A MOK titkára szerint a járványadatok eltitkolása nem segíti a védekezést, kizárólag politikai haszna van

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

Bár a hazai covid-esetszámok járványhullámról járványhullámra nemhogy csökkenni nem látszanak, de minden menet komolyabbnak tűnik az előzőeknél, nem aratott osztatlan sikert a kormány döntése, miszerint a munkaadók kötelezhetik alkalmazottaikat a védőoltás felvételére. Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára szerint egy potenciálisan halálos betegséget okozó fertőzéssel szemben nem marad túl nagy tér a fékeknek és az ellensúlyoknak, minden lehetséges eszközt be kell vetni a járvány megfékezésére. Az egészségügyi rendszer működését ugyanakkor a szakember szerint nem a hálapénz kivezetésével vagy az orvosi alapbér megemelésével, hanem mindenre kiterjedő transzparenciával lehet csak megreformálni. Ennek pedig a MOK titkára szerint a szerves része az is, hogy az újságírók minden lehetséges adathoz hozzáférnek, és azt a maguk eszközeivel értelmezik és kommunikálják.

Qubit: A magyarországi szakszervezetek tiltakoznak, az óvatosabb gyárigazgatók viszont boldogan élnek a lehetőséggel, hogy a legújabb járványügyi intézkedések értelmében elrendelhetik munkavállalóiknak a covid elleni védőoltás felvételét. Ön hogyan értékeli a kormány akcióját?

Nagy Marcell: Mindig is létezett a munkakörhöz kötött védőoltás műfaja, sőt, a munkáltatóknak elvileg térítésmentesen biztosítaniuk kellene minden olyan létező védőoltást, ami egy adott munkakör kockázatai ellen védelmet nyújt. Az egészségügyi dolgozóknak például eddig is fel kellett venniük a Hepatitis-B elleni védőoltást, de hasonló a tífusz vagy a veszettség elleni védőoltás is. Ami újdonságként megjelent, az annyi, hogy az állam beemelte ezen oltások körébe a koronavírus elleni védőoltást is, mert a jelenlegi helyzetben ez már nemcsak az egészségügyben, hanem bármilyen munkakörben jelenthet egészségügyi kockázatot. Szerintem ez helyénvaló intézkedés volt.

Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara titkáraFotó: Dimény András/Fotó: Dimény András

Nem lehet, hogy aki eddig nem vette fel az oltást, az élni szeretett volna a demokratikus jogaival? 

Egy potenciálisan halálos betegségről beszélünk, amivel a most élő emberek soha nem találkoztak még, és ami járványos méreteket ölt. Az elmúlt száz évben nem volt példa ilyen világméretű járványra, ami önmagában indokolja, hogy minden lehetséges módon védekezzünk ellene, még egy demokratikus országban is. Ez pedig egy lehetséges eszköz.

Nemcsak a laikusok, még az orvosok között is akad, aki szerint az influenza is lehet halálos kimenetelű, mégsem kötelező ellene az oltás.

Az világ legnagyobb járványügyi hatóságai, például az amerikai CDC összehasonlító adatok tömkelegét hozta nyilvánosságra, ami alapján egyértelmű, hogy ami tavaly nyáron esetleg még jogos felvetés lehetett, az mára megválaszolt kérdéssé vált. Ennek értelmében ez a járvány nem vethető össze az influenzajárványokkal. A világhálónak köszönhetően ezeket az adatokat bárki kedvére tanulmányozhatja. Ha a közegészségügyre a tudományos kutatásokéhoz hasonló transzparencia lenne jellemző, az efféle elbizonytalanodások nem okoznának ekkora társadalmi károkat. Ahol nem transzparens az egészségügy, ott a betegek gyógyítása is sokkal nehezebb és bizonytalanabb. Szakmai szempontból egyáltalán nem hasznos például, hogy a hazai járványügyi adatok nem hozzáférhetők.

Milyen szempontból hasznos?

Kizárólag politikai haszna van.

A Magyar Orvosi Kamarának nem áll hatalmában az egészségügy transzparenciáján javítani?  

A kamarának nincs ellenőrző funkciója, így legfeljebb jó példával tud elől járni, a saját működését tudja transzparenssé tenni. Számtalan alkalommal jeleztük az illetékes minisztériumoknak, hogy az adatok publikálása növelné az egészségügyi rendszer hatékonyságát, de nem történt semmi. Az ellátó orvosok sem tudtak olyan alapvető információkat, hogy a saját régiójukban például melyik intenzív osztályon mekkora a telítettség, hová irányíthatják a súlyos állapotba kerülő betegeiket. Ha valahol valaki eredményeket ért el, azokat sem tudta megosztani a többiekkel, így tanulni sem tudtak egymástól az orvosok. A magyarországi orvosok eléggé magukra vannak hagyva, pedig a szakmai műhelyek közötti kapcsolat a betegek érdeke is.

Az orvosok bérrendezése mégsem hozta el a várva várt fordulatot?

