Annak, aki jól figyel, mesés titkokat árul el a kert
A hatodik magyar nyelven megjelent könyvénél tart Peter Wohlleben: az eddigiekben már esett szó egymással kommunikáló fákról, az állatok érzelmi életéről, általános erdei szabályokról és praktikákról, illetve azokról a hálózatokról, amelyek miatt egyáltalán erdő lehet az erdő.
Megjelent tőle egy gyerekkönyv is, természetesen erdőismereti témában – ami nem is meglepő, mert Wohlleben talán a legismertebb német erdész, aki az általa felügyelt bükkfaerdőben gyakran tart vezetett túrákat gyerekek és felnőttek számára. Gyakran hívják tévéműsorokba is, dokumentumfilmeket is készít, a magyar kiadásokkal együtt pedig elképzelhető, hogy a Szomszédokban Trokán Péter által alakított Szelényi János óta nem volt ekkora erdészceleb a környéken.
Wohllebennek 2007-ben jelent meg az első könyve, azóta szorgalmasan publikál. Magyarul idén megjelent kötete, A természet jelbeszéde a címében kissé félrevezető: ahogy az alcím alapján is sejteni lehet, szó van benne kertészkedő hangyákról, liftező ölyvekről, virágillatról és jégesőről is, de ezúttal az erdő helyett a kertben is megfigyelhető jelenségek állnak a középpontban. Persze több, a könyv által ismertetett praktikának a vadonban is hasznát veheti az ember, de több szó esik a kert közvetlen környezetéről, mint magáról az erdőről.
Vannak néha ismétlések
A szerző rajongói ennek megfelelően többször is érezhetik úgy, hogy Wohlleben ismétli magát, és sok olyan érdekességet is leír, amiről már volt szó A természet rejtett hálózatában. Ez nem feltétlenül baj: ahogy Erich Kästner is írta az Emil és a három iker előszavában, bűnös elbizakodottság lenne azt feltételeznie az írónak, hogy minden olvasója keni-vágja az életművét. Ennek megfelelően Wohlleben is ismétli magát néha, de annyi baj legyen.
A könyv egyik fele a kertben (és környékén) megfigyelhető jelenségekről szól, a másik pedig magáról a kertről, de a kettőt a szerző nem különíti el szigorúan egymástól, sőt, egy-egy oldalon még lazán kapcsolódó érdekességeket is közbevet. A könyv legérdekesebb része persze azokhoz a népi megfigyelésekhez köthető, amelyekből mindenki ismer néhányat, aztán vagy bejönnek, vagy nem – olyasmik, mint hogy ha este piros az ég alja, szeles idő várható (vagy én ismertem ezt rosszul, vagy a németek mást figyeltek meg: a könyvben ez a jó idő hírnöke). Wohlleben itt valamelyest lehűti a népi időjósok lelkesedését: egyrészt ezek a jóslatok korántsem olyan megbízhatók, mint a meteorológusok előrejelzései, másrészt pedig csak akkor érnek valamit, ha keleti vagy nyugati szél fúj.
Vannak időjós növények is: ilyen például a szártalan bábakalács (Carlina acaulis), vagy akár a gyakori százszorszép (Bellis perennis) is. A növények érzékelik a páratartalom változását, és ha eső várható, becsukódnak a virágok. A hétköznapokban a százszorszép hozzáférhetőbb időjósnak tűnik, mint a bábakalács, ez utóbbi ugyanis Németországban és Magyarországon is védett. Hasonlóan érdekes rész az is, ahol az erdész a madarak énekét ismerteti: a pinty dalának megváltozásából lehet tudni, ha eső közeleg (apróbb szépséghiba, hogy nekem például halvány elképzelésem sincs róla, hogy hogy dalol egy pinty. A feketerigót és a mátyásmadarat ismerem, de azok sajnos erre nem jók).
A varázslatos bábakalács
Ez a rész a kerten kívül is hasznos lehet, a könyv második felében viszont már kifejezetten a kertekről van szó, a talaj jellegének megállapításától odáig, hogy milyen növényeket érdemes telepíteni a kertünkbe, és milyeneket nem. Wohlleben például nem javasolja, hogy a felmelegedés miatt kifejezetten melegkedvelő növényeket válasszunk, ahogyan azt sem, hogy elkényeztessük a növényeinket: a túl gyakori öntözés és trágyázás hatására elkényelmesednek, és könnyebben áldozatául esnek akár egy rövidebb vízhiányos időszaknak vagy a hirtelen beköszöntő fagynak.
A természet jelbeszéde persze nem igazán kertészeti könyv, így néhány alapinformáción kívül inkább csak érdekességeket közöl azokkal, akik egy kerttel közelebb vannak az erdőhöz, mint a panellakók, de nem feltétlenül tudják, mi hogyan működik benne. Wohlleben erdésztől szinte kötelező módon kitér olyan kérdésekre is, hogy mi a teendő, ha az ember elhagyottnak tűnő állatot talál. Ez persze minden tavasszal előkerülő téma, de ahogy a szerző megjegyzi, hiába él falun, még ott, az erdő mellett sem tudja mindenki, hogy a látszólag magára hagyott őzet békén kell hagyni.
Madáróra, órairánytű
Ha valaki ezzel kezdi az ismerkedést a szerzővel, A természet jelbeszéde jó, de az Erdei kalauz vagy A természet rejtett hálózata után egy kicsit kevésnek hat, már csak azért is, mert előfordul néhány többször is említett érdekesség vagy adat. Kiskerti tanácsadónak önmagában kevés, arra viszont jó, hogy felébressze az olvasó kíváncsiságát, aki ezután talán több nyomra is figyel majd a közvetlen környezetében, és tulajdonképpen elég menő az is, ha a madárdal alapján meg tudod határozni, hogy hány óra van, vagy az órád és a Nap segítségével meg tudod mondani, merre van észak. Első lépésnek meg már ez is jó, a vadnyomok megfejtésére meg akad még számos más könyv is, ha pedig az ember túlesett mindegyiken, ideje újra elővenni a Winnetout.
(Peter Wohlleben: A természet jelbeszéde – kertészkedő hangyák, liftező ölyvek, virágillat és jégeső. Park Kiadó, Budapest, 2021, fordította: Malyáta Eszter)