Vörös kategóriába sodorta Magyarországot a negyedik hullám

2021. november 5.
koronavírus
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Miután az Operatív Törzs november 5-én, pénteken 83 új halottról számolt be, Magyarországon már 31184 halottja van a koronavírus-járványnak, amelynek negyedik hulláma sem állt meg az ország határainál. Az új fertőzöttek száma pedig 6804, ami az augusztus 21. óta számon tartott negyedik hullám eddigi legmagasabb egyetlen napi értéke (a hétfői számokba nyár óta a hétvégi adatok is beletartoznak).

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb, november 4-én csütörtökön publikált adatai szerint az igazolt új fertőzések alapján jelenleg Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön a legsúlyosabb a helyzet.

Az új betegek miatt Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője elrendelte, hogy az eddig kijelölt Covid-osztályok mellett az ország minden alkalmas intézményének fogadnia kell a koronavírus-fertőzötteket.

Korábbi kapcsolódó cikkeink:

Kettészakadt az EU az oltások mentén, az oltatlan keleti országokban drasztikusan nőnek a fertőzésszámok

Kettészakadt az EU az oltások mentén, az oltatlan keleti országokban drasztikusan nőnek a fertőzésszámok

Radó Nóra koronavírus 2021. szeptember 29.

Míg Franciaországban, Spanyolországban, Dániában és Portugáliában a beoltottak aránya megközelíti vagy meg is haladja a 80 százalékot, Romániában és Bulgáriában ijesztően alacsony az átoltottság: mindössze 22,6 és 33,5 százalék. Romániában a napokban minden eddiginél több, 11 049 koronavírusos esetet regisztráltak; az elmúlt héten 91,5 százalékban oltatlanok haltak bele a betegségbe.