Kihalófélben a komodói varánusz
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint a kihalás szélére sodródtak az indonéz szigeteken őshonos komodói varánuszok. A komodói sárkányként is emlegetett hüllőknek nagyjából 138 ezer vadon élő példánya van, de a természetes élőhelyeik – Indonézia kis szigetei – a tengerszint-emelkedés miatt egyre kisebbek lesznek, és az itt élő varánuszok egyre intenzívebben vetélkedhetnek az egyre pusztuló élőhelyük maradék természeti erőforrásaiért.
A Természetvédelmi Világszövetség szombaton jelentette be, hogy a komodói varánuszt is felveszik a veszélyetetett fajok Vörös Listájára. Azt is közölték, hogy a túlhalászat a világ cápapopulációjának kétötödét kihalással fenyegeti.
A Vörös Lista legfrissebb kiadásához a szerzők élővilág-restaurációs terveket is mellékeltek. Az elméletük működőképességét azzal igazolták, hogy évtizedes összehangolt munkával megmentettek a kihalástól négy, korábban veszélyeztetettnek számító tonhalfajt. A fellendülés az atlantai kékúszójú tonhalnál volt a leglátványosabb: a faj a veszélyeztetett (endangered) kategóriából három szintet ugorva legkevésbé aggasztó (least concern) besorolást kapott.
Jane Smart, az IUCN Biodiverzitás-Megőrzési Csoportjának igazgatója szerint ez a példa is azt bizonyítja, hogy meg tudjuk óvni a természetet: ha helyesen cselekszünk, növekedhet egy-egy faj egyedszáma. De fontos megőrizni az éberségünket is, mert ez nem azt jelenti, hogy holnaptól nyugodt szívvel falhatjuk föl a tonhalakat.
A komodói varánuszok a gyíkok rendjének legnagyobb élő példánya. Csak a világörökségi helyszínnek számító Komodói Nemzeti Parkban és a szomszédos szigeteken él meg. A faj fennmaradását a klímaváltozás fokozott mértékben veszélyezteti. Az emelkedő vízszint miatt a varánuszok élőhelye 45 éven belül 30 százalékkal csökkenhet, de a védett területeken kívül nem tudnak megélni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Három sárkány született apa nélkül Tennesseeben
Genetikai vizsgálatok igazolták, hogy Charlie, az anya anélkül hozta létre három hím utódját, hogy a vele összeköltöztetett párja megtermékenyítette volna. A jelenség magyarázata: szűznemzés.
Az európai bölény megmenekült, de 31 faj kihalt az IUCN frissített vörös listája szerint
A listázott közel 129 ezer növény-, gomba- és állatfajból több mint 35 ezret fenyeget valamilyen formában a kihalás.
A veszélyeztetett és a súlyosan veszélyeztetett fajok közé sorolták az afrikai elefántokat
Most először vizsgálták külön a két afrikai elefántfaj természetvédelmi státuszát: míg eddig a sebezhető fajok közé sorolták a két fajt, a legújabb felmérés szerint az afrikai szavannai elefánt veszélyeztetett, az erdei elefánt pedig súlyosan veszélyeztetett.