Az északi félteke tudósai dominálnak a klímakutatásban, és ez baj

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az elmúlt öt év legtöbbet idézett 100 tudományos publikációjának szerzőgárdájában elvétve akad olyan kutató, aki a klímaváltozás által leginkább sújtott régiók valamelyikéből származik – olvasható A sokszínűség hiánya az éghajlatkutatásban címmel a Carbon Brief brit klímapolitikai honlapon megjelent elemzésben.  

A vizsgált publikációkat jegyző 1300 tudós mintegy 90 százaléka észak-amerikai, európai vagy ausztráliai felsőoktatási intézmény munkatársa, míg az afrikai kontinens, ahol a világ népességének mintegy 16 százaléka él, a szerzők kevesebb mint 1 százalékát adta, és a tíz afrikai szerző közül nyolc a Dél-Afrikai Köztársaságban dolgozott. A kutatásokat vezető első szerzők között pedig egyetlen afrikai vagy dél-amerikai tudós sem akadt, míg az ázsiai első szerzőt feltüntető hét tanulmányból öt kínai volt. Az 1300 szerző soraiban mindössze 12 nő akadt. 

„Amennyiben az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatások túlnyomó többségét nagyon hasonló háttérű emberek, vagyis az északi félteke országaiból származó férfi tudósok végzik, akkor az ő érdekeik, tudásuk és tudományos képzettségük szükségszerűen torzítja az éghajlatváltozással kapcsolatos globális tudásanyagunkat, nem véletlen, hogy az ismereteink nagy része a hűvösebb éghajlatú, északi régiókra vonatkozik” – idézi a BBC az elemzést jegyző Ayesha Tandon klimatológust. 

Tudósok a jövőért feliratú transzparens a 2019-es novemberi klímatüntetésen StuttgartbanFotó: TOM WELLER/dpa Picture-Alliance via AFP

A déli félteke tudományos felzárkózását több minden gátolja, kezdve a hiányos finanszírozással, amely gátolja a drága számítógépes szimulációk futtatását, folytatva azzal, hogy az érintett régiók felsőoktatási intézményeiben az oktatási tevékenység háttérbe szorítja a kutatási tevékenységet.

Tandon szerint a tehetősebb országok kutatói látszólag igyekeznek együttműködni a fejlődő világbeli kollégáikkal, de ezek a kooperációk többnyire egyoldalúak. Tudományos körökben helikopteres kutatásnak nevezik azt az elterjedt metódust, amikor a doktoranduszaival együtt megérkező északi tudós a helyi partnereit afféle logisztikai, kulturális, nyelvi, adminisztrációs segéderőként használja és nem tudományos munkatársként dolgoznak együtt. 

Tandon szerint a rendszerszintű tudományos egyenlőtlenség felszámolása azért is fontos volna, mert a klímaváltozás által leginkább érintette területek kutatóinak bevonása nélkül az ottani társadalmak sem vehetők rá a szükséges változtatásokra, mindenekelőtt azért, mert saját tudósaik nélkül magát a problémát sem értik meg. 

Korábbi kapcsolódó cikkeink: