Az óriáspandáknak árt a túl sok ideális élőhely

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A kevesebb néha több alapelvének biológiai bizonyítékával szolgál az a Conservation Biology folyóiratban megjelent tanulmány, amelyet a brit Guardian hétfőn ismertetett. Amerikai és kínai vadbiológusok nemrégiben arra a következtetésre jutottak, hogy a sokáig a kihalás szélén álló, de még mindig a veszélyeztetett óriáspandák (Ailuropoda melanoleuca) Kínában zajló élőhelyvédelmi programja annyira jól sikerült, hogy az már kockáztatja a faj populációszintű egészségét. 

A kutatók a délnyugat-kínai Volong Nemzeti Parkban élő jelentősebb állomány ürülékének genetikai elemzésével és számítógépes modellszámításokkal meglepő összefüggést tártak fel a genetikai sokszínűséget szavatoló génáramlás és az élőhely minősége között. Azt találták, hogy amennyiben egy adott populáció által lakott területen 80 százalék fölé nő az ideális bambuszerdők aránya, akkor erősen csökken a génáramlás mértéke. Magyarázatuk szerint ennek az az oka, hogy az erőforrások bősége miatt a pandákat semmi sem kényszeríti vándorlásra, ezért más populációkkal sem kerülnek kapcsolatba, így nincs esély a vérfrissítésre. 

Fiatal óriáspandák a délnyugat-kínai Volong Nemzeti ParkbanFotó: Xinhua via AFP

Az eredmény természetesen nem kérdőjelezi meg az élőhelyvédelem létjogosultságát, ugyanakkor rávilágít arra, hogy a részben tökéletlen környezet akár még előnyöket is nyújthat. A kutatók szerint a mozaikosabb szerkezetű, ökológiai folyósokkal összekapcsolt táj dinamikusabb génáramlást generál – érdemes tehát ezt a szempontot is figyelembe venni a természetvédelmi stratégiák újra tervezésekor. 

Korábbi kapcsolódó cikkeink: