Mesterséges intelligencia segít megfejteni, hogy miről röfögnek a disznók
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Pusztán állatjóléti megfontolások motiválták azt a nemzetközi kutatást, amelynek eredményeit a Scientific Reports folyóiratba hétfőn megjelent tanulmány ismerteti. A kutatók szerint a mesterséges intelligencia alkalmas lehet a házisertések (Sus scrofa domestica) a horkantástól a visításig terjedő, meglepően sokféle hangadásának dekódolására. A gépi sertéstolmács pedig felhasználható lehetne az állatok jóllétének automatikus nyomon követésére.
Elodie Briefer, a Koppenhágai Egyetem etológusa, a kutatócsoport vezetője a Guardiannek elmondta, hogy munkatársaival egy olyan neurális hálózati alkalmazást fejlesztett, amely az újszülött malacoktól a matrónakorú emsékig 400 házisertés közel 8 ezer különféle hangjelzése alapján kategorizálta az állatok vokalizációját. A szituációk sora a szoptatástól, a testvérek közötti játékon és a kocák közötti torzsalkodáson át a vágóhídra terelésig terjedt. A felvételek egyik részét hagyományos sertésnevelő gazdaságokban és hízlaldákban, másik részét viszont olyan kísérleti körülmények között rögzítették, amikor a derék disznók csemegét vagy játékot kaptak, illetve szabadon játszottak.
Az algoritmus a különféle élethelyzetekben mutatott viselkedés alapján pozitív és negatív érzelmi töltetük szerint szortírozta az állatok vokalizációját. A hangok a megfigyelt érzelmek teljes spektrumát lefedték.
A mesterséges intelligencia használatával a kutatók első körben arra jutottak, hogy a negatív érzelmi töltetű helyzetekben a magas és hosszú visítások dominálnak, míg a rövid nyögések általában a sertések elégedettségének jelei. A mélyebb regiszterű morgásoknak és vakkantásoknak ugyanakkor jóval sokfélébb az alkalmazási területe.
„Pozitív helyzetekben a hívások sokkal rövidebbek, amplitúdójukban kisebb ingadozásokkal. Ilyenkor a röfögések magasan kezdődnek, és fokozatosan csökken a frekvenciájuk" – magyarázta Briefer. A kutatócsoport a következőkben folytatni kívánja a gépi sertéstolmács tanítását, hogy a mesterséges intelligencia képes legyen az érzelmek szélesebb repertoárjának megkülönböztetésére, megnyitva ezzel annak lehetőségét, hogy más haszonállatfajok mentális jólétére is fényt lehessen deríteni.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Németországban génmódosított disznók klónozását tervezik, hogy a szívüket emberekbe ültethessék
Miután januárban először sikerült disznóból emberbe szívet ültetni Amerikában, most Németországban készülnek arra, hogy génmódosított malacokat klónozzanak, majd tenyésszenek. Az állatvédők tiltakoznak, szerintük a disznókat nem degradálhatják egyszerű szervgyárakká.
Az egérről és a sertésről már kiderült, hogy képes a végbelén át levegőhöz jutni, felkészül: az ember
A kutatók a hatvanas évek óta vitatkoznak rajta, hogy lehetséges-e oxigént juttatni egy emlős szervezetébe a rektumán keresztül. Egy friss japán tanulmány szerint lehetséges: oxigénszegény környezetben disznók és egerek véroxigén-szintjét is sikerült szinten tartani egy új eljárással, ami később akár emberéleteket is menthet.
Malacokat tanítottak meg videojátékozni, és nem is vallottak szégyent
A malacoknak egy joystick segítségével kellett egy kurzort egy meghatározott falnak vezetni, cserébe eledelt kaptak. De még akkor is folytatták a játékot, amikor elromlott az adagoló, és az emberek szépen kérték őket, hogy játsszanak tovább.