Ember nem látott még olyan páncélos dinoszauruszt, mint a most Chilében felfedezett Stegouros

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Mindeddig ismeretlen páncélos dinoszauruszt fedeztek fel chilei kutatók az ország legdélebbi részén. Az Ankylosauruszok (jelentése: összeforrt gyík) közé tartozó növényevő közel 2 méter hosszú volt, és egyetlen más ismert dinoszauruszra sem jellemző, páfrányszerű farki fegyverével védekezett a ragadozók ellen.

A szerda délután a Nature-ben megjelent kutatás a Stegouros elengassen névre keresztelt dinoszaurusz leírása mellett fényt derít a páncélos dinoszauruszok korai evolúciójának történetére, és rámutat, hogy az egykor a Föld déli féltekéjén élő Ankylosauruszok korán különváltak északi, ismertebb társaiktól.

A Stegouros és egykori környezetének művészi rekonstrukciójaGrafika: Lucas Jaymez

Az Ankylosauruszok a jura időszak közepén jelentek meg, valószínűleg az egykori Gondwana déli részén, melyet Dél-Amerika, Afrika, Ausztrália, az Antarktisz, az Indiai szubkontinens, az Arab-félsziget és Zélandia alkotott. A növényevő, csontos külső páncéllal és farki fegyverekkel rendelkező dinoszauruszok egészen a kréta végi kihalást megelőző néhány millió évig éltek bolygónkon. Legtöbbjüket Laurázsiából, az ősi Pangaea szuperkontinens északi részéről ismerjük, míg a gondwanaiakról, melyek közül a legkorábbi Ankylosauruszok kerülhetnek ki, csak ritka és hiányos információink vannak.

Alexander Vargas, a chilei egyetem paleontológusa és evolúcióbiológusa és kollégái egy kiváló állapotban fennmaradt, szinte teljes csontvázú kis Ankylosauruszt írtak le, amely 71-75 millió évvel ezelőtt élt Chile legdélebbi, egykor a Nyugat-Antarktiszhoz közeli Magallanes régiójában. A feltárt maradványok egyetlen kifejlett egyedhez tartoznak, és a Río de las Chinas völgyéből kerültek elő, a késő kréta kori Dorotea formációból. A Stegouros elengassen 180-200 centiméter hosszú volt, és testméretéhez képest nagy fejjel és karcsú végtagokkal rendelkezett. Míg koponyája a többi Ankylosauruszhoz hasonlított, vázrendszerét tekintve anatómiailag jóval primitívebb a többi Ankylosaurusznál. Az eddig ismert páncélos dinoszauruszok között a legkevesebb, csupán 26 farki csigolyával rendelkezett, és végtagjai is karcsúbbak voltak, mint a többi Ankylosaurusznak.

A Stegouros elengassen páncélos dinoszaurusz 3D grafikánGrafika: Lucas Jaymez

A Stegouros nagy méretű, páfránylevélszerű, lapos farki fegyverzettel védekezett ragadozók ellen. Ezt hét pár csontlerakódás hozta létre, amelynek öt utolsó tagja egybeforrt. Ilyen struktúrát egyetlen korábbi páncélos dinoszaurusznál sem figyeltek meg: azok leginkább csontokból formálódó farokvégi ütőkkel vagy páros tüskékkel rendelkeztek.

A kutatók a fosszília anatómiai jellegei alapján az élőlények evolúciós rokonsági kapcsolatainak megállapítására alkalmazott, statisztikai módszerekre alapuló filogenetikai vizsgálatot is végeztek, hogy felderítsék a Stegouros családfáját. Az öt különböző adatbázison alapuló vizsgálat egyértelművé tette, hogy a Stegouros az Ankylosauriák közé tartozik, azok közül is az Antarktiszon felfedezett Antarctopelta és az ausztráliai Kunbarrasaurus közeli rokona.

Stegouros felfedezése előtt a déli féltekén élő Ankylosauruszok rokonsági kapcsolatairól nem sokat lehetett tudni, mert kizárólag – a Stegourosnál kissé nagyobb, 2,5 méter hosszú – Kunbarrasaurusnak volt viszonylag jól megmaradt fosszíliája, míg a négy méteres Antarctopelta csak egy nagyon hiányos leletből ismert. Ennek ellenére a kutatók a szinte egy időben, egymáshoz közel élő Stegouros és az Antarctopelta összehasonlítása alapján meg tudták állapítani, hogy utóbbi valószínűleg a Stegouroshoz hasonló, különleges farki fegyverrel rendelkezett.

A Föld kontinensei a késő kréta időszakban, közel 90 millió éveIllusztráció: Mannion, P. D. (2013)

A kutatók a filogenetikai vizsgálat alapján arra jutottak, hogy ez a három, egymással közeli rokonságban álló gondwanai dinoszaurusz külön csoportot alkotott más Ankylosauruszoktól – ezt a csoportot Parankylosauriának („az Ankylosauruszok szélén”) nevezték el. Ők a Pangaea szuperkontinens végső, késő jura kori szétválásakor szeparálódtak el a többi, északon élő Ankylosauriától, amelyeket a szakemberek az Euankylosauria („valódi Ankylosauruszok”) csoportba soroltak. Míg a két javasolt csoportnál a koponya jellegei nagyrészt hasonlítanak, farki fegyvereik és végtagjaik lényegesen eltérnek egymástól.

A kutatók eredményeik alapján úgy vélik, hogy a Parankylosauriák több mint 167 millió éve alakulhattak ki, a jura időszak közepén. A Laurázsia és Gondwana végső, az időszak végén bekövetkező szétválásának eredményeként pedig az Ankylosauruszok különböző csoportjai válhattak sikeressé az eltérő kontinenseken. A kutatók szerint ez a lehetőség önmagában jól illusztrálja, mennyit kell még tanulnunk a páncélos dinoszauruszok evolúciójáról, aminek megértéséhez most a Stegourosnak köszönhetően kissé közelebb kerültünk.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: