Májusban hirdettünk esszépályázatot a Qubit felsőoktatásban tanuló olvasóinak. Arra kértük őket, hogy a CEU Határtalan Tudás eseményein elhangzottakra reflektáló vagy azokat továbbgondoló írásokat készítsenek. A felhívásra végül 42 db, a tartalmi és formai követelményeknek is megfelelő pályamű érkezett, a győztesek névsora itt olvasható. Az alábbiakban az aranyérmes esszét, Dormán Hanga munkáját olvashatjátok, amit változtatás nélkül közlünk.

* * *

Az emberi agy sikere nem önmagában, hanem a kollektív tudás hálózatában betöltött szerepén keresztül értelmezhető. Az evolúció során olyan berögződéseink alakultak ki – többek között a saját csoportunk tagjainak előnyben részesítése – melyek elengedhetetlenek a társadalom működéséhez, bizonyos szempontból azonban hátráltatják a hatékony szerkezetű közösségek formálódását.

A társas interakciók motorja az elmeolvasásnak nevezett képességünk, melynek segítségével megérthetjük mások vélekedését és motivációit (Ravenscroft, 2019). Egy népszerű filozófiai irányzat szerint az elmeolvasás úgy működik, hogy az agyunk a másik ember helyzetébe képzelve magát szimulálja annak kognitív folyamatait (Barlassina & Gordon, 2017). A szimuláció azonban csak a hozzánk hasonló elmék esetén működik. A társadalmi jellemzők (bőrszín, életkor, politikai beállítottság stb.) alapján csoporton kívülinek minősített embereknek pedig hajlamosak vagyunk primitívebb, sztereotipikus mentális állapotokat tulajdonítani, ami megnehezíti, hogy mélységében megértsük a viselkedésüket és árnyalt képet alakítsunk ki róluk (Spaulding, 2018). Ekerim–Akbulut és szerzőtársai (2020) kísérleti alanyaiknak rövid történeteket mutattak be fiktív, különböző etnikumokat képviselő karakterekről, majd arra kérték őket, hogy magyarázzák meg a karakterek cselekvéseit. Azok az alanyok, akik a bemutatott karaktert kulturálisan önmagukhoz hasonlóbbnak ítélték, jellemzően pontosabb magyarázatokat adtak. Ráadásul nem a karakter valódi etnikai hovatartozása, hanem az alanyonként eltérő, észlelt hasonlóság volt a döntő. Ez arra enged következtetni, hogy nem is feltétlenül az információ hiánya, hanem egy előítélet alapú mentális blokk akadályozza meg, hogy szimuláció segítségével értsük meg a tőlünk látszólag különböző embereket.

A gyermekek kezdetben hasonló értetlenséggel fogadják a felnőttek zavaros, komplex, de mégis célszerűnek tűnő viselkedését. Az emberi faj sajátossága azonban, hogy ezeket a látszólag értelmetlen mintázatokat – például speciális eszközök használatát, társadalmi normákat és szimbólumokat – könnyen elsajátítjuk a csoport tapasztaltabb tagjaitól, ha azok tanító szándékkal fordulnak hozzánk. Ezt a jelenséget Csibra & Gergely (2009) természetes pedagógiának nevezik. A Határtalan Tudás előadássorozat keretében a CEU és az ELTE kutatói arra hívták fel a figyelmet, hogy a természetes pedagógia útján szerzett tudás rugalmatlanabb, nehezebben írják felül az ellentmondó bizonyítékok, mint a puszta megfigyelés alapú ismereteket. Bár ez a hajlam a társas tanulási rendszer része, és feltétele a civilizáció sikerének, számos hátulütő je is van. Többek között azt eredményezi, hogy az önkényes kulturális konvenciókat tudatos reflexió nélkül vesszük át. A gyerekek például ragaszkodnak a feladat megoldására alkalmatlan eszköz használatához, ha egy felnőtt korábban hasonló eszközzel demonstrálta a feladatot. Ez az elfogadás ráadásul szelektív: csak a sa ját társadalmi csoportunkon belülről érkező tanításra vagyunk kiemelten fogékonyak. Így előfordulhat például, hogy etnikai hovatartozás alapján tekintjük hiteltelennek az információforrást. A csoporton kívülieket tehát kevésbé értjük meg, és kevésbé is vagyunk hajlandóak tőlük tanulni.

Pedig a hálózatelmélet szerint éppen a csoportok közti kapcsolatok tehetnek minket sikeressé. Az előadássorozat részeként arról is hallhattunk, hogy az együttműködés, közös alkotás során nem célravezető az ösztöneinket követni. A népszerű társakhoz vagy a hozzánk hasonlókhoz kapcsolódás, és a klikkekbe verődés gátolja a kreatív ötletek terjedését – ehelyett átfedő közösségeket kell kialakítani. Ennek jelentőségére már Granovetter (1973) is rámutatott a gyenge kapcsolatok erejéről írt cikkében, melynek alapgondolatát a következő példa jól szemlélteti. Ha nekem Anna és Bálint is jó barátaim, akkor elég nagy valószínűséggel egymással is jóban vannak. Ha Annának – akit épp nem érek el telefonon – el akarok juttatni egy üzenetet, azt Bálinton keresztül is megtehetem, és fordítva. Vagyis az információterjedés szempontjából egyik kapcsolat sem kiemelten fontos. Van azonban egy régi kollégám, Dávid, aki most épp annál a cégnél dolgozik, ahova be akarok kerülni. Mivel nem vagyunk szoros kapcsolatban, és így nem is igazán fed át a baráti társaságunk, Dávid az egyetlen személyes szál, ami összeköt engem ezzel az ismeretlen közeggel. Korte & Milgram (1970) a társadalom hálózatos struktúrájának feltárására végeztek kísérletet. Az alanyok feladata az volt, hogy juttassanak el egy levelet egy ismeretlen címzetthez. Mindenki csak egy saját, közvetlen ismerősének küldhette tovább a levelet, akiről azt gondolta, hogy a legnagyobb eséllyel ismeri a célszemélyt. A szerzők azt figyelték meg, hogy nagyobb sikerrel ért célba egy fehér kiinduló személytől egy afroamerikai célszemélynek szóló levél, ha a kapocs a két etnikum között nem barátság, hanem gyenge ismeretség volt, mert az utóbbi volt képes a szociokulturális szakadék átlépésére. A gyenge csoportközi kapcsolatok képzik tehát a hidakat a társadalom egyébként töredezett szerkezetében.

Bár az evolúció sok szempontból befelé fordulásra hangolta az agyunkat, érdemes arra törekedni, hogy felülkerekedjünk ezeken a berögződéseken. Többek között azáltal, hogy megpróbálunk a kulturálisan különböző emberek elméjéről is kifinomult képet alkotni, nyitottabbá válunk a tőlük származó tudásra, és fenntartásokkal kezeljünk a saját kultúránkon belül érvényes konvenciókat. Ezáltal alakíthatunk ki olyan átfedő közösségeket, melyek lehetővé teszik a tudás és az innováció szabad terjedését, és nem gátolják a társadalmi mobilitást.

A szerző az ELTE Számítógépes és Kognitív Idegtudomány MSc-jének végzős hallgatója, a Rajk Szakkollégium tagja.

Hivatkozásjegyzék

• Barlassina, L., & Gordon, R. M. (2017). Folk Psychology as Mental Simulation. In E. N. Zalta (Ed.), The Stanford encyclopedia of philosophy (Summer 2017 ed.). Metaphysics Research Lab, Stanford University. (Itt letölthető.)
• Csibra, G., & Gergely, G. (2009). Natural pedagogy. Trends in cognitive sciences, 13(4), 148–153. (Itt.)
• Ekerim–Akbulut, M., Selçuk, B., Slaughter, V., Hunter, J. A., & Ruffman, T. (2020). In Two Minds: Similarity, Threat, and Prejudice Contribute to Worse Mindreading of Outgroups Compared With an Ingroup. Journal of Cross-Cultural Psychology, 51(1), 25–48. (Itt.)
• Granovetter, M. S. (1973). The strength of weak ties. American journal of sociology, 78(6), 1360–1380. (Itt.)
• Korte, C., & Milgram, S. (1970). Acquaintance networks between racial groups: Application of the small world method. Journal of Personality and Social Psychology, 15(2), 101. (Itt.)
• Ravenscroft, I. (2019). Folk Psychology as a Theory. In E. N. Zalta (Ed.), The Stanford encyclopedia of philosophy (Summer 2019 ed.). Metaphysics Research Lab, Stanford University. (Itt.)
• Spaulding, S. (2018). Do you see what I see? How social differences influence mindreading. Synthese, 195 (9), 4009–4030. (Itt.)