Jó film a Ne nézz fel!, de van benne néhány közkeletű tévhit, aminek kár bedőlni

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

2021 egyik legnagyobb filmsikerének bizonyult a magyar Netflixen decemberben bemutatott sötét vígjáték, a Ne nézz fel! (Don’t Look Up). A Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence főszereplésével készült filmben egy bazi nagy üstökös fenyegeti a Földet, mi pedig a két szerencsétlen csillagász vergődését követjük, akik mindhiába győzködik a politikusokat arról, hogy cselekedni kell a katasztrófa elhárítása érdekében. A film készítői nem sok kétséget hagynak afelől, hogy a Ne nézz fel! valójában a klímaváltozásról szóló allegória, sőt még egy weboldalt is készítettek, ahol klímavédelmi kampányokra buzdítják a film nézőit.

De milyen üzeneteket és milyen közkeletű tévhiteket közvetít a film, és mennyiben lenne helyes ezt a fikciót iránytűként használni a globális felmelegedés elleni harcban?

1. tévhit: néhány cég és milliárdos a felelős mindenért

A filmbéli főgenya, a BASH nevű technológiai cég szupermilliárdos vezetője arra jut, hogy óriási pénz lehet az üstökös kibányászásában, ezért önző érdekből kockáztatja a Föld pusztulását. Ez a narratíva erősen rímel azokra a hangokra, melyek szerint a globális felmelegedés elleni fellépést is egy szűk elit szabotálja el kapzsiságból. Erre hajaznak az olyasféle, az újságcímlapokon népszerű számítások, amelyek szerint 100 olaj- és bányászati cég kitermelése felelős a globális emisszió 71 százalékáért, a leggazdagabb 1 százalék fogyasztása tehet a globális emisszió 16 százalékáért, az USA felelős a kibocsátás 25 százalékáért, a hadsereg a 6 százalékért, stb. Nem vitatva a mögöttes számításokat, hamar belátható, hogy hamar 100 százalék fölé jutunk, ha ezeket összeadogatjuk. Ennek oka természetesen az, hogy minden egységnyi kibocsátás mögött nem egy, hanem sok szereplő áll, akik osztoznak a felelősségen. Ha elfüstölök egy tank benzint az autómban, azért felelős lehet az autógyár, a benzinkutat működtető cég, az olajkitermelő ország, az olajat bányászó és finomító cég, a magyar kormány, amely nem hagyja, hogy emelkedjen a benzin ára, és persze varrhatom a saját nyakamba is a felelősséget. Nem vitás, hogy a gazdagabb embereknek és a nagyobb cégeknek arányaiban nagyobb a felelősségük, de minden tevékenységük esetében hasonlóan megoszlik a felelősség az előállító, a beszállító, a szabályozó és a fogyasztó között. (Vannak persze kirívó esetek, amikor például egyes olajcégek félrevezetik a közvéleményt, és annak remélhetőleg lesznek jogi következményei is.)

Ugyanakkor tévedés azt hinni, hogy ha nem lennének hatalmas multinacionális vállalatok, mert mondjuk feldarabolnánk vagy államosítanánk őket, és vezetőiknek köztisztviselői béreket adnának, megszűnne a probléma. Sőt az olajszektorban aggasztó trend, hogy a közel-keleti vagy orosz állami és kisebb magáncégek élénken érdeklődnek a szennyező üzemanyagot szolgáltató olajmezők iránt, miután ők nincsenek olyan zöld nyomásnak kitéve, mint a tőzsdei multik. Arról nem is beszélve, hogy a zöld átállás is üzlet, ahol a nagy cégek továbbra is fontosak: miközben vitathatatlan, hogy az állami támogatások jelentős szerepet játszanak az elektromos autók vagy a napelemek versenyképessé tételében, most már a Tesla és más zöld cégek sikerén is nagyban múlik a bolygó sikere. 

2. tévhit: a helyes megoldás egyszerű

A Ne nézz fel!-ben teljesen triviális megoldást találnak a veszély elhárítására: az amerikai kormány atomtöltetekkel szerel fel pár rakétát, amikkel majd el lehet téríteni az üstököst. A megoldás olcsó, és tutira működne, ha nem avatkozna közbe a főgenya. Elsőre hallásra talán meglepő, de nem gondolom, hogy egy radikális klímavédelmi terv sokkal bonyolultabb lenne ennél. Ha az amerikai és a kínai hadsereg holnap lebombázná az összes nagyobb szénbányát és olajmezőt (e két nyersanyag elégetése az üvegházhatású gázok kétharmadának közvetlen kiváltója), egy csapásra elérhetnénk a 2030-ra kitűzött kibocsátás-csökkentési célokat. Ha pedig belengetik, hogy ezt a gyakorlatot folytatják, akkor talán még a legambiciózusabb, másfél fokos felmelegedési cél is elérhető lenne, annak ellenére, hogy már most elhasználtuk az ahhoz rendelkezésre álló karbonbüdzsénk túlnyomó részét. Egy ilyen brutális megoldás azonban egészen más drámai következményekhez vezetne: nem lenne mivel fűteni, leállnának a gyárak és a közlekedés. Az energiaárak az egekbe szöknének, az emberek egy része megfagyna, tömegek válnának állástalanná. És mivel ezt nem lehetne holmi vírusra kenni, a politikusok megbuknának, a lakosság pedig fellázadna.  

Ezt illusztrálja az elmúlt év jóval szerényebb mértékű nyersanyaghiánya: Kínában gyárakat kellett leállítani, Angliában benzinhiány keletkezett, az emelkedő infláció és energiaár-emelkedések pedig máig óriási gondokat okoznak szerte a világban. A politikusok erre válaszul nyúlnak olyan populista eszközökhöz, mint az árbefagyasztás, itthon és külföldön is. Ők is tudják, hogy drasztikus eszközökkel (akár bombázással, akár termelésleállítással vagy adóemeléssel) nem lenne eladható a választóknak a zöld átállás gyorsított végrehajtása.

Ezzel szemben kifejezetten nehéz olyan alternatívát megtervezni, ami úgy csökkenti az emissziót, ráadásul gyors ütemben, hogy az a széles közönségnek is elfogadható legyen. Persze léteznek a klímaváltozást tagadó vagy bagatellizáló politikusok is, de a témát komolyan vevő vezetők is csak lassan haladnak a zöld átállás elősegítésében. Hiába lenne például jó ötlet a karbonadó, a politikusok rettegnek a választók büntetésétől, ahogyan azt Franciaország példája is bemutatta.

3. tévhit: a bátor tudós mítosza

A film egy katartikus jelenetében DiCaprio a kedélyes és felszínes beszélgetésekhez szokott  tévéműsor stúdiójában egyszer csak kifakad, és kimondja azt, amit senki nem akar hallani: mindannyian meg fogunk halni. Ez egy közelgő aszteroida esetében teljesen adekvát kijelentés, de a klímaváltozás esetében egyáltalán nem az. 

Kétségtelen, hogy a klímaváltozás szörnyű károkat fog okozni szerte a bolygón. És bár sokan lekicsinylik a veszélyt, vagy egyenesen tagadják a kialakult tudományos konszenzust, a várható károkat bemutató elemzések eredményeit senki nem hallgatja el. Érdemes azt is tisztázni, hogy a szakértők egyetértésével összeállított klímajelentések, és úgy általában a klímatudósok többsége nem állít olyat, hogy a globális felmelegedés az emberiség kihalásával fenyegetne – annak ellenére, hogy egyes hatásvadász értekezések időnként igyekeznek ilyen érzést kelteni. Bár ezek nem károsabbak a klímaváltozás tagadásánál, az a gond velük, hogy a fiatalokban őszintén felmerül, hogy olyan világ jön, amiben szörnyűbb lesz élni, mint háborúkat és gyilkos diktatúrákat megélt idősebb rokonainknak, vagy hogy ilyen körülmények között nem kellene gyereket vállalni

A koronavírus-járvány is rávilágított arra, hogy egy tudós nem akkor teszi jól a dolgát a médiában, ha hangosan farkast kiált, hanem akkor, ha felelős döntésre buzdítja a hallgatóit.  Ez a klímaváltozás esetében annyit tesz, hogy mindannyian tehetünk azért, hogy csökkentsük környezeti lábnyomunkat, és segítsük az ilyen irányú politikai és közösségi változásokat, ne pedig folyton a hülye amcsi szavazókat, a médiát, a multikat és a kozmoszt hibáztassuk.

A szerző közgazdász.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: