Mégsem európai bevándorlók voltak a kínai sivatag 4-5 ezer éves múmiái
A huszadik század elején Kína legnyugatibb tartományában, Hszincsiangban felfedezett múmiákról sokáig azt tartották, hogy még a bronzkorban nyugatról érkezett fehér emberek maradványai, akik Európából hozhatták be a mezőgazdasági technológiákat a Távol-Keletre. Egy friss genomvizsgálat azonban kimutatta, hogy nem bevándorlók, hanem bennszülöttek múmiáiról van szó, akik legfeljebb a szomszédos csoportoktól tanulhatták el a mezőgazdasági műveleteket.
A Nature-ben megjelent tanulmány szerint a mumifikálódott kínai gazdák származását egészen a kőkorszaki vadászó-gyűjtögetőkig vissza lehet vezetni, akik már 9000 éve is Ázsiában éltek. Ez azt jelenti, hogy bár genetikailag elszigetelt közösséget alkottak, más embercsoportoktól eltanulták az állattenyésztés és a növénytermesztés mikéntjét, vagyis a kutatók szerint az egyes népcsoportok különböző módokon vándoroltak (keveredéssel és anélkül) és terjesztették nézeteiket, technológiai újításaikat. „Az, hogy a különböző népcsoportokból származó emberek kereskednek egymással, nem feltétlenül jelenti azt, hogy házasságot is kötnek, vagy gyerekeket nemzenek” – mondta Michael Frachetti, a St. Louis-i Washington Egyetem régésze.
A múmiákra a közép-ázsiai Takla-Makán sivatagban bukkantak rá, a Hsziaoho kultúrához tartozó temetőkben. A marhabőrbe csomagolt, hajóalakú koporsókban eltemetett testeket a sivatag forró, száraz és sós környezete természetes módon fenntartotta az évezredek során, de úgy, hogy még a tetemek haja és ruházata is szinte sértetlen maradt. Alison Betts, a Sydney-i Egyetem régésze elmondta, a friss tanulmány előtt „rengeteget megtudtunk ezekről az emberekről fizikailag, de semmit sem tudtunk arról, hogy kik voltak, és miért voltak ott.”
Az egyes múmiák temetése között több mint 2000 év is eltelhetett, de a legidősebb maradványok arra az időszakra tehetők, amikor a területen átálltak a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdálkodásra. A most megdőlt európai eredettörténet azért alakulhatott ki, mert néhány később eltemetett múmiára gyapjúban és más, nyugati kultúrákra jellemző ruhákban találtak rá, a sírhelyek területén pedig kölest, búzát, állati csontokat és tejtermékeket is találtak, ami szintén a nyugati állattenyésztési és mezőgazdasági gyakorlatokra utaltak.
A DNS-vizsgálat során a Tarim-medencében legmélyebben eltemetett 13 múmiáról megállapították, hogy 4100–3700 éve élhetett, míg több száz kilométerrel északra 5 másik múmiát 5000–4800 évesnek határoztak meg. A múmiák genetikai profilját aztán 100 ősi és 200 modern népcsoport genomjával hasonlították össze: míg az északon talált múmiák genomja részben egyezett a bronzkorban érkező altaji bevándorlókéval, a Tarim-medence múmiái a 9000 éve Szibéria déli részén élt vadászó-gyűjtögető csoportokkal mutatott kizárólagos rokonságot.
A fogvizsgálatok kimutatták, hogy már a Tarim-medence legidősebb múmiái is tejfogyasztók voltak, de számos kérdés továbbra is megválaszolatlanul maradt, például hogy honnan és kitől vették át a mezőgazdasági és állattenyésztési technológiákat – a kutatók azt ígérik, ennek a vizsgálatával folytatják a kutatást.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: