Megfejthették a 30 ezer éves willendorfi vénusz származásának titkát
A Bécsi Egyetem egyik kutatócsoportja nagy felbontású tomográfiás vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a mintegy 30 ezer éves, szemcsés mészkőből faragott willendorfi vénuszt, az egyik legkorábbi európai szobrocskát, valószínűleg Észak-Olaszországból, a Garda-tó közeléből származó anyagból faragták. A Gerhard Weber antropológus vezette csoport kutatásait hétfőn a Nature Scientific Reports folyóiratában publikálták. Ez az eredmény a felső paleolitikum korszakára tett gravetti kultúra figyelemre méltó mobilitási képességeire is rávilágít.
A willendorfi vénusz nem csupán esztétikájában, hanem anyagában is különleges. Miközben a vénuszfiguráknak is nevezett termékenységszobrocskákat általában elefántcsontból vagy más csontokból, néha különféle kövekből készítik, az Alsó-Ausztriában talált tárgy a mészkő egyik megjelenési formájának számító oolitból, azaz gömbhéjas szerkezetű karbonátrétegekből álló, apró gömböcskék halmazából áll. A szoborra 1908-ban bukkant rá Szombathy József régész az alsó-ausztriai Willendorf an der Wachau közelében található lelőhelyen.
A bécsi Természettudományi Múzeumban kiállított, mindössze 11 centiméteres szobornak mindeddig csak a külsejét vizsgálták a szakemberek, és korábban úgy vélték, a csehországi Brnóhoz közeli Stránská Skala mészkőhegységeiben található anyagból készült. Weber és csapata több mint száz évvel később mikrotomográfia segítségével a belsejét is tüzetesen megvizsgálta. A tudósok 11,5 mikrométeres felbontású képeket készítettek a szoborról - ez a felbontás körülbelül egy mikroszkóp lencséjének felel meg. Az első képek azt mutatták, hogy a szobor egyáltalán nem mutat homogenitást belülről, ez pedig Weber szerint olyan különleges tulajdonság, ami segíthet a származása meghatározásában.
A kutatók Alexander Lukeneder és Mathias Harzhauser geológusok közreműködésével Franciaországtól Kelet-Ukrajnáig kőzetmintákat gyűjtöttek a szobor anyagának lehetséges lelőhelyeiről, majd mikroszkopikus vizsgálatoknak vetették alá őket.
A willendorfi vénusz tomografikus adatai azt mutatták, hogy az üledékes kőzetek különböző méretekben és sűrűségben fordultak elő a kőzetmintában. A kutatók kagylók apró maradványaira és hat nagyon sűrű szemcsére, úgynevezett limonitra (barnavasérc) is bukkantak. A tudósok szerint az egyik, mindössze 2,5 milliméteres kagylómaradvány származási ideje a jura korszakra tehető, ez pedig számos potenciális lelőhelyet, például a Bécsi-medencét is kizárta.
A kutatócsoport több száz, időnként több ezer szemcsét jelölt meg és elemzett képfeldolgozó programokkal és kézzel is, de a willendorfi vénusz származási helyének 200 kilométeres körzetében talált kőzetminták egyike sem egyezett a szobrocska mintájával. Végül az elemzés a Garda-tó közelében található helyszín kőzetmintáival talált statisztikailag szinte megkülönböztethetetlen egyezést. Ez azért figyelemre méltó, mert azt jelenti, hogy a szobor, vagy legalábbis az anyaga az Alpok déli részéről az Alpoktól északra, a Duna-menti térségekbe vándorolt.
Weber szerint a gravetti kultúra embere a számára kedvező térségekben telepedett le, és amikor az éghajlat megváltozott, vagy nem talált elegendő élelmet, továbbvándorolt, valószínűleg a folyók mentén. Ez azonban valószínűleg nem történt egyik napról a másikra, hanem generációkon át tartó vándorlást jelentett, kétféle lehetséges útvonalon. A kutatók szerint az egyik ilyen útvonal az Alpokat megkerülve a Kárpát-medencén át vezetett, a másik az Alpokon keresztül a Garda-tótól Wachauig tartott.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: