A tudósnők sikerképlete más, mint a férfiaké

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Napjaink és talán korunk hősének, az itthon már díjakkal és oklevelekkel elhalmozott Karikó Katalinnak korántsem volt mindig diadalmenet az élete. A sok elutasítás és kudarc ellenére ő mégis évtizedeken át rendületlenül folytatta a kutatásait, amelyek aztán alapul szolgáltak az emberek millióit megmentő Pfizer és Moderna oltások kifejlesztéséhez.

De hogyan lesz valaki elismert és sikeres kutató a tudományos pályán, és miként bontakoztathatja ki tehetségét számtalan kudarc után is? A siker titkát megismerhettük Barabási Albert-László A képlet című, 2018-ban megjelent könyvéből. E szerint a teljesítmény vonzza a sikert, de azt nagymértékben a hálózatok határozzák meg. Ha pedig kitartó vagy, azon a területen, amiben már van tapasztalatod és sikereid is, egyre többször és egyre nagyobb sikereid lesznek:

Alkalmasság x Korábbi siker = Jövőbeni siker

Vajon a siker ezen receptje mennyiben módosul, ha valaki nőként próbál helyt állni az akadémiai pályán? A „korábbi siker” az első generációs női kutatóknál nem adott, és mivel a nők viszonylag kevesen vannak magas szintű kutatási pozíciókban, nincs biztos támogató hálózatuk sem. Ráadásul még mindig számos sztereotípia él velük szemben.  Ezért a tudományos világ babérjaira törő kutatónőknek sikertelenségek egész során kell átvergődni magukat. A kudarcok elkerülésének vagy a mesterségesen képzett akadályok legyőzésének egyik bevált módszere, hogy kevésbé népszerű területeken kutatnak vasszorgalommal. 

Most három nő tudományos sikerképletét igyekszem felvázolni, olyanokét, akik az RNS-kutatásaik révén jutottak el a legmagasabb szintű szakmai elismeréshez: Jennifer Doudnáét, Emmanuelle Charpentier-ét, akik tavaly kaptak Nobel-díjat a génszerkesztési eljárás kidolgozásáért, és Karikó Katalinét, akit sokan tartanak erre a díjra esélyesnek.  

DNS-forradalom

A DNS kutatása az elmúlt évtizedekben is az egyik legnépszerűbb tudományos terület volt, és ez a kiemelt figyelem a következő években, évtizedekben nyilvánvalóan csak fokozódni fog. Watson és Crick 1953 márciusában írták meg a mindössze 975 szóból álló, korszakalkotó cikküket a DNS szerkezetéről. Felfedezésükért 1962-ben kaptak orvostudományi Nobel-díjat. Kutatótársuk, Rosalind Franklin, akit a férfiak csak Rosie-nak neveztek, már nem szerepelhetett a díjazottak között, 1958-ban 37 évesen hunyt el petefészekrákban. A DNS szerkezetének feltárásban vállalt úttörő szerepéért sem életében, sem azóta nem kapott méltó elismerést.

A jelenlegi sikereket viszont a sokáig kevésbé érdekesnek tartott RNS kutatása hozta meg. Az RNS, azaz a ribonukleinsav a DNS-hez hasonló polimer óriásmolekula, amely sok ismétlődő egységből épül fel. Minden szervezet RNS-molekulák segítségével szintetizál fehérjéket. A szerves bázisok az RNS-ben adenin (A), citozin (C), guanin (G) és uracil (U) lehetnek (a DNS-ben az uracil helyett timin (T) található). A továbbiakban az RNS-kutatással elért eredményeikért méltán elhíresült három kutatónőről lesz szó.   

Kezdőlépések, kívülállás

Bevallom, engem különösen a korai életút foglalkoztat. Egy nő tehetségének kibontakoztatásához ugyanis részben más feltételek kellenek, mint ami a siker univerzális (és inkább férfiakról szóló) receptje szerint elégséges. Társadalmunkban, beleérte az iskolát is, máig sok a nőellenes vagy egyszerűen csak a nőkkel szemben sztereotip séma és reakció, ezekbe minden nő előbb-utóbb beleütközik, de fiatalabb korban még nagyon nehéz ezeket felismerni, és jól kezelni. A nőket máig inkább a megfelelésre, semmint az irányításra nevelik, és, ha a család már nem is, az iskola vagy a munkahely nagyon gyakran ezt várja el tőlük. A másokkal mindig udvarias, segítőkész magatartás nemcsak, hogy időigényes, energiarabló, de bizony nagyon káros is lehet a tudományos pályán. Ahhoz ugyanis, hogy valami új szülessen, épp az ilyen megfelelésektől kell időben megszabadulni, ehhez pedig sokszor célszerű kívülállónak maradni. 

Ez azonban egyáltalán nem könnyű, mert az akadémiai világ manapság szigorú kvantitatív keretek közé szorított, a gyakori értékelésektől, citációs számoktól az akkreditáción át minden előre beszabályozott. Talán nem véletlen, hogy megannyi kötöttség között vergődő egyetemi ember közül sokszor épp azok mutatnak fel átütő teljesítményt és sikert, akiknek sikerül ezektől az elvárásoktól ideig-óráig szabadulni, időt szakítva az önálló kutatásokra is. Ha végigtekintünk a tudomány történetén, sokszor azt látjuk, hogy azok az emberek, akik kreativitásuk folytán valami újat alkottak, ritkán illettek bele koruk merev struktúráiba, esetleg még az iskolában sem tűntek kimagaslónak, ha pedig ráadásul nőként választották ezt a pályát, kislánykorukban egészen biztosan kaptak jó pár eltántorító, kiábrándító megjegyzést, amelyeken legsikeresebben távolságtartással és kívülállással lehet felülkerekedni.

Génszerkesztőnők

Jennifer Doudna, aki 2020-ban megosztva kapta a kémiai Nobel-díjat a génszerkesztés felfedezéséért, gyermekkorában Hawaii szigetén nevelkedett, ahol megjelenésével (fehér bőrű és kékszemű) jelentősen eltért a helyi iskolástársaitól, ezért aztán sokat csúfolták. Doudna már nagyon korán kívülállónak, sőt kirekesztettnek érezte magát, és a kiközösítés elől a könyvekhez menekült. Iskolásként megpróbált a természetjárás és biológiai kutatások révén ebből a különállásából előnyt kovácsolni. Majd elkezdett a biológia iránt érdeklődni, de ez a különálló attitűdje egész élete során megmaradt. Kezdő kutatóként igyekezett olyan témákat választani, amelyek mások számára nem voltak népszerűek.  

Fotó: MIGUEL RIOPA/AFP

A DNS-kutatás fenegyerekei, Watson és Crick szemtelenségükről voltak híresek, és óriási önbizalmuknak köszönhető, hogy könnyedén legyőzték a kudarcokat, Rosalind Franklinra is és Jennifer Doudnára is azonban inkább a tartózkodás volt a jellemző. Tisztában voltak értékeikkel, de folyamatosan védeni kellett ezeket másoktól. Doudnának például időben fel kellett ismernie, hogy a szintén génszerkesztési eljárással foglalkozó, nagyhírű Feng Zhang teamjében neki csak másodhegedűsi szerepet szántak, ezért és részben jogi viták miatt otthagyta közös cégüket, az Editas Medicine-t, ami a génszerkesztés számos prominens kutatóját fogta össze.

Sok tudósnő pályája a különállás és az óvatos együttműködés örökös dilemmájára épül. Ráadásul nemcsak a pálya korai szakaszában kell ébernek maradni. Ha egy nő korábban már elismert munkája révén belép egy tudományos együttműködésbe, gyakran találja magát abban a helyzetben, különösen a férfiak által uralta területeken, hogy az addigi munkája, sikere csupán a belépéshez volt elég, a team-en elül ismét megindul a nők segéderőkké lefokozása, akik munkáját háttérmunkának tekintik csak. Barabási is megjegyzi, hogy a nők nagy kockázatot vállalnak a csapatmunkával. Sőt megemlíti, hogy a “női közgazdász, aki férfiakkal együtt publikál, jobban tenné, ha inkább nem is publikálna.” Mivel általában azokat az embereket ismerik el, akik már korábban is kaptak elismerést, a nők sikere egy férfiszakmában könnyen beárnyékolódik, mert a férfiak korábbi sikere a férfiak pozícióját erősíti, és nem a teamben dolgozó nőkét. Ez amúgy Barabási negyedik sikertörvényéből is következik, ami szerint míg a csapat sikere a sokféleségben és az egyensúlyban rejlik, a babérokat mindig egyvalaki aratja le: egy vegyes teamben inkább a férfi.

A folytonos védekezés lehet az oka annak, hogy a nők sokszor csak a különálló szerepében tudják kutatásaik sikerét biztosítani, például úgy, hogy kevésbé feltárt kutatási területeket keresnek maguknak. Míg a Humán Genom Program miatt mindenki a DNS-eket kutatta, Doudna figyelme a DNS-sel szemben elhanyagolt RNS felé fordult. Ma már tudjuk, hogy ez a fordulat fényesen megtérült. Az RNS szerkezetéről szóló átütő publikációja 1996-ban jelent meg a Science című tudományos folyóiratban (neve, mivel a laboratórium vezetője volt, a szerzők között utolsóként szerepelt). 

A génszerkesztés másik fontos alakja, Emmanuelle Charpentier kislánykorában még művészi ambíciókat dédelgetett magában, balettművész szeretett volna lenni. Tizenkét éves korában, amikor a párizsi Pasteur Intézet mellett sétált el mamájával, azonban kijelentette, hogy ha nagy lesz, az lesz majd a munkahelye. Szokatlan kezdés. De vajon mi lehet a közös a művészi és tudományos pályán? A balett ugyanannak a mozdulatsornak napokon, heteken, hónapokon keresztül való begyakorlására épül. Ez a kitartás nagyon hasznosnak bizonyult a kutatói munkában is, ahol ez a fajta módszertani következetesség és kitartás elengedhetetlen. Ugyanakkor ő is kívülálló volt. Emmanuelle Charpentier számára a gyakori lakóhely és laborváltoztatás jelentette az örökös kívülállást, és egyúttal persze az inspirációt is, hiszen ezek a változások az új környezethez való alkalmazkodást igényelték, és egyúttal a kutatás fókuszának módosításait is jelezték. Párizs, New York, Bécs, Umea, Berlin. 

Doudna és Charpentier külön-külön is elismert kutatók voltak, de nem ismerték egymást személyesen, amikor 2011-ben egy Puerto Rico-i mikrobiológiai konferencián összefutottak. Bár az ő együttműködésük sem volt mindig felhőtlen, a két nő mégis jobban együtt tudott működni, a meglévő konfliktusokat jobban ki tudták simítani, mint Dounda rövid tudományos együttműködése során Feng Zhanggal. 

Vakcinakutató "asszonyság"

Mi, magyarok manapság persze az mRNS alapú oltások kifejlesztésében kiemelkedő szerepet játszó Karikó Katalinra vagyunk a legbüszkébbek. Katalin élete szintén a mainstreamtől való eltérés iskolapéldája. Kezdő kutatóként felettese még a halgazdaságba küldte a labor helyett. Önkritikus szavai szerint, ha Magyarországon marad, csak panaszkodó, középszerű kutató vált volna belőle. De nem maradt, 1985-ben pénz és ismertség nélkül fogta a családját, és –korabeli szóval– disszidáltak itthonról.

Fotó: Cseke Csilla/MTI/MTVA

Az Amerikába áttelepült fiatal biokémikust ott is számos kudarc érte, ő a sok megpróbáltatás dacára is kitartott kutatási területe mellett. Bár a kutatási pályázatokon sorra elutasították: életében mindösszesen egyetlen grantot nyert el, és sosem tervezhetett előbbre 2-3 éves kutatói projekteknél. 1995-ben az University of Pennsylvanián betöltött pozícióit is elveszítette, ráadásul ez idő tájt rákbetegség gyanúját is vizsgálták nála, de ő nem tört össze, nem torpant meg, rendületlenül folytatta a kutatásait. Sokkal később a mainzi BioNTech cég alelnöke lett. Az mRNS-en végzett kutatásai nemcsak a koronavírus-járvány során alkalmazott vakcinák kifejlesztésében jelentenek biztos alapokat és komoly reménységet, hanem számos más betegség (pl. a Zika-vírus vagy épp a rák) gyógyítása terén is.  

Katalin ma is türelmes, szerény, aki még a tengernyi, oltás miatt aggódó magyar honfitársa kérdésére is igyekszik válaszolni. Most, amikor az MTA díszvendége, egykori városának, Szegednek, ahol 36 éve leépítették, immár díszpolgára, sincs benne semmi nagyzolás, nem sztár, nem fenegyerek. A sok munka beérett gyümölcsét szerényen viselő kutató maradt. 

Innováció és üzlet

Az Egyesült Államokban Vannevar Bush vezette be azt a gondolatot, hogy az innovációt elsősorban a tudományos, egyetemi szférába kell telepíteni, valamint a kisebb kereskedelmi laboratóriumokba, nem pedig az állam által létrehozott óriáslaboratóriumokba, mint az például az atombomba-projekt idején történt. Bush elgondolása szerint az állam aztán ezeket a jól működő tudományos laborokat finanszírozza. Ez a fajta újítása később hatalmas sikereket hozott az amerikai tudományos életben az innovációk terén. Fokozottan igaz ez a biotechnológia világában, ahol erős üzleti érzékkel is kell rendelkezni, időben kell lépni, szabadalmi igényt bejelenteni, nem elég “csak” jó kutatónak lenni, a tudást meg is kell védeni.  

2019 júliusában egy afro-amerikai, sarlósejtes betegségben szenvedő nő vállalkozott arra, hogy a CRISPR-Cas9 révén génterápiában részesüljön. Előzőleg őssejteket vontak ki a véréből, majd ezeket génszerkesztési eljárásnak vetették alá, hogy azután visszafecskendezzék a szervezetébe. A terápia klinikai vizsgálatát Emmanuel Charpentier CRISPR Therapeutics nevű cége végezte nagy körültekintéssel. A CRISPR-injekció beadása után a páciens első reakciója sokkoló volt, mert hirtelen lélegzethez sem jutott és a szíve is leállt, utána azonban a hála a könnyei peregtek le az arcán. A CRISPS-eljárás sikeresnek mutatkozott.   

Kutatói felelősség 

A génszerkesztés puszta lehetőségétől is meg lehet részegedni, hiszen a képzeletünkben fel sem érjük, hogy mennyi mindenre lehetne alkalmazni ezt a technológiát, nemcsak betegségek, de az életet megnehezítő állapotok, apróbb fogyatékosságok leküzdésére vagy esetleg biológiai előnyök kovácsolására. 2018-ban így járt, majd ezen bukott el Csienkuj He kínai kutató is, aki, a világon elsőként, a génszerkesztési eljárást az anyai szervezetbe beültetett és kihordott embriókon próbálta ki. Az így megszületett génszerkesztett ikerpár életük végéig viseli majd a következményeket; miközben a beavatkozás indoka erősen kétséges volt, a jogi és etikai engedélyezése pedig hiányos.    

Ami a morális megfontolásokat illeti, Jennifer Doudna egészen másképp reagált, mint a hirtelen sikeressé váló kutatók legtöbbje. Nemcsak kimagasló kutatóként beszélt erről a területről, de a génszerkesztésről szóló etikai gondolkodás motorjává is vált. Egyebek közt olyan kérdéseket feszegetve, hogy kik férhetnek hozzá ezekhez az eljárásokhoz? Milyen célból lehet ezeket igénybe venni? Csak gyógyításra vagy tökéletesítésre is? Örökölhető módon, vagy csak az adott személy génállományába beavatkozva? Így lett Doudna a felelős kutató igazi huszonegyedik századi példája. 

Charpentier is számos interjújában hangsúlyozta a génszerkesztők kétségeit, vívódásait. Tisztában volt vele, hogy ezzel az eljárással vissza is lehet élni. A nyilvánosság számára is nyitott tudományos fórumokon is szerepet vállat, így példásul a tavalyi Falling Walls egyik díszvendége volt. Előadásaiban azt a küzdelmet is felvállalta, hogy más nők számára is vonzóvá váljon a kutatói pálya. 

Karikó Katalin esetében a kitartó igyekezet mellett az oltásokkal kapcsolatos tévhitek eloszlatásában, a vakcinaevangelizációban vállalt társadalmi szerep is jelentős, számos interjújában, megnyilatkozásában igyekezett szakszerűen és türelemmel válaszolni az oltásokkal kapcsolatos félelmekre is.

Önméltatás, önkritika

A publikációkért, sikeres pályázati támogatásokért folyó versenyben számít az is, hogy ki mennyire tudja magát eladni, azaz mennyiben kész saját művét “egyedülállónak”, „áttörésnek”, “eredeti megközelítésnek” nevezni. A legtöbb kutatónő nehezebben hajlik erre a mára már elvárt öntömjénezésre, vagy ha meg is teszi, ezért rögvest agresszív karrieristának bélyegzik. Míg a férfiak hasonló dicshimnusza esetén az ilyesmi fel sem merül. 

Még kevésbé jellemző, hogy a kutató maga osztja meg a közvéleménnyel saját kétségeit. A Human Genome Program idején WatsonCrickCollins szinte egymásra licitálva emlegették, hogy megfejtették Isten nyelvét, az élet kódját. Elég csak Francis Collins: „Language of God” című könyvének címére gondolnunk. Vessük csak össze ezen merész állításokat Karikó Katalin szerény kijelentéseivel, miszerint ő nem járványszakértő, vagy Jennifer Doudna etikai állásfoglalásokat sürgető fellépésével a génszerkesztés kockázatai kapcsán. 

A tudósnők sikerének mintázata

A fenti három életútvázlat azt sugallja, hogy a tudósnők sikerének képlete bizonyosan és lényegesen bonyolultabb, mint férfi társaiké; és valami ilyesmi rajzolódik ki az töredékekből:

Alkalmasság + Kudarc- és frusztrációtűrés + Kívülállás + Szokatlan területek felé fordulás + Társadalmi felelősségvállalás = Női kutatói siker

A CRISPR-Cas9 génszerkesztés kidolgozói, Emmanuelle Charpentier és Jennifer A. Doudna tavaly Nobel-díjat kaptak. Sikerük remélhetőleg sok, kutatás iránt érdeklődő lányt sarkall majd arra, hogy akkor se adják fel tudományos álmaikat, ha félre akarják őket állítani, vagy, ha kevésbé népszerű területen tevékenykednek, mint a többség. A különállás néha igenis megtérül, mint ahogy az RNS felé fordulás is szép sikereket hozott a génszerkesztéssel foglalkozó kutatónőknek. És bizonyára kevesebben olvasnánk egészségesen ezeket a sorokat is, ha Karikó Katalin nem olyan állhatatos az mRNS kutatásában és az életmentő vakcinák fejlesztésében. 

A szerző bioetikus, jogász, a CEU tanára. A Qubiten megjelent további írásai itt olvashatók

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: