Ma 150 éves a világ első nemzeti parkja, a Yellowstone

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Ulysses S. Grant, az Amerikai Egyesült Államok 18. elnöke napra pontosan 150 éve, 1872. március 1-jén írta alá azt a törvényt, amellyel a Yellowstone-t nemzeti parkká nyilvánította, és megtiltotta, hogy a területet elárverezzék. Az ezt megelőző években számos legenda terjedt el az USA nyugati részén, jórészt Wyoming állam északnyugati csücskében található, de Montanába és Idahóba is átnyúló területről, a büdös, kénes folyókról, a gejzírekről és a természeti csodákról, de ezek java részét sokáig csak az ott tevékenykedő prémvadászok meséjének tartották, annak ellenére, hogy az őslakosok már tízezer évvel ezelőtt pontosan ismerték és használták a mostani park erőforrásait. A régészeti leletek alapján a Yellowstone-ban az indiánok vadásztak, halásztak, az ott található obszidiánból szerszámokat készítettek, a termálvizet pedig gyógyászati célokra használták. 

A tábori történet

A néphagyomány úgy tartja, hogy a park alapítását egy geológiai és botanikai mintákat gyűjtő kutatóexpedíció résztvevői indítványozták az elnöknek, miután tábort ütöttek a Gibbon és a Firehole folyók találkozásánál. A csapatot Henry Washburn amerikai katona, Nathaniel P. Langford üzletember és Gustavus C. Doane lovaskapitány és felfedező vezette. Ez volt az első alkalom, hogy többé-kevésbé hivatalos adatokat rögzítettek a területről; egy évvel korábban három montanai magánvállalkozó vágott neki a Yellowstone felderítésének, a David E. Folsom, Charles W. Cook és William Peterson vezette expedíció anyaga alapján döntöttek úgy Washburnék, hogy ők is körülnéznek a környéken. Folsom és társai egy, a Western Monthly című újságban megjelent cikkben javasolták a terület nemzeti parkká nyilvánítását, de a cikk megjelenése előtt ezt a részt kihúzták, így általában nem is őket tisztelik a park alapító atyjaiként.

David A. FolsomFotó: Venturist

A gyakran idézett történet szerint a Yellowstone a tábortűz mellett született, de ezt a mesét a legtöbb történész kétkedve fogadja, már csak azért is, mert a Yellowstone nemzeti parkká nyilvánítását már Washburnék előtt is felvetették. Paul Schullery és Lee Whittlesey történészek, a park kutatói szerint viszont egészen a harmincas évekig, sőt, még tovább is tartotta magát a történet: az embereknek egyszerűen tetszett, hogy a nemzeti parkok koncepciója éppenséggel kirándulás közben fogant meg. A területtel foglalkozó történészek már a harmincas években is kételyeiknek adtak hangot, Aubrey Haines és Richard Bartlett, a park történetének híres kutatói pedig a hatvanas években még azt is kétségbe vonták, hogy a Washburn-expedíció egyáltalán tábort vert volna a két folyó találkozásánál. 

Madison Junction: a történet szerint itt alapították a parkotFotó: Wikimedia Commons

Az eredetmítosz ennek ellenére kitartott: Al Gore akkori alelnök még 1997-ben is ezt a történetet adta elő a nemzeti park 125. születésnapján, igaz, megjegyezte azt is, hogy történelmileg vitatott epizódról van szó, 2000-ben pedig Peter Raven, a Missouri Botanikus Kert igazgatója is felidézte az eseményt. A tábortűz melletti nagy döntés története Schullery és Whittlesey szerint egész egyszerűen túl jó sztori ahhoz, hogy feledésbe merüljön, még akkor is, ha kevés bizonyíték van rá (igaz, azt is kiemelik, hogy egyértelműen cáfolni lehetne azt, hogy valóban bográcsozás közben született volna a nemzeti parkok koncepciója). 

Természeti csodák

De mi is az a Yellowstone? A világ első nemzeti parkja, az eddig tiszta; érintetlen ökoszisztéma, turistalátványosság, tízezreket megmozgató idegenforgalmi célpont, a farkasok és medvék menedéke. Aubrey Haines szerint (The Yellowstone Story: A History of Our First National Park) a terület viszonylag sokáig nagyjából érintetlen is volt, az első kereskedelmi útvonalat is csak 1763-ban nyitották meg a mostani nemzeti park területén francia-kanadai kereskedők. Magát a Yellowstone (sárga kő) nevet 1797-ben említik először egy folyó neveként, valószínűleg egy Menard nevű francia kereskedő elbeszélése után, aki egy itteni indián nőt vett feleségül. 

Gejzír a Firehole-folyónálFotó: Photo12 via AFP

A Rivière des Roches Jaunes (franciául a sárga kövek folyója) egy évvel később már egy angol nyelvű térképen is megjelent, ezúttal már Yellowstoneként, de Hiram Chittenden történész szerint a név eredeti alakja sziú eredetű lehet, arra viszont nem talált egyértelmű választ, hogy milyen sárga kövekre utalhat (valószínűleg a folyó alsó részénél található homokkőképződmények színe inspirálhatta az elnevezést). A folyó partján élő Varjú-indiánok pragmatikusabb elnevezést használtak, Szarvas-folyónak hívták, mert erre vonultak az Észak-Amerikában honos vapitik (Cervus canadensis). 

A Yellowstone- vagy Szarvas-folyóFotó: MICHAEL NOLAN/robertharding via AFP

De ha nem a tábortűz mellett született az ötlet, akkor hol? Schullery és Whittlesey szerint először az indiánportréiról ismert George Catlin amerikai kalandor, ügyvéd és festő vetette fel egy hatalmas nemzeti park ideáját 1833-ban. Erről írásos bizonyítékok nem maradtak fenn, de az biztos, hogy 1843-ban már azt javasolta, hogy Észak-Amerika egy nagy részét a mostani mexikói határtól Kanada belterületéig meg kellene óvni „a nemzet parkjaként az ott élő emberekkel és állatokkal együtt a maga vad frissességében és természeti szépségében”. Bár Catlin külön nem említette az akkor még nagyrészt ismeretlen Yellowstone-t, a javaslatait pedig nem nagyon vette figyelembe senki, Haines szerint mégis fontos szerepet játszott abban, hogy egyáltalán gyökeret verjen a nemzeti parkok ideája.

A természeti szépségFotó: ANDREW COLEMAN/robertharding via AFP

Eldorádó

Catlin mellett persze a történelmi trendek is kedveztek a védett parkok és az érintetlen természet népszerűségének: a viktoriánus Anglia parképítési mániája vezetett például a New York-i Central Park létesítéséhez is 1864-ben, így nem csoda, hogy 1865-ben már nevesítették is a Yellowstone-t a megőrzésre javasolt területek között. Ekkor Francis Xavier Kuppens hittérítő indítványozta, hogy „amennyiben igazak a beszámolókban szereplő csodák”, Thomas Meagher kormányzónak védett területté kellene nyilvánítania a Yellowstone vidékét. Az expedíciókat persze nem annyira a kíváncsiság vezette, mint a gyors meggazdagodás utáni vágy: az első csapatok a Yellowstone környéki bányászati lehetőségeket kutatták, de a megfelelő térképek hiánya, illetve a Varjú indiánok gyakori rajtaütései erősen megnehezítették a terület felderítését, nem sokkal Kuppens javaslata előtt egy  bányászcsapatot támadtak meg és fosztottak ki az őslakosok. 

A természeti kincsekFotó: KARLA ANN COTE/NurPhoto via AFP

Ez persze nem szegte kedvét a hódítóknak, az 1860-as években egymást érték a sikeres vagy kevésbé sikeres felfedezőutak, amelyek a nemzeti park kijelölése után is folytatódtak: Grant ugyan védett területté nyilvánította a folyó montanai és wyomingi szakaszát, de a tényleges védelméért nem sokat tettek. A park első szuperintendánsa, Nathaniel Pitt „Yellowstone” Langford nem kapott fizetést a munkájáért, nem is nagyon jutott rá ideje, míg végül 1877-ben el is mozdították a hivatalából. Az őt követő felügyelők sem végeztek valami fényes munkát, legalábbis ha mai szemmel nézzük: az 1900-as évek elején a kormány kis híján a park összes ragadozóját kiirtotta, de a bölények sem jártak jobban, belőlük csak nagyjából két tucatnyi maradt a védett területen. A turizmus viszont virágzott, a látogatók először lovaskocsin vagy lovon járhatták be az érintetlen (és ragadozóktól mentes) vadont, később a park megnyitotta a kapuit a gépkocsiforgalom előtt is. 

Az indiánoktól sikerült megvédeni

A vadászat és a prémvadászat a Yellowstone nemzeti parkká nyilvánítása után is folytatódott, de nem az őslakosok számára: Doug MacDonald régész szerint hiába használták az indiánok a területet, a védelem elsősorban azt jelentette, hogy kizárták őket a területről. Az amerikai kormány a terület védelmében arra hivatkozott, hogy az őslakosok féltek a gejzírektől, ezért nem is telepedtek meg a területen, így el sem vehették tőlük – a régészeti leletek viszont másról árulkodnak. Shane Doyle, a Montana State University kutatója és a Varjú törzs tagja szerint az érintetlen természet mítosza arculcsapás az őslakosok számára: 11 ezer éven keresztül vadásztak és halásztak a területen, aztán a védelemre hivatkozva kitiltották őket.

A mandán törzs tagjai esőt csinálnak - a jelenetet George Catlin festette megFotó: American Art

Akárhogy is esett a dolog az indiánokkal, a park virágzásnak indult – legalábbis a turistákat kellőképpen vonzotta, ez viszont nem sokat használt az érintetlennek mondott természetnek. Az invazív európai pisztrángok betelepítése veszélybe sodorta az őslakos Oncorhynchus clarkii bouvieri fennmaradását, a farkasok és medvék kipusztítása, valamint a bölények hiánya pedig súlyos károkkal fenyegette a háborítatlannak bélyegzett ökoszisztéma fennmaradását. A klímaváltozás és az erdőtüzek, valamint az egyre növekvő turistaforgalom további kihívásokat jelentenek a parknak.

A Yellowstone az évforduló alkalmából programsorozatot hirdetett, amelyben azt ígérik, hogy levonják a következtetéseket az eltelt 150 év tapasztalataiból, ennek megfelelően egyebek mellett az őslakosokat ért történelmi igazságtalanságok jóvátételén, a klímaváltozás által támasztott kihívások megoldásán és a felhasználói élmény javításán is dolgozni fognak. A ragadozók visszatelepítése után az ökoszisztéma is gyógyulni látszik: a Yellowstone és tágabb környezete a farkasokkal, szarvasokkal és medvékkel együtt a világ egyik legnagyobb érintetlen vidékét alkotják.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: