Aki nem fér bele a 21 éves korában hordott nadrágjába, annál fennáll a cukorbetegség kockázata

2021.09.28. · tudomány

Azok az emberek, akik nem férnek bele a 21 évesen hordott farmerjükbe, fokozottan kitettek a kettes típusú diabétesz veszélyének – mondta az anyagcsere-betegség egyik legnagyobb mai szakértője, Roy Taylor, a Newscastle Egyetem professzora. Ezek az emberek ugyanis túl sok zsírt cipelnek magukon – tette hozzá.

Taylor a betegségről évente megrendezett tudományos konferencián egy kutatás korai eredményeit prezentálta, amely arra jutott, hogy az átlagos testsúlyú cukorbetegek is „remissziót” érhetnek el, ha leadnak a súlyukból. Erről a témáról korábban a Qubit is részletesen írt: a remisszió a kettes típusú diabétesznél a betegség visszavonulását, visszafordulását jelenti, amikor a páciensnél gyógyszer nélkül is elérhető a 6,5% (vagy 48 mmol/mol) alatti HgbA1C érték. Teljes remisszióról akkor beszélünk, amikor az előző három hónap átlagos vércukorértékét jelző mérőszám 5,7% alá csökken, és ott is marad. Mindez nem azt jelenti, hogy a betegség gyógyítható, de a remisszió új irány a kezelésében, kézben tartásában.

A Taylor által prezentált kutatás szerint 12-ből 8 embernek sikerült visszafordítania állapotát azzal, hogy 15 százalékot leadott a testtömegéből. A résztvevőknél annak ellenére alakult ki a betegség, hogy testtömegindexük a normál tartományba esett. A fogyózással azonban sikerült a máj és a hasnyálmirigy zsírszintjét csökkenteni, így a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjei a jelek szerint újra aktívvá váltak. A kutatást vezető Taylor a konferencián úgy fogalmazott: „az orvosok gyakran úgy gondolják, hogy a kettes típusú diabéteszt a nem elhízott embereknél valami más okozza. A mi kutatásunk azt mutatja, hogy ha egy átlagos alkatú ember 10-15 százalékot lead a testtömegéből, jó eséllyel megszabadulhat a cukorbetegségétől.”

Nem voltak elhízva, mégis fogyókúráztak

A kísérleti alanyok testtömegindexe átlagosan 24,5 volt, ennek ellenére komoly fogyókúrának vetették alá magukat, amibe beletartozott, hogy két hétig csak alacsony kalóriatartalmú folyadékokat – leveseket és shake-eket – fogyasztottak, amivel mindössze 800 kalóriát vettek magukhoz naponta. Három kört megcsináltak ebből a fogyasztóprogramból egészen addig, amíg testsúlyuk 10-15 százalékát le nem adták.

Ezután különféle vizsgálatoknak vetették őket alá, és kiderült, hogy mindegyiküknél csökkent a hasnyálmirigy és a máj elzsírosodása, emellett a 12 alany közül nyolcnak remisszióba került a cukorbetegsége, azaz a vértesztek szerint gyógyszerek nélkül is huzamosabb ideig a normális tartományba került a vérukorszintje.

Bár ezek csak előzetes eredmények, „világosan kiderül belőlük, hogy a diabétesz oka nem az elhízás, hanem az, hogy valaki túl nehéz a saját testének. Aki nem fér bele a régi nadrágjába, azon túl sok zsír van, tehát fennáll nála a kettes típusú diabétesz kialakulásának kockázata, még ha nem is túlsúlyos” – fogalmazott Taylor.

A kutatást finanszírozó Diabetes UK program vezetője, Lucy Chambers üdvözölte az eredményeket, de arra figyelmeztetett, hogy ezek még nagyon korai megállapítások, a végleges eredmények jövőre várhatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás