Elkezdik feltárni a szicíliai katakombák 200 éves gyerekmúmiáinak rejtélyét

2022.01.06. · tudomány

Az észak-szicíliai Palermo városában található kapucinus katakombák több mint ezer múmiát rejtenek, köztük gyerekekét is, amelyek 150–200 éves rejtélyét egyelőre nem sikerült feltárni, de egy brit vezetésű kutatócsoport most ennek is nekilát. A Staffordshire-i Egyetem kutatói röntgensugaras technológiával igyekeznek elmesélni a sírkamra folyosóin és kriptáiban nyugvó 163 gyerek történetét.

A palermói katakombákban összesen 1284 mumifikálódott test és csontváz található, ezzel ez Európa legnagyobb múmiagyűjteménye. Az itt elhelyezett gyerekek közül többnek már csak a csontváza maradt fenn, míg mások olyan állapotban láthatók, hogy látogatóik szerint olyan, mintha csak aludnának.

A kétévesre tervezett vizsgálat kezdetben 41 gyerekmúmiára összpontosít, amelyek 1787 és 1880 között elhunyt fiatalokat rejtenek. Személyük, haláluk oka és kórtörténetük ismeretlen, a rájuk ragasztott leíró címkék pedig már régen elporladtak. A kutatók azt remélik, az anatómiai leletek és a levéltári feljegyzések (például a neveket és halálozási dátumokat tartalmazó könyvek) összevetésével tisztább képet kaphatunk a gyerekek életéről és haláláról.

A katakombákban az utolsókként elhelyezett múmiák egyike, a kétévesen tüdőgyulladás miatt elhunyt Rosalia Lombardo
photo_camera A katakombákban az utolsók között elhelyezett múmiák egyike, a kétévesen tüdőgyulladás miatt elhunyt Rosalia Lombardo Fotó: CHARTON FRANCK / HEMIS.FR/Hemis via AFP

A munka januárban kezdődik, egy hordozható röntgenkészülékkel készítenek majd több száz felvételt az egyes gyerekekről, különböző szögekből. „Azt reméljük, hogy jobban megérthetjük a fejlődésüket, az egészségüket és az identitásukat, összehasonlítva a biológiai alapokat a kulturális jellegű dolgokkal, vagyis hogy miként mumifikálódtak az egyének, vagy milyen ruhát viselnek” – mondta a Guardiannek a kutatást vezető Kirsty Squires.

A kapucinus rendhez tartozó szerzetesek 1534-ben telepedtek le a Santa Maria della Pace nevű templomban, és bár halottaik számára az oltár alatt tömegsírt hoztak létre, amikor ez megtelt, az elhunytakat egy kriptaházban tartották az új kripta ásásáig. Amikor sor került a holttestek áthelyezésére, 45 elhunyt szerzetes exhumálása során kiderült, hogy természetes módon mumifikálódtak, és az arcuk is felismerhető volt, amit a szerzetesek Isten művének tekintettek. Temetés helyett így ereklyeként állították ki a holttesteket, az új temető folyosójának falai mentén kialakított fülkékben, majd 1787-ben levelet tettek közzé, amely kimondta, hogy a régióban mindenki, így a gyerekek is jogosultak arra, hogy haláluk után a katakombákban helyezzék el őket. Az utolsó múmiák a 20. század elején kerültek a helyszínre.

A holttestek különböző állapotokban maradtak fenn
photo_camera A holttestek különböző állapotokban maradtak fenn Fotó: CHARTON FRANCK / HEMIS.FR/Hemis via AFP

Az eddigi kutatások a felnőtt múmiákkal foglalkoztak, és megállapították, hogy a múmiák közül sokan természetes kiszáradás eredményeként maradtak fenn, míg másokat vegyi úton kezeltek, ez utóbbiak jobb állapotban is találhatók. A gyerekmúmiák közül többen úgy néznek ki, mint akik élnek, csak épp alszanak, de mások nyitott szemmel mumifikálódtak, és egyeseknek még műszemet is adhattak a szerzetesek.

A röntgenfelvételeket a korábban ókori egyiptomi múmiákat vizsgáló Robert Loynes készíti majd, míg a Los Angeles-i művész, Eduardo Hernandez illusztrációkat rajzol a munkálatokról, amiket ismeretterjesztő és oktatási anyagokban, valamint a látogatható katakombákban használnak majd fel.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás