Újdonsült apaként mélyen megérintett Kapelner Zsolt cikke a Qubiten arról, hogy szabad-e a globális klímakatasztrófába menetelve gyereket vállalni. Engem most az foglalkoztat, hogy mit kezdjünk azzal a felelősséggel, hogy újabb szén-dioxid-kibocsátó lényt hoztunk a világra.

A helyzet valóban drámai. A bolygó lakossága és az üvegházhatású gázok kibocsátása egyre nő, miközben a klímakatasztrófa elkerüléséhez (legfeljebb 1,5 fokos átlagos felmelegedés az iparosodás előtti szinthez képest) 2040-re meg kellene felezni az egy főre jutó szén-dioxid kibocsátás jelenlegi mértékét.

A 16 éves svéd Greta Thunberg ezért is kéri számon a mi generációnk tétlenségét. 2017-ben nagy visszhangot váltott ki egy tanulmány, amely azt állította, hogy egy új autó üzembe állításához képest több mint hússzoros többletkibocsátást okoz minden egyes, a fejlett világba születő extra gyermek. (Igaz, a tanulmány a gyermek egész életében és várható további gyerekeinek kibocsátásával is számol.)  Egyesek például erre a munkára is hivatkoznak, amikor megfogadják, hogy nem vállalnak gyereket.

Először is leszögezem, hogy szerintem mindenkinek a saját dolga eldönteni, hogy hány gyereket szeretne, én se rá-, se lebeszélni nem szeretnék senkit. És bár elfogadom a fenti érvek súlyát, arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a meccs nincs lefutva: legalább három útja van a probléma enyhítésének. 

1. A kibocsátásodat visszafoghatod

A gyereked üvegházhatásúgáz-kibocsátása és a sajátod is jelentős részben rajtad múlik. A Világbank adatai azt mutatják, hogy míg egy átlag amerikai 16 tonna CO₂-t bocsát ki egy évben, a magyar átlag 4,3 tonna/év/fő, miközben a tanzániai átlag 0,2 tonna/év/fő. Ámde egy Thomas Piketty nevével fémjelzett 2015-ös tanulmány szerint egy adott országon belül is nagyok a különbségek: akkora szórása van a különböző egyének kibocsátásának, mint amekkora a különböző országátlagok közötti eltérések mértéke. 

Vagyis rajtunk áll, hogy mekkora és milyen szigetelésű házban élünk, mennyi marhahúst eszünk, hogyan közlekedünk (sőt: a mozgástér a jövedelemmel együtt nő). Remek kalkulátorok segítenek eligazodni abban, hogy mit kell ahhoz tenni, hogy 2040-re elérjük az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) által kijelölt pályán szükséges 2,3 tonna/év/fős személyes kibocsátási szintet.

2. A kibocsátásodat megválthatod

Bár sokan már a gondolattól is ódzkodnak, de a CO₂-kibocsátás – ellentétben számos bűncselekménnyel – ellentételezhető, mondhatni, semmissé lehet tenni. Ez annyit jelent, hogy vagy negatív kibocsátású beruházást hozol létre, vagy segítesz megakadályozni valamilyen CO₂-kibocsátást. Ennek legtriviálisabb módja a faültetés, de felvásárolhatsz mások elől kibocsátási jogosultságot az európai CO₂-tőzsdén, vagy megfinanszírozhatod másoknak, hogy álljanak át környezetbarát technológiára.

Ezeket hívják angolul offsetnek, aminek ma már nagy szakirodalma van, és ezen belül komoly vita folyik a hasonló ellentételezések árazásáról is. Fontos, hogy az offset csak akkor valódi, ha az adott cselekedet nélkül nem valósult volna meg a kibocsátáscsökkenés (más nem lépte volna meg helyetted), illetve ha nem csak áttolja a problémát máshova (pl. ha megvéded az erdőt egy helyen, kivághatják máshol). Jelenleg a leginkább költséghatékony offsetek között tartják számon a széntüzelésű főzőeszközök kiváltását a fejlődő országokban, illetve az esőerdők visszapótlását Dél-Amerikában. 

Az offsetek árai erősen szórnak. A mostani 15 dollár/tonna szintről várhatóan elindulnak felfelé, ha elkezdik őket tömegesen használni a bolygóért aggódók. És bár az offset nem helyettesíti azt, hogy saját környezetünkre figyeljünk, de segíthet abban, hogy nyaralásunk környezeti kárait jóvátehessük. Egy oda-vissza repülés Budapest és New York között kb. 1 tonna CO₂-kibocsátással jár, tehát kevesebb mint ötezer forintból kiváltható.

3. Politikai és technológiai fordulat is kell

Bár az egyéni lépések fontosak, az adatok világosan mutatják, hogy még a legfejlettebb és a témára legérzékenyebb országokban is csak alig esik vissza a CO₂-kibocsátás. Ahhoz, hogy a kijelölt célokat elérjük, jelentős kormányzati lépésekre lenne szükség. A közgazdász szakma legnagyobbjai kiálltak a karbonadó mellett, amelyet globálisan és kötelezően vetnének ki a CO₂ -kibocsátást eredményező kőolajtermékekre. Ennek optimális mértékéről komoly vita folyik, a különböző tanulmányok eredményeit összesítő metatanulmány 112 dollár/tonna értékre becsülte. Sajnos eddig csak kevés ország vezetett be ilyen adónemet, és akkor is általában jóval szerényebb mértékűt (ez alól Svédország az egyetlen kivétel) – egyszerűen azért, mert hiányzik a politikai akarat. Ráadásul Amerika után újabb, nagy kibocsátó ország, Indonézia lengette be a Párizsi klímaegyezményből való kilépését, ezzel tovább gyengítve a kooperatív megoldásokat. Fontos siker ellenben, hogy EU-s kezdeményezésre hamarosan életbe lép a repülésre kivetett kötelező offset rendszer, amely garantálja majd, hogy az iparág kibocsátása ne emelkedhessen a 2020-as szint fölé a kontinensen.

A probléma mérséklésének van egy második feltétele is: a technológiák átalakítása. A kibocsátás kétharmadát már most is a fejlődő országok adják, ahol nagy a szegénység, de sok esetben a gazdaság dinamikusan bővül. Még a legfejlettebb országokban is nehéz a fogyasztás korlátozásával visszafogni a kibocsátást, de a fejlődő országok jelentős részében, ahol nagyobb ütemű mind a gazdaság, mind a lakosság bővülése, ez még kevésbé reális elvárás. Ezért ezeknek az országoknak át kellene állniuk egy klímabarát gazdasági növekedési modellre (például az olajkitermelés helyett), ám ezek a változások önmagukban is innovációt és jelentős extra beruházásokat igényelnek. Ennek az összköltségét egy sokat hivatkozott elemzés 15 év alatt 90 billió dollárra becsülte. Ekkora összeg előteremtésére (fejenként 3 millió forint) további növekedésre, valamint politikai és technológiai fordulatra is szükség van.

Húsz év múlva

Mint a bevezetőben említettem, vannak, akik már most úgy látják, hogy a világ eljutott arra a pontra, amikor helyesebb nem vállalni gyereket. Ezzel szemben, ha hiszünk az ENSZ tudósainak, hogy a globális felmelegedés elleni harc nincs lefutva, akkor láthatjuk, hogy 20 év múlva is lesz még tennivaló annak érdekében, hogy bolygónk fenntartható pályára kerüljön. Remélem, hogy részben tanácsaink által, részben tanulva a mi hibáinkból, a mi most született lányunk is hozzátehet majd valamit a klímavédelemhez.

A szerző a CEU School of Public Policy kutatója. Korábbi írásai itt olvashatók. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás