Budapesten, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban október első napjaiban zajlott a 100 óra csillagászat című tudomány-népszerűsítő eseménysorozat, amellyel a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont a Nemzetközi Csillagászati Unió kezdeményezéséhez csatlakozott.

A tudományos népszerűsítésben mindig is élenjáró magyar csillagászok a nagyközönségnek szánt négynapos esemény előtt sajtóbejárást szerveztek. A Qubit legföldhözragadtabb munkatársaként engedve a szívélyes invitálásnak felkerekedtem, és szeptember utolsó estéjén felautóztam a Normafa szomszédságában, a Konkoly-Thege Miklós úton található csillagdába.

Elsősorban nem is a patinás obszervatórium, hanem a szűkebb szakmán kívül is egyre ismertebb Kiss László főcsillagász miatt, aki messze földön híres előadói képességeiről és az élvonalbeli standuposakat is kenterbe verő humoráról. A Qubit egyébként három éve készített interjút a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont pár éve Ausztráliából hazacsábított, szabadkai születésű főigazgatójával.

A Galilei-élmény és a 19. századi atomóra

A csillebérci rengetegbe ékelődő négyhektáros ősfás területen található Svábhegyi Csillagvizsgáló 2019 óta már nemcsak kutatóhely, hanem a nagyközönség által is látogatható interaktív élményközpont, amelynek legfőbb rendeltetése a tudomány népszerűsítése. „Havonta több ezer ember tapasztalhatja meg itt a Galilei-élményt, vagyis az első távcsőbe pillantás élményét” – tudhattam meg pár perccel az érkezés után Rózsahegyi Márton csillagásztól, aki nem mellesleg a látogatóközpontot üzemeltető nonprofit cég projektmenedzsere is. A Svábhegyen álló obszervatóriumok és távcsöveik ma már nem szolgálnak kutatási célokat, részben a budapesti ég fényszennyezettsége, részben az itteni eszközök kora miatt. A hazai optikai megfigyelések jórészt a Piszkéstetői Obszervatóriumban történnek, de ezek eredményeit a svábhegyi irodákban dolgozzák fel a csillagászok – közel hetvenen, köztük számos neves külföldi tudóssal.

Arról, hogy mi zajlik a csillagvizsgálóban, amikor látogató- és élményközpont funkcióban üzemel, az ifjúsági és felnőtteknek szóló népszerűsítésben egyaránt rutinos bemutatócsillagászok beszéltek. Mindenekelőtt kiderült, hogyan kell kiejteni a patinás intézmény alapítójának nevét, akiről egyébként az ide vezető utat is elnevezték, vagyis Konkoly-Thege Miklósét: i-vel! Tehát kimondva konkoli, és semmiképpen sem konkoj!

Erre a meridiánház megtekintése közben derült fény. Ahogy arra is, hogy a százéves épületnek nevet adó műszer, amellyel a delelő Nap mindenkori helyzetének kiszámításával lehet az időt mérni, olyan precíz, hogy a közelmúltig az államvasutakat is innen látták el pontos idővel. A meridián máig megbízható kronométer, és csak az atomórák megjelenése után lett osztályrésze a kényszernyugdíj.

Konkoly-Thege, a regénybe illő polihisztor

A korábbi tudomány-népszerűsítés, vagyis az évtizedek alatt bemutatócsillagászról bemutatócsillagászra hagyományozott szóbeli közlések sorozata frappánsan tömörré csiszolta az eredettörténetet is, amely szerint a svábhegyi csillagdát bizonyos Konkoly-Thege Miklós nevű felvidéki nemesembernek köszönheti az utókor. Az 1800-as évek második harmadában a Komáromtól mintegy 15 kilométerre északra található ógyallai birtokán Konkoly-Thege a fürdőházát alakította át obszervatóriummá.

Konkoly-Thege egyébként olyan Jókai-regénybe illő polihisztor volt, aki tudott mozdonyt és gőzhajót is vezetni. Ennek ellenére, vagy épp ezért csillagászként írta be magát a nagybetűs történelembe. A kozmosz megismerését ugyan nem érinti, de hősünk állítólag úgy számolt le a kapitánysággal, hogy amikor az Osztrák-Magyar Monarchia felkérte az Esztergom-Budapest-Esztergom viszonylat menetrendszerű működtetésére, ő méltóságán alulinak tartotta a feladatot, és tömegkarambollal igazolta alkalmatlanságát: saját hajóját kormányozva kövér gőzzel letarolta a pesti rakparton horgonyzó vízi alkalmatosságok majdnem mindegyikét. Károkozása felmentette a megbízás alól.

A lényeg persze nem ez, hanem hogy a kor legmodernebb eszközeivel felszerelt ógyallai privát csillagdájában elkötelezett tudományossággal foglalkozott a szélességméréssel, és nemzetközileg is értékelt eredményeket mutatott fel az üstökösfelfedezés és -megfigyelés terén. Örökös híján a pozsonyi és a budapesti tudományegyetemnek is felajánlotta csillagvizsgálóját, sőt a magyar államnak is, de csak az után sikerült 1896-ban a Magyar Királyi Asztrofizikai Obszervatóriummá nyilvánítani az ógyallai magánintézményt, hogy őt magát országgyűlési képviselővé választották.

A felvidéki intézmény az első világháború végén költözött a budai hegyekbe: a csehszlovák határzár előtt pár nappal sikerült vonatra pakolni az egész ógyallai eszközparkot, amely az 1921-ben megépült Svábhegyi Csillagvizsgáló 4 hektáros területén felhúzott épületekben szolgált az elmúlt évszázadban. Ahol, hívták fel figyelmünket, az épületek nem aszerint viselik nevüket, hogy mennyi van belőlük, hanem a ma már elektronikusan kinyitható kupolájuk alatt rejtőző teleszkópjuk mérete alapján. Vagyis a távcső inchben mért átmérője és lencséjének nagysága magyarázza, hogy miért van a 6-os mellett a 24-es.

A téridőtrambulin és a plüssbolygók

A bemutatócsillagászok az ifjúsági tudomány-népszerűsítésből is ízelítőt adtak. A valódi kutatómunkát is folytató, de ezzel párhuzamosan gyerektáborokat, asztromatinékat és a laikus publikumnak szóló beavató programokat is vezető fiatal tudósok a gravitáció mibenlétét szemléltető téridőtrambulinra a legbüszkébbek. Az eszköz voltaképpen egy kifeszített lepedő, ami maga a téridő. Az erre elhelyezett különféle nagyságú gömbök pedig a kozmikus objektumok, fekete lyukak, csillagok és bolygók.

Az ifjúság számára plüssből készült bolygómásolatokkal szokták bemutatni a Naprendszert, a csillagvizsgáló kertjében pedig az azon belüli távolságokat. A labda méretű modellekkel a négyhektáros parkban meg is lehet alkotni a léptékarányos modellt.

Szürkeállomány

Kiss főigazgató szórakoztató kiszólásokkal tarkítva arról is tájékoztatott, hogy tudomány-népszerűsítési programjaiknak nem csupán az a célja, hogy szélesebb körben is igazolják, érdemes rájuk költeni az adóforintokat. Mint mondta, a csillagászati tehetséggondozás és utánpótlás-nevelés nemcsak küldetésük része, de működésük egyik legfontosabb fogaskereke is, mivel azon dolgoznak, hogy minden érdeklődő rátaláljon a helyére a csillagászat világában: van, aki lelkes távcsöves megfigyelő és tájékozódó lesz, más diákolimpián érmes, megint más csillagászat vagy fizika szakon tanul tovább, hogy aztán az alkalmazott területeken teljesedjen ki mint asztronómus, kozmológus, műszer- és eszközfejlesztő, esetleg űrhajós.

Tudni kell ugyanis, hogy a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont számos nemzetközi űrcsillagászati projektben is részt vesz, illetve részt vett. A svábhegyi kutatók tagjai voltak például azoknak a nemzetközi munkacsoportoknak, amelyek a 2009 és 2018 között működő, NASA vezette Kepler/K2 exobolygó-kereső űrmisszióban dolgoztak.

De részt vesznek a mostani évtized egyik legfontosabb csillagászati projektjében, amelyben a Gaia műhold mintegy kétmilliárd csillag pontos pozícióját és mozgását méri majd fel, kiderítendő a Tejútrendszer kialakulásának és fejlődésének történetét. De a magyar csillagászok tervezik és készítik az Európai Űrügynökség Ariel infravörös űrtávcsövének egyes alkatrészeit is, ezáltal feltérképezhetővé válhat az exobolygók légköre.

A csillagvizsgáló csapata a koronavírus kezdetén nagyon aktív online jelenlétbe kezdett, ahogy ők mondták, „elhozták a csillagvizsgálót az embereknek”, és ez a misszió jelenleg is zajlik. Novemberben indul a Galaxis Útikalauz című interaktív, online műsoruk újabb szériája, csütörtökönként pedig az Élő Csillagászat Kiss Lászlóval műsor tájékoztatja a nézőket a csillagászat és űrkutatás aktuális eseményeiről. A legforróbb űrkutatási eredményeket, űrszonda-felbocsátásokat pedig szakkommentárral közvetítik élőben – legközelebb ilyen a csillagászvilágot izgalomban tartó James Webb űrtávcső évek óta halogatott kilövése lesz decemberben.

Korábbi kapcsolódó cikkeink: