A Föld tüdejéből lassan a Föld tüdőrákjává válik az amazóniai esőerdő
Az elmúlt évtizedben az amazóniai esőerdő csaknem 20 százalékkal több szén-dioxidot juttatott a Föld légkörébe, mint amennyit elnyelt – derítette ki egy új, a Nature Climate Change-ben megjelent tanulmány.
A közvélekedés szerint a világ legnagyobb trópusi esőerdője az emberi szén-dioxid-kibocsátás egyik legfontosabb semlegesítője. Ez annyiban igaz is, hogy Amazonas-medencében található a világ trópusi esőerdeinek fele, és ezek jóval hatékonyabban szívják föl a légkörbe került szén-dioxidot, mint más összefüggő növényzettípusok. Úgy tűnik, ez a trend az elmúlt évtizedben igencsak megváltozott. Az új tanulmány szerint az Amazonas-medence 2010 és 2019 között 16,6 milliárd tonna szén-dioxidot bocsátott a légkörbe, de csak 13,9 milliárd tonnányit szívott fel.
A tanulmányt készítő nemzetközi kutatócsoport – az Oklahomai Egyetem legfejlettebb műholdtérkép-analízises módszereit felhasználva – arra a következtetésre jutott, hogy a csökkenő erdőterület jóval nagyobb mértékben gerjeszti a felmelegedést előidéző szén-dioxid-kibocsátást, mint az erdőirtás. A vizsgált tízéves időszakban az erdőterület-csökkenés, amit a terület fragmentációja, a szelektív fakivágások, vagy a fákat károsító, de el nem pusztító tüzek okoztak, az erdőirtásnál csaknem háromszor nagyobb szén-dioxid-kibocsátást okozott.
Fő elnyelőkből fő kibocsátóvá válhatnak
A trópusi esőerdők hozzájárulása a globális szén-dioxid körforgáshoz nagyjából semleges: az ép és helyreállított erdők nagyjából annyi szén-dioxidot vesznek föl, amennyit a növényzet az erdőirtás és az erdőterületek zsugorodása miatt nem tud felszívni. Az Edinburghi Egyetem témába vágó kutatása – amire a most megjelent tanulmány is hivatkozik – azt írja, hogy a trópusi esőerdők a közeljövőben az éghajlatváltozás és az erdőterület folyamatos csökkenése miatt szén-dioxid-forrássá válhatnak.
A trópusi esőerdők élő fái nagyjából 200-300 petagramm (1 petagramm = egymilliárd tonna) szén-dioxidot tudnak megkötni; ez a légköri szén-dioxid-koncentráció nagyjából egyharmada. A trópusi fák felelősek a globális fotoszintézis 60 százalékáért; évi 72 petagramm szén-dioxidot vonnak ki a légkörből. Ez nem nettó nyereség, mivel a növények és más élőlények légzése hasonló nagyságrendű szén-dioxidot szabadít föl. A szén-dioxid felvétele vagy megkötése értelemszerűen a légköri szén-dioxid-koncentráció változásával jár, de ezeket a folyamatokat más események, például a hőmérséklet és a csapadékmennyiség ingadozása is befolyásolja.
Szintén a trópusi vidékeken figyelhetők meg a leginkább a globális földhasználati szokások változásai, illetve az azokból levezethető összefüggések. Az erdőirtás és az erdőpusztulás évente 0,5-3,5 petagrammnyi szén-dioxidot juttat a légkörbe. A számbeli különbséget a vizsgált időszakok eltérései, illetve az egymástól eltérő definíciók okozzák, de abban egyetértés mutatkozik, hogy a trópusi esőerdők szén-dioxid-egyensúlya az elmúlt évtizedekben megközelítőleg semleges volt. Viszont az is világosnak tűnik, hogy a szokásosnál forróbb években, például az erős El Nino idején a trópusok nettó szén-dioxid kibocsátóvá válhatnak.
Az erdőirtás számszerűsítése nehezebb, mint hinnénk
Az erdőirtás hatalmas területeket érint. Becslések szerint 2000 és 2012 között nagyjából százmillió hektárnyi erdőterületet taroltak le; ennek az 50 százalékát Latin-Amerikában, 30 százalékát Délkelet-Ázsiában és 20 százalékát Afrikában. Az erdőirtás fő mozgatórugói azonban régiónként változnak: míg Latin-Amerikában főleg a nagyüzemi mezőgazdaság és a bányászat, Ázsiában a pálmaolaj- és cellulózgyártás dominál, Afrikában pedig a bányászat, illetve a kereskedelmi és mezőgazdasági területek miatt tűnnek el egyre nagyobb erdőterületek.
Hogy az erdőirtásból mennyi szén-dioxid jut a légkörbe, azt jóval nehezebb megbecsülni, mint meghatározni a kibocsátásért felelős földrajzi régiókat. A becsléseket gyakran annak alapján határozzák meg, hogy az erdősített területet megszorozzák a területegységre eső szénsűrűséggel. Így viszont a végeredmény nagyon érzékeny lesz erre az egyetlen értékre, és nem veszik figyelembe az erdőirtás típusát.
Az erdőirtásból fakadó szén-dioxid-megkötés hiányát ennél nehezebb megbecsülni. Ennek részben az az oka, hogy az erdőirtás különféle hatásfokú folyamatok összességéből áll. Ide tartozik a kereskedelmi célú fakitermelés, a tüzelőfa kitermelése, a lombkoronák alatt zajló földművelés, a legeltetés, az erdőtüzek, illetve az erdőirtások okozta peremhatások, amelyek más-más mértékben befolyásolják a szén-dioxid megkötését.
Egy kisebb országnyi erdő tűnt el a térképről
Az világosnak tűnik, hogy a földi ökoszisztémák kulcsfontosságú szerepet játszanak a globális szén-dioxid kibocsátás visszaszorításában. A kibocsátás mértéke 2019-ben rekordot döntött: összesen 40 milliárd tonnányi került a légkörbe. Az elmúlt 50 évben a növények és a talaj szívta fel a kibocsátott szén-dioxid 30 százalékát, az óceánok pedig a 20 százalékát – még úgy is, hogy a kibocsátás mértéke 50 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban.
A Nature Climate Change-ben megjelent tanulmány szerzői az erdő növekedése során felszívott és tárolt szén-dioxid mennyiségét vizsgálták, és összevetették azt az égés vagy a pusztulás során a levegőbe jutott szén-dioxid mennyiségével.
„Félig-meddig számítottunk rá, de ez az első alkalom, hogy számokkal igazolhatjuk, hogy a brazíliai Amazonas-medence helyzete megfordult, és most már nettó kibocsátónak számít. Nem tudjuk, hogy az átállás mikor válhatna visszafordíthatóvá.”
– mondta az AFP-nek a tanulmány társszerzője, Jean-Pierre Wigneron, a franciaországi Nemzeti Agronómiai Kutatóintézet (INRA) munkatársa.
A tanulmány arra is rávilágított, hogy az erdőirtás, amelyhez a tűzesetek és a fakivágások is hozzájárultak, csaknem a négyszeresére nőtt 2019-ben a két korábbi évhez viszonyítva. Az elpusztított erdőterület mérete egymillió hektárról 3,9 millió hektárra nőtt – azaz csaknem akkorára, mint Svájc, Belgium, vagy Hollandia.
Miért éppen Brazília?
A most publikált tanulmány eredményei elsősorban Brazíliára vonatkoznak. Wigneron úgy látja, hogy ha a régió fennmaradó területeit is számításba vesszük, az Amazonas-medence még mindig karbonsemleges, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az erdőirtások, illetve az aszályos időszakok intenzitása az amazóniai régió más területein is növekszik.
Az INRA közleménye szerint Brazíliában a környezetvédelmi irányelvek alkalmazása meredek zuhanást mutatott a 2019-es kormányváltás, valamint Jair Bolsonaro elnök 2019-es beiktatása után. Bolsonaro visszaszorította az illegális fakitermelés, az állattenyésztés és a bányászat ellen küzdő környezetvédőket, mivel úgy tartja, hogy a védett területek megóvása a gazdasági növekedés akadálya.
Az elkeserítő helyzet tavaly tovább romlott: a brazíliai erdőtüzek száma 12,7 százalékkal nőtt, ami évtizedes csúcsot jelent. Ha hihetünk a Brazíliai Űrügynökség, az INPE jelentésének, 2020-ban összesen 222 798 alkalommal pusztított erdőtűz az országban. Ebbe beletartozik az amazóniai esőerdő Brazíliára eső része is, ahol 103 000 alkalommal pusztított erdőtűz; ez csaknem 16 százalékos emelkedést jelent.
A tűzesetek közül 22 ezret Pantanalban, a világ legnagyobb mocsaras területén észlelték. Az amazóniai esőerdő és Pantanal a Föld legértékesebb ökoszisztémái közé tartoznak. Az esőerdő területének 60 százaléka Brazíliában található, míg a délebbre található Pantanal Brazílián átnyúlva átterpeszkedik Bolíviába és Paraguayba is. Tavaly a brazíliai Pantanal területének csaknem egynegyede elpusztult, ami részben annak köszönhető, hogy 2020-ban az elmúlt fél évszázad legpusztítóbb aszályos időszaka söpört végig az országon.
Ha átbillennek, nekünk annyi
Ha a Föld legnagyobb szén-dioxid-elnyelő területéből lassan az egyik legnagyobb kibocsátó lesz, annak beláthatatlan következményei lehetnek a klímaváltozás elleni küzdelemre nézve. Ha a globális felmelegedés meghalad egy bizonyos küszöbértéket, a trópusi esőerdők jóval szárazabbá válhatnak, és a szén-dioxid megkötésére kevésbé alkalmas szavannák lehetnek belőlük.
Az amazóniai esőerdő több mint 2,5 millió állat- és közel félmillió növényfajnak, illetve több száz, összesen akár 20 milliós lélekszámú őslakos közösségnek ad otthont, de az erdőterület csökkenésének nemcsak a regionális, hanem a globális biodiverzitásra nézve is pusztító lehet.
Az esőerdő a globális éghajlati rendszer egyik legfontosabb eleme, akárcsak a grönlandi jégsapkák, a Nyugat-Antarktisz, a metánban és szén-dioxidban gazdag szibériai permafroszt, a dél-ázsiai monszunok, a korallzátonyok, illetve a légköri futóáramlások (jet stream). A sebezhető ökoszisztémák átbillenése azonban idővel visszafordíthatatlanná válhat, és ez az általunk ismert világ radikális megváltozásához vezethet.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