A másfél millió forintos fizetés, ami a köztudatba átment, többnyire csak a nagyon idős, több évtizedes tapasztalattal bíró orvosoknak jár. Az átlagos orvosok nem keresnek ennyit, sokan vannak, akiknek a bérrendezés a bevételei jelentős részének az elvesztését jelentette. Az orvosok havi jövedelme nagyon sok tényezőből állt: másodállást, rengeteg ügyeletet vállaltak, emellett tény, hogy bizonyos területeken jelentős volt a hálapénz. A paraszolvencia elsősorban a műtétes szakmáknál, illetve a szülészet-nőgyógyászat területén volt meghatározó. A hálapénz intézményének az eltörlését, illetve az orvosok alapbérének a megemelését az ügyeleti díjak emelése viszont nemhogy nem követte, hanem a töredékére csökkent. Ez azt is jelenti, hogy az orvosoknak már nem áll érdekükben sok ügyeletet vállalni, így félő, hogy összeomlik az ügyeleti rendszer. 

A hálapénz kivezetése sem tűnik egyértelmű sikersztorinak, a szülész-nőgyógyászok elég hatékonyan lobbiztak azért, hogy rájuk ne vonatkozzanak a másokra érvényes szabályok. 

A nőgyógyászok alkupozícióját nem a hálapénz kivezetésével, hanem éppúgy a transzparens egészségüggyel lehetne megreformálni, mint minden más területet. Azzal, ha a nők a szülés előtt meglátogathatnák a közelükben lévő kórházakat, megismerhetnék az azokban dolgozó orvosokat, ápolókat és szülésznőket, beszélgethetnének velük, statisztikákat nézegethetnének a szülészeti osztályok és orvosaik eredményességéről és meggyőződhetnének arról, hogy jó kezekben lesznek, bárkihez is kerülnek, amikor eljön a szülés ideje. Nonszensz az a magyar sajátosság, hogy mindenki a saját szülészorvosához ragaszkodik, mert az esetek 99 százalékában ez nem az adott szakember minőségi mutatóin vagy a valós teljesítményén alapul. 

Csakhogy a betegnek, vagy jelen esetben a várandós nőnek elméletileg joga van orvost választani.

A nők a saját ismeretségi körük ajánlásai alapján választják a nőgyógyászukat: a kiszemelt orvos mellett többnyire nem szakmai vagy racionális érvek szólnak. Valójában az szolgálná az érdekeiket, ha a kórházak és a szülészeti osztályok minőségi mutatóit ismerhetnék, például a műtét nélküli szülések, a sikeres műtétek arányát, a várólisták telítettségét, a kórházi fertőzések arányát, és így tovább. A betegek érdekeit az egészségügyi rendszer teljes átszervezése szolgálná.

Ha ez ennyire egyszerű, miért nem ez történik?

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér egy európai szinten is egyedülálló rendszer, amit nagyon sokféleképpen, például így is lehetne a jövőben használni. Fejlesztésre szorul ugyan, de magában foglalja ezeket a lehetőségeket. A magyar egészségügy már a covid-járvány előtt is több sebből vérzett, most pedig elkezdtek kidőlni a szekrényekből mindenféle csontvázak. Nincs elég orvos, sok kórházban a személyi minimumfeltételeket sem tudták teljesíteni. Az egészségügyi ellátást akkor lehet megreformálni, ha pontosan felmérjük, mit kell ellátni: hány orvos kell Borsodba, hány műtéti asszisztens Békésbe, hány kórházra, milyen infrastruktúrára van szükség egy kisebb régióban, és így tovább. 

Az adatok nyilvánossá tételének pedig az is része, hogy ha bárki rendelkezésére állhatnak, a sajtó alkalomadtán „ráugrik” egy-egy anomáliára, és azt a saját eszközeivel esetleg fel is erősíti. Még az is lehet, hogy egy újságíró egy információt sötétebbnek láttat, mint amilyen valójában. Csakhogy minderre nem az a megoldás, hogy a nyilvánosságot minden lehetséges eszközzel elzárják a vélt vagy valós problémáktól. A mundér becsületét az védené meg, ha a rosszul működő területekre nyíltan rámutatnánk és a problémákra megoldási javaslatokat tennénk. 

Mitől egyedülálló az EESZT, ha a hozadéka nem látszik?

A járvány lelassította az átszervezést, de sok területen érzékelhető a változás, sőt, a járvány fel is gyorsított bizonyos folyamatokat. A magánegészségügyi ellátás vagy a gyógyászati segédeszközök rendelhetősége jól integrálódott a rendszer egészébe, és a fizikai kontaktus nélküli, virtuális orvos-beteg kapcsolat, a telemedicina kialakítása és elterjedése is felgyorsult a járvány alatt. Fontos például, hogy a rendszer lehetőséget teremt, hogy az országnak azokban a térségeiben se maradjanak ellátás nélkül az emberek, ahol elérhető közelségben nincs orvos. Keveset beszélünk róla, pedig országszerte ötszáz körül van a betöltetlen háziorvosi praxisok száma. 

Azokban a térségekben, ahol nincs háziorvos, vajon az emberek háztartásaiban van megfelelő infrastruktúra a digitális rendszerek napi szintű használatára? 

Ebben sok tényezőnek szerepe lehet, a szegénység mellett az életkornak is, de nem lehet nem digitálisan élni egy digitális korban. Én semmiképp nem írnám le az időseket, sem a beteg, sem az orvosi oldalon. Az elszigetelt településeken élők ellátása pedig a digitális korszak előtt is akadozhatott, csak épp nem tudtunk róla. Hiába volt a faluban az orvosi rendelőre kiírva, hogy kedden délután kettőtől négyig van ellátás, ha nem jelent meg orvos, hogy ellássa a betegeket. Ezt ma legalább már nyomon tudjuk követni. Vannak nyitott ajtók, csak be kellene menni rajtuk.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: