifejezések logikai tulajdonságait tartják kiemelten fontosnak (és ezekkel tudnak a legjobban elszámolni). Hiszen a jelentéstan kérdéseinek nagy része logikai természetű, pl.: „Ha ezt mondom, abból mi következik?”

Próbáljunk meg összegyűjteni pár esetet, amikor „a valóságnak” (vagy bárminek, amiről szó lehet) egynél több modelljére lehet szükségünk valamilyen jelentéstani jelenség megmagyarázásához. Már említettem az időbeli egymásutániságot: például az igeidők jelentésének magyarázatához jól jön, ha ugyanannak a „valóságnak” korábbi és későbbi állapotait különböző modellekkel ábrázoljuk. De azon a „valóságon” kívül, amiben éppen élünk, nemcsak korábbiakról szoktunk beszélni (és, ami még bizarrabb, későbbiekről, pedig azokról szinte semmit sem tudhatunk biztosan), hanem egészen más „valóságokról” is. Például megfogalmazunk ún. feltételes mondatokat: Ha lenne egy nyaralóm, meghívnálak oda bulizni. Ennek a mondatnak a jelentését könnyű úgy magyarázni, hogy a második tagmondata egy képzeletbeli, alternatív világról szól, és éppen az első tagmondata jelöli ki azt, hogy az a bizonyos másik világ miben különbözik attól, amiben élünk (ti. abban, hogy abban a beszélőnek van nyaralója). De tulajdonképpen már akkor is egy másik „valóságról” beszélünk, amikor valaki másnak a felfogására, hiedelemvilágára utalunk, például olyan kifejezésekkel, mint szerinte, azt hiszi stb.

Remélem, mindebből világos, hogy milyen hasznos lehet a jelentéstanban egyszerre sok-sok modell létezését feltételezni, amelyek között mindenféle viszonyok lehetnek (pl. időbeliség), és amelyeket az elmélet szerint váltogatunk akkor, amikor mindenféléről beszélünk. Nagyon sokszor, szinte kizárólagosan úgy hívják ezeket a modelleket (vagy a dolgokat kissé összezavarva magukat azokat a „valóságokat”, amiknek a modelljei), hogy lehetséges világok (possible worlds). Nem is lehetett volna rosszabb nevet adni nekik, hiszen szó sincs arról, hogy ezeknek bármilyen értelemben lehetségeseknek kellene lenniük. Az én professzorom, Ruzsa Imre emlékeim szerint éppen ezért sokkal szívesebben használta az alternatív világok elnevezést, én pedig következetesen mindig ezt használom. A sokféle viszonyt, ami közöttük fennállhat, Ruzsa Imre szintén alternatívarelációknak nevezte, de használatos az elérhetőségi reláció kifejezés is. Például a múlt idejű állítások értelmezésekor a lényeges alternatíva- vagy elérhetőségi reláció az „előtte, korábban van”. Ha azt mondom, Volt egy majmom, akkor azokról az alternatív világokról nyilatkozom, amik a kimondáshoz tartozó világnál korábban voltak (közelebbről: azoknak a korábbi világoknak némelyikéről állítom, hogy azokban tartozott hozzám egy majom).

Zűrök a világokkal és az alternatíváikkal

Ne gondoljuk, hogy ha sok-sok alternatív világot feltételezhetünk a jelentéstanban (pontosabban ezek modelljeit), az egy csapásra minden problémánkat megoldja. Sőt, ahogyan lenni szokott, egy csomó új problémát hozhat magával. A következőkben csak felvillantok egy párat.

Azt hiszem, az csak látszatprobléma, ami sok olvasónak eszébe juthat a fentiekről, hogy milyen alapon feltételezzük a nyelvhasználókról, hogy teljes „világokról”, „valóságokról” gondolkodnak, amikor beszélnek (hiszen abban az apparátusban, amiről beszéltem, a modellek ilyeneket ábrázolnak). Ez szerintem azért csak látszatprobléma, mert éppen a modellek megsokszorozásával elég jól lehet kezelni a bizonytalanságot. Elég annyit feltételezni, hogy magát a körülöttünk levő („tényleges”) világot is, meg a többit is eleve sok alternatív modellként fogjuk fel, mondjuk úgy, ahogy a nyomozó a bűncselekmény lezajlását, körülményeit. Történhetett így is, meg úgy is, a nyomozás során szűkítheti a lehetőségek körét (csökkenhet a bizonytalansága), esetleg a tettes kilétére is rájön, de még akkor sem biztos, hogy a történtek minden részletével tisztában van.

Kevésbé látszatprobléma az, hogy mit is értünk az olyan alternatívarelációkon, mint amit egy korábbi példámban mutattam: Ha lenne egy nyaralóm, meghívnálak oda bulizni. Ezt úgy kellett értelmezni, hogy a mi tényleges, aktuális világunknak számtalan alternatívája van, de a második tagmondatot ezek közül azokra vonatkozóan kell értelmezni, amelyek abban különböznek az aktuális világtól, hogy van bennük nyaralóm. Ebben az esetben ez a releváns alternatíva- vagy elérhetőségi reláció. Igen ám, de milyenek azok az alternatív világok, amik csak abban különböznek a ténylegestől, hogy van bennük nyaralóm? Tulajdonképpen ilyenek nem is létezhetnek, más dolgokban is különbözniük kell a ténylegestől, mint annak a kalyibának (vagy éppen villának) a létezése. Mert azokban a világokban például nekem valami (legalább bérelt) földecskémnek is kellene lennie, valószínűleg az egész anyagi helyzetemnek másmilyennek kellene lennie, és így tovább. Logikailag nem lehet értelmezni, hogy mi az a „minimális eltérés”, ami egy állítást egy alternatív világban igazzá tesz egy másik világhoz képest. Ezért nehéz pontosan megadni, hogy mégis hogyan, milyen szabályok szerint értelmezzük például a fentihez hasonló feltételes mondatokat, márpedig a tudomány nem szereti, ha ilyen bizonytalanságokkal van tele.

Végül van egy ehhez hasonló másik probléma a különböző modellekben szereplő létezők, entitások vonatkozásában is. Ez nem annyira nyelvészeti probléma, mint inkább filozófiai-logikai, de az is elég nagy baj, hiszen magát a technikai apparátust érinti. A következőről van szó: milyen alapon állíthatom, hogy az, akinek ugyebár nyaralója van egyes alternatív világokban, az ugyanúgy én vagyok, mint a tényleges világbeli önmagam, akinek nincsen nyaralója? Egyáltalán, milyen alapon hívom azt a fickót szintén úgy, hogy én? Meddig lehet egy személy vagy egy dolog tulajdonságait változtatgatni úgy, hogy még mindig ugyanannak a személynek vagy dolognak tekintjük (és nevezzük)? És még jobban kiélezve: van-e egyáltalán jogunk két különböző alternatív világ létezőit azonosnak tekinteni egymással? Ha van, pontosan mikor?

Ezt a kérdést is nyitva, megválaszolatlanul hagyom (nem is tudnék válaszolni rá), ahogy ebben az írásban többé-kevésbé nyíltan más kérdéseket is csak felvetettem. Ki-ki eltöprenghet rajtuk, esetleg az egész több világmodellen alapuló jelentéstani felfogást megkérdőjelezheti miattuk, vagy azt is mondhatja, hogy nem zavarják az ilyen kérdések, például mert egyáltalán nem érdeklődik a dolog iránt, vagy mert valamilyen konkrét cél szempontjából, amire ezeket az elképzeléseket használni szeretné, nem fontosak. A tudományban többek közt az a szép, hogy sokféleképpen meg lehet közelíteni a kérdéseket, és sokféleképpen lehet rájuk válaszolni. Viszont, ahogy mondani szokás, bármit válaszolunk rájuk, az újabb kérdéseket fog felvetni.

A szerző nyelvész, a Nyelvtudományi Intézet főmunkatársa, korábbi cikkei itt olvashatók.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: