Az agresszív kínai terjeszkedéstől tart Bill Nelson, a NASA új igazgatója, aki újra felmelegítette az űrverseny kifejezést

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

„Úgy gondolom, hogy amikor Kína második nemzetként sikeresen marsjárót küldött a Marsra, nyilvánvalóvá vált, hogy igen agresszív űrprogramja van. Azt hiszem, nagyon agresszív versenytárssal van dolgunk” – mondta Bill Nelson, az amerikai űrhivatal, a NASA idén májusban kinevezett igazgatója abban az interjúban, ami kedden jelent meg space.com-on. Amikor az újságírók azt firtatták, hogy miért versenyként fogja fel a helyzetet, és miért nem két egymástól független űrprogram lépéseinek megvalósításaként, Nelson kötötte az ebet a karóhoz: „Bár 55 évvel ezelőtt többször is landoltunk a Holdon, kétlem, hogy az amerikaiak azt szeretnék, hogy térjünk vissza a Holdra, és landoljunk a kínaiak után – ebben látom az agresszív versenyt. Ennek a versenynek a jelét látom abban is, hogy [a kínaiak] három küldetést is terveznek a Hold déli pólusára, ahol, mint tudjuk, jó sok víz van.” 

Nelson korábban is utalt arra, hogy az USA szempontjából aggasztónak tartja Kína ambiciózus űrbéli akcióit: amikor május közepén, kinevezése után először felszólalt a kongresszusban, többször is felmutatta a kínai marsjáró által által a bolygón készített első fotót, és arról beszélt, mekkora fenyegetést jelent Kína jelenléte az űrben

Bill Nelson demonstrálja, mekkora veszélyt jelent KínaForrás: space.com

Az interjúból egyértelműen kiderül: az amerikai Artemis program, amelynek célja 2024-re újra embert (és első ízben női űrhajóst) eljuttatni a Holdra, nem feltétlenül tudományos jelentősége miatt fontos a NASA új igazgatójának, hanem azért, hogy a hivatal, és vele együtt az USA ne kerüljön ki vesztesként az utóbbi években egyre fokozódó űrversenyből. Már ha ez verseny egyáltalán, de Nelson szavaiból úgy tűnik, hogy a hivatal nagyon is annak tartja. A verseny tétje pedig, mint korábban írtuk, hogy a kínai terjeszkedés tempója megváltoztathatja az erőegyensúlyt az űrben, és könnyen elképzelhető, hogy a következő 10-15 évben Kína meggyengítheti az Egyesült Államok dominanciáját a nemzetek felett álló űrprojektekben.

További amerikai aggodalomra ad okot, hogy Oroszország, amivel az USA szintén nem áll kifejezetten baráti viszonyban, már egy ideje tárgyalásokat folytat Kínával arról, hogy kozmonautákat küld a Tienkung, magyarul Mennyei palota nevű vadonatúj kínai űrállomásra, és ez a kollaboráció komolyan sértheti az amerikai érdekeket. Mint ahogy az is, hogy Oroszország április végén bejelentette: azt tervezi, hogy végleg otthagyja a Nemzetközi Űrállomást, az ISS-t, és 2030-ra saját űrállomást épít

Nem tudós, politikus

Nelson májusi kinevezése arra utal, hogy az űrbéli felfedezés, terjeszkedés, sőt hódítás már jócskán túlmutat azon, hogy néhány mérnök rajzol egy űrhajót, másik néhány fizikus pedig kiszámolja a röppályáját: a NASA új igazgatója ugyanis nem tudós, hanem politikus. Az űrhivatal élére hagyományosan kutatókat, mérnököket szokott kinevezni az USA elnöke, nyilván azért, mert ők értenek ahhoz, amivel a hivatal foglalkozik, ami történetesen nem más, mint az űrkutatás. Így aztán amikor az előző elnök, Donald Trump választottja, Jim Bridenstine három évvel ezelőtt letette a hivatali esküt, sorban kondultak meg a vészharangok. Bridenstine korábban vadászpilótaként a légierőnél szolgált ugyan, de leginkább klímaváltozás-tagadó republikánus politikusként vált ismertté, és az űrkutatáshoz annyi köze volt, hogy egy időben ő vezette a tulsai légiközlekedési és űrkutatási múzeumot. Hová lesz így a szakmaiság? Annyi a tudományos szempontoknak, előtérbe kerülnek az űrhatalmi érdekek, és jön a politikus NASA – aggódtak azok, akik a szent tudományt féltették a mocskos politikától.

Azzal, hogy a mostani demokrata elnök, Joe Biden elődjéhez hasonlóan nem tudóst, hanem politikust nevezett ki a NASA élére, bebizonyosodni látszik, hogy az űrhivatal jóval több egyszerű kutatóközpontnál, és minél nagyobb fenyegetést lát az USA kormányzata Kína vagy épp Oroszország űrbéli terjeszkedésében, annál több szerepet játszhatnak a tudományos szempontok helyett a politikai megfontolások abban, hogy merre tart a NASA: a Holdra, a Marsra, a Vénuszra, vagy éppen oda, ahová a legnagyobbnak érzi a versenytársak által jelentett veszélyt. 

Maga Nelson egyébként, aki most 79 éves, olyannyira nem áll távol az űrtől, hogy 1986-ban kiképzett asztronautaként a Columbia űrsikló fedélzetén egy hetet töltött ott – Jake Garn után ő volt az USA történelmének második aktív kongresszusi képviselője, aki kijutott az űrbe. (Ez volt az űrsiklóprogram utolsó balesetmentes repülése a Challenger végzetes balesete előtt, amikor az űrsikló egy perccel a kilövés után darabjaira hullott, és mind a hét utasa életét vesztette, aminek következtében a NASA évekre leállította a programot. Ebből a szempontból Nelsonnak duplán szerencséje volt, hiszen a Columbia, aminek fedélzetén az űrbe utazott, 2003-ban hasonló sorsra jutott, és a visszatérés során szintén darabokra esett – a katasztrófában ismét hét ember halt meg.)

Bill Nelson a NASA 2022-es büdzséjéről tartott szenátusi meghallgatáson 2021. június 15-énFotó: KEVIN DIETSCH/Getty Images via AFP

Nelson az űrben mindössze néhány napot töltött, politikusként viszont évtizedeket húzott le különböző pozíciókban: 1979-től a képviselőház, 2000-től a szenátus tagja volt; demokrata politikusként támogatta az azonos neműek házasságát, az alacsony jövedelműek adócsökkentését és a környezetvédelmi szabályozások kiterjesztését. 1990-ben még a floridai kormányzói székért is harcba szállt, igaz, sikertelenül. 

Az viszont, hogy politikusból lett NASA-igazgató, nem jelenti, hogy ne imádná az űrkutatást: azt mondja, most úgy érzi magát a hivatal élén, mint kisgyerek az édességboltban, ráadásul hivatalból hisz abban, hogy létezhet intelligens élet a Földön kívül. Ahogy egy keddi CNBC-interjúban mondta: „Ha van egy 13,5 milliárd éves univerzum, és ilyen hatalmas, van esélye annak, hogy létezik egy másik Nap és egy a mi bolygónkhoz hasonló atmoszférájú bolygó? Én azt mondanám, hogy igen.” 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: