A HIV különösen fertőző, új variánsát fedezték fel Hollandiában

2022.02.04. · tudomány

Évek óta tartanak attól, hogy a világon 38 millió embert érintő, és már 33 millió halálesetet okozó HIV-1 vírus esetében is bekövetkezik az, amit a jelenlegi koronavírus-járványban is tapasztalnak, vagyis hogy a vírus genetikai szekvenciáinak új mutációi jelentős hatással lehetnek a vírus fertőzőképességére, és így az általa okozott károkra.

Az Oxfordi Egyetem kutatóinak friss bejelentése szerint ez a félelem nem volt alaptalan, ugyanis egy új, rendkívül virulens HIV-törzset fedeztek fel Hollandiában – a kutatási eredményeket a Science folyóiratban tették közzé.

A VB variánsnak nevezett vírusváltozattal megfertőződött egyének az antiretrovirális kezelés előtt jelentős különbségeket mutattak a más HIV-variánsokkal fertőzöttekhez képest:

  • a VB-vel fertőzöttek vérében a vírus szintje 3,5–5,5-szer magasabb,
  • kétszer olyan gyorsan következett be nálunk a CD4-sejtek csökkenésének üteme, ami az AIDS kialakulásának magasabb kockázatát jelenti,
  • valamint az esetükben megnőtt a vírus másoknak való átadásának kockázata is.

Valamelyest megnyugtató, hogy a kezelés megkezdése után a VB variánst hordozó emberek immunrendszere hasonlóan helyreállt, mint a többi HIV-variánssal fertőzötteké. A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy mivel a VB az immunrendszer erősségének gyorsabb csökkenését okozza, kritikus fontosságú, hogy a fertőzötteket a lehető legkorábban diagnosztizálják, és minél hamarabb nekifogjanak a kezelésüknek.

„Eredményeink hangsúlyozzák a WHO útmutatásának fontosságát, hogy a HIV-fertőzés kockázatának kitett személyek rendszeres vizsgálathoz jussanak, hogy lehetővé tegyék a korai diagnózist, majd az azonnali kezelést” – mondta az Oxfordi Egyetem Big Data Intézetének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője, Christophe Fraser.

A 2000-es években terjedt a leggyorsabban

Az új variánst először az európai és ugandai mintákat gyűjtő, folyamatban lévő BEEHIVE projekt 17 HIV-pozitív alanyánál észlelték, és az elemzés során kiderült, hogy közülük 15-en Hollandiából származnak. A kutatók ezután egy több mint 6700 hollandiai HIV-pozitív egyénből álló kohorsz adatait elemezték, aminek során további 92 olyan személyt azonosítottak, akik a VB variánst hordozták.

Miután elemezték a vírusminták genetikai variációinak mintázatát, a kutatók arra jutottak, hogy a VB variáns először az 1980-as, 90-es évek fordulójának környékén jelenhetett meg Hollandiában, majd a 2000-es években terjedt a leggyorsabban, de a terjedés a 2010-es években újra lelassult. Azt is hangsúlyozzák, hogy a VB variáns valószínűleg a Hollandiában széles körben elterjedt kezelés ellenére, és nem annak köszönhetően alakult ki, mivel a hatékony kezelés képes elnyomni a terjedést.

A VB változattal rendelkező egyének hasonló tulajdonságokat mutattak, mint többi hollandiai HIV-fertőzött, többek között az életkori, nemi és a feltételezett fertőzési módra vonatkozó jellemzőket illetően. A kutatók szerint ez azt bizonyítja, hogy a variáns fokozott fertőzőképessége magának a vírusnak a tulajdonsága, és nem a vírussal élő emberek jellemzőiből fakad.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás