A zebracsíkok rejtélyére a négycsíkos fűegér szőrzete az egyik magyarázat

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

A zebrák csíkos kültakarója a kudarcos ókori háziasítási kísérletek óta készteti töprengésre az emberiség ilyesfélére hajlamosabb részét. A csíkok rendeltetését számos elmélet magyarázta az idők során: tartották már a ragadozókat megtévesztő álcának, sőt a csoportkohéziót és azonosítást segítő vonalkódszerű jelrendszernek is.

Stephen Jay Gould amerikai evolúciós biológus mondta ki elsőként még 1983-ban a lófélék (Equidae) rendszertani családjába tartozó zebrafajok (Hippotigris) mintázatáról, hogy az fekete alapon fehér csíkos, mivel az állatok csüdjein, orrán, sörényén és farkán fekete az alapszín.

A LiveScience most genetikai bizonyítékokat is bevetett a fekete alapon fehér vagy fehér alapon fekete kérdéséről időről időre fellángoló vita megnyugtató eldöntésére.

Festéksejtek nyomában

A több mint egy tucatnyi alfajra tagozódó három jelenleg is élő zebrafaj mindegyikének vannak csíkja. Az alföldi zebra (Equus quagga), a hegyi zebra (Equus zebra) és a Grevy-zebra (Equus grevyi) között a méretükön túl annyi a különbség, hogy egyesek bőre valóban fekete, míg másoké inkább a barna valamelyik árnyalata, illetve hogy némelyiknek csak a törzse csíkos és a lábaik nem, hasonlóan mint az alföldi zebrák egy mára kihalt alfajának, a kvaggának (Equus quagga quagga), amelynek csak a fején, a nyakán és a sörényén volt felfedezhető a csíkos mintázat. 

Bár a vadbiológusok kutatásai szerint a zebrák bőre egyértelműen sötét színű, azt sokan nem tartják még eldöntöttnek, hogy a szőrzetük is fekete-e fehér csíkokkal, vagy éppen fordítva. A kérdést a derék patások melanocitáinak, vagyis a kültakaró színét meghatározó pigmentsejtjeinek vizsgálata dönti el. Már csak azért is, mert mint a szőrszálszámlálások kiderítették, a zebráknak darabra több a világos szőrük, mint sötét. Ismeretes az is, hogy az emlősöknél minden szőrszál egy-egy melanocita sejtekkel teli tüszőből fejlődik ki, a sok melanin sötétebb, kevesebb pedig világosabb színeket eredményez. 

A zebrák fekete szőrzete tele van melaninnal, a fehér szőrzetből azonban hiányzik a, lényegében azért, mert a fehér szőrcsíkokat alkotó tüszőkben a melanociták „kikapcsoltak”, vagyis nem termelnek színanyagokat. Bár az afrikai patások szőrzetfejlődésének genetikai vizsgálata még várat magára, a Nature korábban már közölte azt a tanulmányt, amely négycsíkos fűegér (Rhabdomys pumilio) csíkozottságának genetikai hátterét ismertette.

Rhabdomys pumilioFotó: Wikipédia

A rágcsálónál a kutatók az Alx3 gén magasabb aktivitását mutatták ki a világos csíkok mentén, szemben a sötét csíkokkal, a kutatók szerint ez azt jelenti, hogy Alx3 hatékonyan leállítja a melanociták működését szabályozó gén kifejeződését, és ez eredményezi a világos színű szőrzetet. A LiveScience által megszólaltatott vadbiológusok ezt a mechanizmust feltételezik a zebracsíkok kialakulásának hátterében is.

Funkcionális hatás

Hogy mire jók a csíkok, arra számos magyarázat született már. Az afrikai vadvilágról tudósító, dramatizált természetfilmek a ragadozókat megtévesztő optikai védekezés technikájával magyarázták a csíkokat. A máig népszerű, 20. század elején született teória szerint a szavanna sárgás-barna növénykulisszái között a rejtőzést ugyan kifejezetten gátolja az ilyen kültakaró, ám a gazdájával együtt mozgásba lendülő csíkok vibrálása elbizonytalanítja még a legélesebb szemű nagymacskát is.

Mások a Kenyában élő Grant-, más néven Böhm-zebrákat (Equus quagga boehmi) vizsgálva kutatók jutottak arra, hogy a csíkok az állatok hűtését is szolgálják – sajátos kombinációjaként a fénytani, termodinamikai és biológiai folyamatoknak. Ezt, vagyis a zebrák hőszabályozása és a csíkozottságuk közötti kapcsolatot később tételesen cáfolta a Nature-ben az ELTE és a Magyar Természettudományi Múzeum biológusainak és biofizikusainak egy svéd kutatóval kiegészült csapata. Érveik szerint az optikai törvényszerűségek és az állatok testfelépítése alapján nem jön létre olyan légáramlás, amely hűthetné az állatokat. 

A tudomány jelenlegi állása szerint a legelfogadhatóbb az a két éve, amerikai, angol és holland tagokból álló kutatócsoport által talált válasz, amely azt mondja, hogy a csíkozottság voltaképpen azért alakult ki, mert hatékony eszköz a vérszívók, legalábbis a bögölyfélék (Tabanidae) elleni védekezésben.  

Korábbi kapcsolódó cikkeink: