Fecskendőkből is hiány alakulhat ki, ha a gyártók nem veszik fel a tempót az oltásokkal

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kedden arra figyelmeztetett, hogy 2022-ben komoly hiány alakulhat ki fecskendőkből, akár 2 milliárd darabbal is kevesebb lehet a szükségesnél. Ez azt is jelenti, hogy ha a fecskendők gyártásának üteme nem javul, az a vakcinázást is akadályozhatja.

A hiányt természetesen a COVID–19-világjárvány alatt megnőtt fecskendő-felhasználás okozta: Lisa Hedman, a WHO egészségügyi termékekhez való hozzáféréssel foglalkozó főtanácsadója szerint a megszokottnál több milliárddal több fecskendőt használtak fel az elmúlt egy évben, miközben az ellátási lánc nem tudta ezzel tartani a lépést.

„Felvetjük azt a valós aggodalmat, hogy hiány léphet fel az immunizációs fecskendőkből, ami cserébe súlyosan lassítaná az oltásért folytatott erőfeszítéseket. Attól függően, hogy miként alakul az oltások felvétele, ez 1 és 2 milliárd közötti hiányt jelenthet” – mondta Hedman.

Az AFP szerint eddig több mint 7,25 milliárd dózis covid-vakcinát adtak be világszerte, ami közel kétszerese az évente beadott rutinoltások számának, vagyis a fecskendőkből is még kétszeres mennyiségre volt szükség.

Hedman hangsúlyozta, hogy a fecskendők hiánya nemcsak a koronavírus-oltások ütemének lassulása miatt jelenthet hatalmas problémát, hanem a rutinszerű oltások késleltetése miatt – ha ugyanis a fiatalok egy generációja kimarad a megszokott gyerekkori oltásokból, az hosszú távú hatással lehet a közegészségügyre. A hiány ráadásul a fecskendők és a tűk többszöri felhasználásához vezetne, ami nem túl biztonságos gyakorlat.

A WHO ezért arra kéri az országokat, hogy jó előre mérjék fel a fecskendőszükségleteiket, hogy elkerüljék a készletek felhalmozását és a pánikszerű vásárlási helyzeteket.