Pókokat vittek a Nemzetközi Űrállomásra, hogy megtudják, milyen hálót szőnek gravitáció hiányában
Ahhoz, hogy valaki űrhajóssá váljon, rengeteg kritériumnak meg kell felelni, de a pókfóbia kevésbé ismert mint kizáró ok. Legalábbis remélhetőleg a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének egy tagja sem a fedélzeten tudta meg, hogy pókokkal kell majd kísérleteznie, miközben otthon még a partvissal is undorodik leszedni a pókhálókat.
Az űrpókok viselkedését 2008 és 2011 között tanulmányozták az űrállomáson, de a kutatás eredményeit csak most tették közzé a Science of Nature folyóiratban. Megfigyelték, hogy mivel a súlytalanság állapotában nincs irányérzékük, a pókoknak egy másik vonatkoztatási rendszert kell találniuk a gravitáció helyett, így a fényforráshoz képest szövik hálójukat.
A kutatók azért választották az arany hálószövő pókokat (Trichonephila clavipes) a kísérletek alanyainak, mert azok a földi gravitációban sajátosan aszimmetrikus hálót szőnek: a teteje felé elhelyezett központban, lefelé figyelve várakoznak a zsákmányra, hogy a megfelelő pillanatban, a gravitáció előnyeit kihasználva rávethessék magukat áldozatukra. Az űrállomáson két érdekességet is megfigyeltek a kutatók: sötétben tőlük teljesen idegen módon szimmetrikus hálót fonnak, ha viszont fényt kapnak, akkor gravitáció nélkül is elkészítik a szokásos hálójukat.
Elsőként 2008-ban figyelték meg az űrállomás pókjainak szimmetrikus hálószövési szokását, de az a kísérlet végül kudarcba fulladt. Míg az Egyes nevű pók (Spider One) volt a kísérlet főszereplője, a Kettes (Spider Two) csak afféle tartalék volt egy külön lakrészben – aztán Kettesnek egyszer csak nyoma veszett. Két napig keresték, mire kiderült, hogy átszökött Egyes terráriumába, ahol először megbújt, majd a két ízeltlábú óriási hálószövő versenybe kezdett, és eluralkodott a káosz. Ráadásul amíg egymással voltak elfoglalva, a tápláléknak szánt ecetmuslicák úgy elszaporodtak, hogy a kutatók egy idő után már nem látták a száguldozó rajtól, hogy mi történik az üvegdobozban.
2011-ben ezért újratervezték a kísérletet, és újabb pókokat küldtek az ISS-re. Az új felállásban két pókot helyeztek el az űrállomás két külön termében, míg a Földön szintén elhelyeztek két pókot azonos környezetben, kontrollcsoportként szolgálva. A kutatók – a Denveri Természettudományi Múzeum kurátora, Paula Cushing és a Baseli Egyetem pókhálókutatója, Samuel Zschokke vezetésével – két hónapig elemezték az építkezés folyamatát, 100 hálóról készült 14 ezer kép segítségével.
Kezdetben megállapították, hogy a hálószövő pókok viselkedése észrevehetően megváltozik a súlytalanságban: a földi pókok hálóihoz képest sokkal szimmetrikusabb hálókat fonnak, amelyek súlypontja sokkal közelebb esik a háló közepéhez, és nem is minden esetben néznek lefelé várakozás közben. Aztán elkezdtek egyre aszimmetrikusabb hálókat megfigyelni. Mint kiderült, ezeket fény mellett kezdték építeni, sőt a lámpához lehető legközelebbi ponton szőtték őket, így idővel egyértelművé vált az összefüggés.
Ráadásul az egész felfedezés véletlenül történt. „Nem is gondoltunk arra, hogy a fénynek bármilyen szerepe lehet abban, hogy a pókok hogyan tájékozódnak az űrben. Szerencsénk volt, hogy a terrárium tetején voltak elhelyezve a lámpák, és nem az oldalain, mert különben nem fedezhettük volna fel a fény hatását a súlytalanságban szőtt pókhálók szimmetriájára” – mondta Zschokke egy közleményben.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: