Tele vannak az aranyásók higanyával az amazóniai esőerdők
Az aranyásás a világ legnagyobb légköri higanyszennyező forrása, évente akár 1000 tonna higanygőz kerülhet a levegőbe, a legszennyezettebb területek pedig az Amazonas-medence perui esőerdői – olvasható a Nature Communications folyóiratban január 28-án megjelent tanulmányban.
Már az ókori rómaiak is ismerték azt az aranymosásnál hatékonyabb eljárást, amely az arany higanyban való oldhatóságán alapul, és amellyel az aranyamalgám (Au2Hg3) állítható elő. Az amalgám leválasztása után az ötvözetet 360 Celsius-fokra melegítik fel, ezen a hőmérsékleten a higany elpárolog, és csak az arany marad vissza.
A Science által szemlézett kutatási eredmények szerint Dél-Amerika számos államában ezzel az ókori módszerrel dolgoznak az aranyásók. Peruban a technológia segítségével a kisipari bányászok több mint 100 ezer hektárnyi dzsungelt változtattak holdbéli tájjá a Madre de Dios folyó mentén, a gödrök és a belőlük kitermelt kőhalmok a Nemzetközi Űrállomásról jól láthatók. A kutatók kimutatták, hogy a higany egy része a közeli tavakba és folyókba került, és felhalmozódott például az aranyásók és az őslakosok által fogyasztott halak szervezetében. Az viszont nem volt világos, hogy az aranyamalgámhoz felhasznált higany többi része hová került, mert a korábbi vizsgálatok meglepően alacsony szintet találtak a Madre de Dios régió erdőirtásos területeinek talajában
A kutatók ezért nem csak a kitermelési területeket, hanem a szomszédos, még ép erdőket is megvizsgálták, a talajon kívül mintát véve a vegetációból. Kiderült, hogy az érintetlennek gondolt vadon higanyterhelése 15-ször magasabb volt, mint az erdőirtásoké. A kutatók például négyzetméterenként 137 mikrogrammos évi szennyezést mutattak ki az erdőtalajból – ez az érték magasabb volt, mint amekkorát az európai és észak-amerikai szénerőműveket övező erdőkben valaha is mértek, és megfelelt a kínai erőművek környékén detektált szennyezettségi szintnek.
Az eredmények szerint az esőerdők egyfajta higanyszivacsként működnek. A növények levelei a gáznemű higanyt is felveszik, miközben a higanygőzzel szennyezett szállóport is felfogják. A fém végül a lehulló levelekkel és a csapadékkal kerül az erdei talajba, ahol felhalmozódik. Az elemi vagy szervetlen higanyvegyületek még nem is okoznának ökológiai problémát, ám a higany egy része a talajban, tavak, folyók, patakok üledékében mikroorganizmusok közreműködésével metilálódik. Ennek a természetes biometilációs reakciónak az egyik meghatározó végterméke a metilhigany. A rendkívül mérgező metilhigany bekerül a vízben élő, vagy onnan táplálkozó élőlények táplálékláncába, kezdve a planktonokkal, onnan a növényevő halakba, majd a ragadozó halakba és végül az óceáni emlősökbe. A tápláléklánc csúcsán az állati szövetek higanykoncentrációja több tízezerszeresen meghaladhatja a környezetük. Végül a biometilációból származó és halakban felgyülemlett metilhigany az emberi halfogyasztás eredményeként az emberi szövetekben is megjelenik.
Korábbi kapcsolódó cikkeink: