A kicsinyeit védte a borostyánba kövült, 99 millió éves pókanyuka
A százmillió éve élt, nagy szemű pókok gondosan őrizték a tojászacskójukat, és megvédték a frissen kikelt utódaikat – legalábbis erre következtetett egy kutatócsoport, amikor fagyantába kövült, 99 millió éves példányokat vizsgáltak. A megkeményedett gyanta négy borostyándarabban konzerválta a nemrég kiásott, Mianmarban talált leleteket. A tudósok szerint a most feltárt leletek a pókok anyai gondoskodásának legősibb ismert bizonyítékai.
Noha a megállapítást sem váratlannak, sem újszerűnek nem mondhatjuk (mivel a ma ismert pókfajok is gondoskodnak az utódaikról), Paul Selden, a Kansasi Egyetem Geológiai Tanszékének professzora szerint figyelemre méltó, hogy tényleges fizikai bizonyítékot is találtak a jelenségre.
A négy borostyándarab közül a legkülönlegesebb egy nagy nőstény pókot ejtett csapdába, amely alatt a tojászsákja egy részlátható. A pók arcfelépítése, a lábak és az érzékelő szőrszálak (az úgynevezett trichobothriák) arra utalnak, hogy a pók a Lagonomegopidae családhoz, a pókok egy mára kihalt csoportjához tartozott, amely a kréta időszakban, 145-66 millió éve élt az északi féltekén. Az anya védekező pozícióban merevedett meg a tojászsák fölött; Seldon szerint ez a féltő anyai gondoskodásra utal.
„A nőstény a tojászsákjába kapaszkodik, amelyben apró pókok találhatók. Ez az a testhelyzet, amit a ma élő pókok is felvesznek a tojászsákjuk őrzése közben, valószínűleg azért, hogy melegen tartsák őket. Tehát ez valójában tipikusan a nőstény pókokra jellemző viselkedés, amit a gyantába kövülés pillanatában sikerült megörökíteni.”
– mondta Seldon a LiveScience hírportálnak.
A borostyán a selyemszálakat is tartósította, amikkel a pókok összecsomagolták a tojásokat. Egyes szakértők szerint a pókok eredetileg a tojásaik összecsomagolására használták a selymet, és csak később kezdték más célokra, például hálószövésre használni.
A másik három borostyándarabban további pókféléket találtak: az egyikben 24, a másikban 26, a harmadikban 36 ivadékot. A szakértők valószínűnek tartják, hogy a borostyánba kövült példányok testvérek lehettek, mivel az egyes példányok azonos méretűek voltak. A kutatók úgy vélik, hogy a vizsgált példányoknak Lagonomegopidae vonásaik vannak; ilyen például a fej elején található két nagy szem, ami az ugrópókok testfelépítését idézi. A nagy szemek arra utalnak, hogy a Lagonomegopidae pókok inkább vadászok lehettek, mint hálószövők, mivel utóbbiak általában meglehetősen rosszul látnak.
A kutatók azt is megfigyelték, hogy az egyik borostyándarabban felfedezett pókselyem detriuszt, azaz bomlástermékeket tartalmaz. Ezekről feltételezik, hogy a pókfészek részei lehettek, amit az anya épített a tojások védelmében. Mindez arra utal, hogy az anya az utódokkal maradt a fészekben a kikelésük után, így az utódpéldányok nem szóródtak szét rögtön. Ebben az esetben a vesztüket is ez okozta, mivel a rájuk csöpögő fagyanta végül borostyánná keményedett.
A négy borostyándarabot a pekingi Capital Normal Egyetem Élettudományi Tanszékén helyezték el. A leletekről szóló tanulmányt a Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences szeptember 15-i számában publikálták; a tanulmány társszerzője az egyetem kurátora, Dong Ren volt.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: