MTA: Elfogadhatatlan a favipiravir hatásosságát megkérdőjelező cikkek közlői ellen tett büntetőfeljelentés

2022. február 15.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az „Akadémia a témában jártas vezető tisztségviselőinek, tagjainak, köztük a sajtónyilvánosságban is megszólaló szakembereknek a részvételével konzultáció keretében tisztázta a favipiravir alkalmazásával kapcsolatos jelenlegi tudományos álláspontot és azt, hogy a kérdésben mire terjed ki a tudomány képviselőinek az illetékessége” – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján február 15-én kedden délután megjelent közleményben.

A Freund Tamás, az MTA elnöke által összehívott, további kilenc neves akadémikus részvételével megtartott egyeztetésen

„a résztvevők megállapították, hogy a tudomány természetéből fakad a kételkedés, a vita, aminek nem szabad gátat szabni, ugyanakkor megfelelő helyet és keretet szükséges neki biztosítani. Ezért is keltett aggodalmat, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) egyes favipiravirral kapcsolatos, tudósokat is megszólaltató sajtóhírek miatt rendőrségi feljelentést tett. A feljelentés ellentétes az Akadémia alapelveivel, és ezért elfogadhatatlan a számára”.

Mint arról korábban beszámoltunk, az akadémia kiállásának előzménye az volt, hogy az OGYÉI nyilvánosan meg nem nevezett online sajtóorgánumok ellen tett feljelentést „rémhírterjesztés bűntette miatt”, mert szerintük a „cikkekben közölt állítások a favipiravir hatóanyagú gyógyszerek hatásosságát kérdőjelezik meg, melynek következtében a koronavírus-járvány elleni védekezés eredményességét is akadályozhatják, és alkalmasak lehetnek arra, hogy a betegek bizalma a gyógyszerekben és a gyógyszer által kiváltott gyógyhatásban megrendüljön.”

Az akadémia Freund Tamás elnök vezette bizottsága azonban a közleményében most azt írja, hogy

„2021 végére több tanulmány jelent meg, amely szerint nagyobb számú betegen végzett vizsgálatokban a favipiravirkezelés nem bizonyult kellően hatékonynak.”

A szakirodalom alapján a favipiravir antivirális hatékonysága korlátozott – folytatják a közleményt –, és

„ebből kiindulva számos szakember sürgeti a favipiravirkezelés felváltását új antivirális szerek bevezetésével (...), a terápiás protokollok módosítására lesz szükség.”

A közleményt az akadémia elnöke, Freund Tamás Széchenyi-díjas agykutató mellett aláírta Kosztolányi György Széchenyi-díjas orvos, az MTA élettudományi alelnöke, Erdei Anna Széchenyi-díjas immunológus, az MTA főtitkár-helyettese, Ádám Veronika Széchenyi-díjas neurokémikus, az MTA V. Orvosi Tudományok Osztályának elnöke, Kovács L. Gábor Széchenyi-díjas endokrinológus, az MTA V. Orvosi Tudományok Osztályának alelnöke, Makara B. Gábor Széchenyi-díjas neuroendokrinológus, Keserű György Miklós, a favipiravir hazai bevezetésében kulcsszerepet játszó gyógyszerkémikus, Sótonyi Péter az igazságügyi orvostan Széchenyi-díjas akadémikusa, Sarkadi Balázs biokémikus, Ferenci Tamás biostatisztikával foglalkozó kutató, valamint Oberfrank Ferenc orvoskutató és bioetikus, az MTA Köztestületi Igazgatóságának igazgatója.

A favipiravirról a magyar sajtóban a pandémia berobbanása óta alig foglalkozott valaki érdemben. A Qubit még 2020 áprilisában elsőként írta meg a hatóanyagról részletesen, miért vélhette a magyar kormány hatékonynak a Covid-19 leküzdésében, amikor 400 ezer tablettányit beszerzett belőle Kínából. Tavaly decemberben egy olvasói megkeresést követően ismét foglalkoztunk a gyógyszerrel: megírtuk, hogy bár a favipiravirhoz a fertőzöttek ingyen és esetenként ellenőrizetlenül jutnak hozzá és szedik be, a szer hatásosságát tudományos módszerekkel továbbra sem igazolták minden kétséget kizáróan.

Cikkeinkben a mostani MTA-közleményt aláíró kutatók közül többet is idéztünk mint a téma legfontosabb hazai szaktekintélyeit. Ahogy az a mostani MTA-kommünikéből is kiderül, „a Magyar Tudományos Akadémia küldetésének megfelelően mindig kész helyet adni a tisztázó tudományos vitáknak a tudomány haladása, a döntéshozatal elősegítése és a közvélemény tájékoztatása érdekében, amihez kéri a tudományos közösség, a kormányszervek és a közérdekű tájékoztatást végzők együttműködését.”

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Az OGYÉI a véleményüket vállalni merő kutatókat akarja elhallgattatni a Favipiravir-ügyben tett feljelentésével

Az OGYÉI a véleményüket vállalni merő kutatókat akarja elhallgattatni a Favipiravir-ügyben tett feljelentésével

Balázs Zsuzsanna tudomány 2022. február 2.

Az OGYÉI egyelőre meg nem nevezett sajtóorgánumok ellen büntetőfeljelentést tett rémhírterjesztés miatt, mert cikkeikben vitatták a hazai járványügyi protokollban kiemelten kezelt favipiravir hatásosságát. Ferenci Tamás biostatisztikus szerint a cél a tudományos vita és a transzparencia teljes beszüntetése és az újságíróknak nyilatkozó tudósok megfélemlítése.

Semmi nem igazolja, hogy beválik a covid ellen, Magyarországon mégis úgy osztják a favipiravirt, mint a csodaszert

Semmi nem igazolja, hogy beválik a covid ellen, Magyarországon mégis úgy osztják a favipiravirt, mint a csodaszert

Balázs Zsuzsanna tudomány 2021. december 13.

Magyarországon a favipiravir a covid elleni védekezés első számú eszközévé vált az oltás mellett: háziorvosok írhatják fel receptre, és ingyen kiváltható a patikákban. Így csak az orvosok lelkiismeretességén múlik, hogy milyen átfogóan tájékoztatják a beteget arról, hogy a szer hatásossága kétséges, viszont károsíthatja a magzatot.

Minden, amit tudni akartál a Magyarországra érkezett titokzatos kínai gyógyszerszállítmányról

Minden, amit tudni akartál a Magyarországra érkezett titokzatos kínai gyógyszerszállítmányról

Balázs Zsuzsanna tudomány 2020. április 15.

Magyarország azon kevés országok egyike, amelynek sikerült szereznie a Japánban kifejlesztett, Kínában gyártott influenzagyógyszerből. A favipiravir az Ebola ellen már bizonyított, és most a COVID-19 ellen is hatásosnak vélik. Hatásmechanizmusát és eddigi szereplését Keserű György akadémikus, gyógyszerkutató, a szer hazai bevezetésének egyik kulcsfigurája mutatta be a Qubitnek.