Az új norvég kormány kiállt a kőolaj és a földgáz mellett
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Szerdán ismertette energiapolitikájának részleteit a szeptemberi választásokat megnyerő balközép koalíció Norvégiában. Az új kormány azzal együtt szeretné tovább növelni az ország gazdaságához jelentős mértékben hozzájáruló olaj- és földgázipart, hogy elkötelezett a szén-dioxid-kibocsátások csökkentése mellett is – 2030-ig 55 százalékkal csökkentené a nettó kibocsátást az 1990-es szinthez képest.
„A gáz- és olajipart fejleszteni fogjuk, nem lerombolni” – fogalmazott az új kormánykoalíció a szerdai közleményében. Norvégia a legnagyobb nyugat-európai gáz- és olajkitermelő ország, ezért elmondásuk szerint óriási kihívás lesz a megújuló energiaforrásokra való átállás. A kőolaj az ország exportjának 40 százalékáért felel, és a GDP 14 százalékát teszi ki.
A gáz- és olajipar kérdése a választási kampány során is vitákat váltott ki, de a koalíció szerint a klímacélokat egyensúlyban kell tartani a társadalmi-gazdasági kérdésekkel: „A klímapolitikának igazságosnak kell lennie, nem lehet moralizáló.”
Ezeket a kijelentéseket két héttel az ENSZ klímacsúcsa, az idén Skóciában megrendezendő COP26 konferencia előtt tették, ahol azt várják az egyes kormányoktól, hogy minden eddiginél szigorúbb célokat fogalmazzanak meg a szén-dioxid-kibocsátások csökkentésének érdekében. Az ENSZ augusztusi jelentése szerint az emberiség fosszilis energiahordozókból származó kibocsátásai sosem látott mértékben járulnak hozzá a klímaváltozáshoz, ami katasztrofális hatásokkal járhat a bolygóra nézve.
Míg a norvég kormány az ország tonnánkénti szénadójának növelésével járulna hozzá a kibocsátások csökkentéséhez, a WWF Norvégia szerint ez nem elég, és inkább a kőolaj- és földgázkitermelés mértékét kellene csökkenteni. A szervezet szerint nem lehet csak úgy bemondásra kijelölni egy – az EU terveivel megegyező – 55 százalékos csökkentési célt, ha közben nem látszik, hogy ezt milyen módon szeretnék elérni, és úgy vélik, az olaj- és gázipar további támogatása nem tartozik a lehetséges megoldások közé.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Radikális változtatásokkal még elkerülhetjük a katasztrófát, de ha nem sikerül, élhetetlen pokollá válik a Föld
Csak rajtunk múlik, hogy a következő évezredben az Édenkertben vagy a Mad Maxben él majd az emberiség. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület jelentése lesújtó jövőképet fest, és arra figyelmeztet, hogy a tétlenség végzetes következményekkel járhat. Az államoknak, a cégeknek és a magánembereknek is cselekedniük kell.
Norvégia érintetlen sarkvidéki területeken készül beindítani a kőolaj-kitermelést
A terv veszélyezteti a környék törékeny ökoszisztémáját, Oroszországgal is feszültségeket okozhat, és még az sem biztos, hogy olyan nyereséggel lehet olajat termelni a kiszemelt területeken, mint amire a norvégok számítanak.
Az olajiparnak ideje szembenéznie azzal, hogy a sorsa a hanyatlás
Egyszer eljön a pont, amikor az energiaátállás miatt csökkenni kezd az olaj iránti kereslet, és ez jelentősen destabilizálhatja a piacot. Norvégiában 2017 volt az első év, amikor csökkent az olajfogyasztás. Hogyan gondolkodjanak hosszú távon az olajipari vállalatok? És a befektetők?